Az 1970-ben megindult Új Liszt Összkiadás számára Gárdonyi Zoltán tíz sorozatra bontotta Liszt zeneszerzői életművét. Az életmű közel felét kitevő kétkezes zongoraművek kiadása az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó támogatásával folyt 1970–2021 között, és 58 kötet után immár a végéhez közeledik. Miután 2021 szeptemberében az összkiadás új otthont kapott a BTK Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályán, az osztály frissen megalakult Liszt-kutatócsoportja megkezdte két további sorozat kiadásának előkészítését. A kétzongorás és négykezes művek sorozatában 2023 januárjában jelent meg az első kötet (III/1. Grand duo, Franz Schuberts Grosse Fantasie symphonisch bearbeitet, közr. Sas Ágnes, Kaczmarczyk Adrienne), a zongorára és zenekarra írt műveket tartalmazó VII. sorozat első kiadványa (VII/2. De profundis) pedig ez év januárjában látott napvilágot.
A III. és a VII. sorozat közreadási elveit az összkiadás főszerkesztője, Kaczmarczyk Adrienne dolgozta ki és foglalta össze a kötetekben is olvasható sorozatelőszókban. Ezek az elvek összhangban állnak a kétkezes zongoraművek pótkötet-sorozata számára 2005-ben szintén általa kidolgozott közreadási elvekkel. A 2005-ben kialakított koncepció értelmében Liszt teljes művei mellett az összkiadásban helyet kapnak a kéziratban maradt kompozíciók és a nagyobb töredékek is: a hiányosan fennmaradt, illetve befejezetlen művek. Ez utóbbiak közé tartozik a Mendelssohn-motívumokra írt Grand duo, valamint a De profundis.
A De profundist Liszt hangszeres zsoltárként határozta meg, mivel a mű a hagyományos akkordikus kísérettel (faux-bourdon) ellátott „A mélységből kiáltok Hozzád, Uram” kezdetű 129. (130.) zsoltárra épül. A mű ajánlása a liberális katolicizmus kiemelkedő képviselőjének, Félicité de Lamennais abbénak szól, aki amellett, hogy a huszonéves Liszt lelkiatyja volt, egy prózaversében (Les Morts / A holtak ) maga is idézte e zsoltár kezdő sorait. A hangszeres zsoltár – Jay Rosenblatt, az összkiadáskötet közreadója előszava szerint – vízválasztó Liszt életművében. Egyrészt azért, mert Liszt Lamennais útmutatásait követve kötelezte el magát végleg a muzsikus pálya mellett (korábban a papi hivatást is fontolgatta), másrészt azért, mert a De profundisban olyan meghatározó stílusjegyei jelentek meg, amelyek – mint a szonátaciklus tételeit egyesítő nagyforma és a tételek összefogását megalapozó tematikus transzformációs technika – a weimari alkotókorszak (1848–1861) szimfonikus műveit jellemzik. Jay Rosenblatt 1990-ben adta először közre a művet, amelynek végén csupán néhány ütem hiányzik. Ezek pótlására, a kompozíció párhuzamos szakasza alapján Rosenblatt tett javaslatot, s így a De profundis előadhatóvá vált. Az 1990. május 5-én megtartott ősbemutatón Steven Mayer zongoraművész és a hágai Residentie Orkest adta elő Jacek Kaspszyk vezényletével. Mayer 1991-ben felvételt is készített a Vásáry Tamás által vezényelt Londoni Szimfonikus Zenekarral (ASV, CD DCA 778, 1991). Az összkiadáskötetet a mű keletkezéstörténetét és jelentőségét tárgyaló angol, német és magyar nyelvű előszók, számos kézirat-fakszimile és angol nyelvű kritikai jegyzetapparátus teszi teljessé.
További részletek kötetről a Lisztiana holnapján érhetők el.
Kaczmarczyk Adrienne