Búcsú a hangszerektől
A Zenetörténeti Múzeumban 2022. június 30-án nyílt meg a „Nemessányi Sámuel, a magyar Stradivarius” című tárlatunk, amelyet nemzetközi konferencia és kópiakészítő verseny kísért. A rendezvénysorozattal a legnagyobb magyar hegedűkészítő előtt tisztelegtünk.
A kiállítás végéhez érve május 5-én a „Búcsú a hangszerektől” című rendezvényen láthatta és hallhatta utoljára a közönség azt a három hangszert, amelyet most Kanadába küldünk vissza. Az ún. Halász-Fischer (1865), a Joachim (1870) és a Waldbauer-Havas (1878) hegedűk mindegyikén elhangzott Hubay Jenő: A cremonai hegedűs című operájának részlete, illetve Bartók Béla – Székely Zoltán: Román népi táncok 1. és 2. tétele Vörösváry Márton hegedűművész előadásában. Hubay Jenő Bösendorfer zongoráján zenetörténész kollégánk, Gombos László működött közre.
A kerekasztal-beszélgetés moderátora, Farkas Zoltán elsőként Baranyi Annát, kérte fel, hogy ossza meg gondolatait, aki a kiállítás kurátora, a Nemessányi munkásságát bemutató könyv szerzője. A résztvevő hegedűkészítők és érdeklődők családias beszélgetése zárta az eseményt.
Töredékek, anyakódexek, hordozók A Lendület Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport konferenciája, könyvbemutatója, poszterkiállítása és koncertje
Mióta 2019-ben a Magyar Tudományos Akadémia Lendület-programja támogatásával a Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténeti Osztályán megszületett a Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport, minden évben ősszel, a Magyar Tudomány Ünnepe novemberi rendezvénysorozata keretében kamarakonferenciára kerül sor a Zenetudományi Intézetben. E konferenciákon a csoport tagjai beszámolnak a szakmán belüli és kívüli érdeklődőknek az aktuális évben elért eredményeikről, a leglátványosabbakat posztereken is szemléltetve. 2021 óta, hála a kutatócsoport növekvő létszámának és egyházzenész tagjainak, a tudományos előadások közé énekes produkciók is ékelődnek, amelyek ugyancsak kapcsolódnak az eltelt időszak szakmai eredményeihez. A néhány év alatt inkább spontán kialakuló, mint tudatosan megtervezett dramaturgia mostanra beért: az eredetileg 2022 novemberére tervezett, ám az intézet öthónapos bezárása miatt elhalasztott, végül 2023. május 4-én a Zenetudományi Intézet Bartók-termében lezajlott esemény öt előadása között a kutatócsoport „kamarakórusa” kétszer lépett színre középkori magyarországi kódexekből vett gregorián tételekkel és reneszánsz polifóniával, a hat poszter pedig látványosan mutatta be a csapat 2022-ig megvalósult belföldi és külföldi kutatóútjait, a föltárt középkori kottás kódextöredékeket, rekonstruált forrásokat, az elkészült adatbázisokat.
Elhunyt Gerenday Ágnes karnagy, intézetünk korábbi munkatársa
A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek – KÓTA Művészeti Bizottságának egykori elnöke május 6-án hunyt el.
Gerenday Ágnes, a Budapesti Lantos Kórus (korábban: Budapesti Ifjúsági Kórus) művészeti vezetője 1976-ban végezte tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán többek között Gaál Margit, Vásárhelyi Zoltán, Maklári József, Ónody Márta, Szőnyi Erzsébet, Nagy Olivér és Szokolay Sándor növendékeként.
Az Akadémia elvégzése után egy évig az MTA Zenetudományi Intézet Népzenekutató csoportjában dolgozott Sárosi Bálint és Vikár László irányításával, majd a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán tanított öt évig zeneelméletet, zenetörténetet, karvezetést és tantárgy-pedagógiát. 10 évig tanított a Budapesti Tanítóképző Főiskola esti és levelező tagozatán.
Külsős zenei szerkesztőként 28 éven át közreműködött a Kossuth és a Bartók Rádió számos zenei és irodalmi műsorának létrehozatalában, munkatársa volt a Calypso Rádiónak és rövid ideig az Egri Katolikus Rádiónak.
1983-tól 2016-ig a mindenkori kulturális minisztérium Művészeti Főosztályán dolgozott a hivatásos zenei élet referenseként. Ezért a munkájáért szakmai tanácsadói címet kapott, majd elnyerte a Magyary Zoltán díjat.
Számos kórusnál töltött be zongorakísérői és helyettes karnagyi szerepet – Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára Új Világ Férfikara, Volánbusz Liszt Ferenc Férfikar, Solymári Férfikar, Láng-Acélhang Férfikar. Ez utóbbi vezetését 2009-től vette át édesapjától, Gerenday Endrétől.
A Budapest Ifjúsági Kórusban végzett szakmai tevékenységéért a Magyar Köztársasági Érdemrend Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Forrás: Papageno
Kylwiria and Other Exploration – Conference
The Archives for 20th–21st Century Hungarian Music of the Institute for Musicology, Research Centre for the Humanities, and the Institute for Musicology of Universität für Musik und Darstellende Kunst, Vienna, organize an international conference on the 100th anniversary of György Ligeti’s birth in cooperation with the Paul Sacher Stiftung, Basel, and the Hungarian Musicological Society. The meeting entitled Kylwiria and Other Explorations will take place in Vienna and Budapest from 10 to 13 May.
For the program and the contributors see here.
The conference is organized by Anna Dalos, Julia Heimerdinger, Márton Kerékfy, and Heidy Zimmermann.
Zoom-links:
May 12.
https://us06web.zoom.us/j/83079866358?pwd=U1hjeUhtSDBTOTdBOTY2aXJCZzhSZz09
Meeting ID: 830 7986 6358
Passcode: 589875
May 13.
https://us06web.zoom.us/j/81430521820?pwd=TFZTQzRxUFdkaGEvNjRMQkVaRFQydz09
Meeting ID: 814 3052 1820
Passcode: 22856
Búcsú a hangszerektől – Nemessányi Sámuel kiállítás lezárása
Búcsú a hangszerektől – Nemessányi Sámuel, a magyar Stradivarius kiállítás lezárása BTK Zenetudományi Intézet, 2023. május 5. péntek, 16:00 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7. |
A Zenetörténeti Múzeum tisztelettel meghívja Búcsú a hangszerektől című rendezvényére 2023. május 5-én pénteken 16 órára a Nemessányi Sámuel, a magyar Stradivarius kiállítás lezárása és a hangszerek külföldre történő visszaszállítása alkalmából.
Helyszín: BTK Zenetudományi Intézet, 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7.
Közreműködik: Vörösváry Márton hegedűművész
A kötetlen szakmai beszélgetés várható résztvevő: Baki Róbert, Bárdi Szabolcs, Blaszauer Róbert, Délczeg Zoltán, Faragó-Thököly Márton, Guminár Tamás, Héjja János, Holló Bence, Kónya Lajos, Nemessányi László, Rácz Pál, Semmelweis Tibor, Tassy András és Temesvári Péter hegedűkészítő mesterek, Baranyai Anna művészettörténész és Gombos László zenetörténész.
Moderátor: Farkas Zoltán zenetörténész, a múzeum vezetője.
Mindenkit szeretettel várunk résztvevőként és rövid hozzászólásra egyárant.