A Bölcsészettudományi Kutatóközpont magazinműsorának első adását 2022. május 8-án, vasárnap vetíti az M5 televíziós csatorna délután 15 óra 41 perctől. (Ismétlés 2022. május 10-én, kedden 8 óra 27 perctől.) A 10 részes Penna magazin december végéig 4 hetente jelenik meg. Az első részben Balogh Balázs, a BTK főigazgatója mutatja be a kutatóközpontot, majd Bernáth László, a BTK  Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa a mesterséges intelligencia és a morális felelősség kérdését járja körül az önvezető autók kapcsán. A félórás epizódban Perenyei Monika gyűjteményvezető, a BTK Művészettörténeti Intézet tudományos munkatársa ismerteti a Pszichiátriai Művészeti Gyűjteményt, amelyet az elmúlt 150 évben elmeorvosok gyarapítottak pácienseik alkotásaiból. Balogh Margit, a BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója pedig Mindszenty József fegyencként töltött éveiről beszél a volt Conti utcai börtön épületében, amelynek falai között a bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása raboskodott.

 

 

A műsorról

Hogyan dolgoznak a kutatók? Mik azok a bölcsészettudományok? Milyen munka előz meg egy publikációt? Miként zajlik a terepmunka? A Bölcsészettudományi Kutatóközpont most induló szakmagazinjában többek között ezekre a kérdésekre adunk választ, mert hiszünk benne, hogy a tudomány nemcsak hasznos és érthető, hanem izgalmas is.

Legyen szó akár filozófiáról, irodalomtudományról, művészettörténetről, néprajzról, régészetről, archeogenomikáról, történelemről, klasszika-filológiáról vagy éppen zenetudományról, az Eötvös Loránd Kutatóhálózat ernyője alatt működő Bölcsészettudományi Kutatóközpont intézetei sorra szállítják az új, izgalmas és meghatározó eredményeket, amelyekről a nagyközönségnek is tudnia érdemes. Az intézetekben folyó munka korszerű és közérthető ismertetése mellett azt is fontos hangsúlyozni, hogy nem csak egyéni kutatások folynak. A kutatóközpont együttműködési lehetőséget nyújt a különböző szaktudományi területek tudósainak olyan közös kutatások folytatására, amelyek interdiszciplináris megközelítést igényelnek.

penna cimlap

A magazinban tervezünk tematikus adásokat, ahol egyetlen téma vagy helyszín kapcsán összetalálkozhatnak különböző tudományterületek. Az adásokon átívelő anyagokat igyekszünk terepmunkával, könyvtári és levéltári kutatásokkal és a legérdekfeszítőbb gyűjteményeinkkel fűszerezni. A műsorban a legváltozatosabb témák kerülnek szóba a régészeti feltárásoktól a néprajzi tájkutatásokon át a mesterséges intelligenciáig. A szabad szerkesztésű, igényes és ötletes szakmagazint a ritmizált anyagokon, a kreatív feldolgozáson és az élvezetes történeteken túl a kettős narráció teszi még izgalmasabbá: egy fiatal lány és egy fiatal fiú párbeszéde szövi át a műsort. Kettejük dialógusokra épülő narrációja élővé varázsolja a nem egyszer száraz jelzővel megterhelt tudományos világ kulisszatitkait. 

A műsorunk címét adó Penna az írás jelképe: egy eszköz, amely évszázadokig kísérte a forrástól a könyvespolcig, a gondolattól a tudományig a tudósokat, akik nyomán mai kutatói hagyományaink kialakultak. 10 részes sorozatunk célja az, hogy a maga lenyűgöző valójában, modern köntösben és közérthető megfogalmazásban tárja a nézők elé a bölcsészettudomány világát. Megtekintésével letisztult kép alakulhat ki minden nézőben a kutatásokról és a mögöttük álló tudósokról, akik valamennyien szakterületük – sokszor nemzetközileg is – elismert képviselői.