díj, kitüntetés

  • Bozó Péter vehette át az MTA Bolyai Plakettjét

    Bozó Péter, a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa vehette át a szeptember 18-án a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen az MTA Bolyai Plakettjét. Ezzel díjazták A rondóformák és Offenbach. Egy feltáratlan repertoár műfajtörténeti összefüggései című, Bolyai János Kutatási Ösztöndíjjal támogatott kutatásának „kiemelkedő” minősítéssel elfogadott zárójelentését. Bozó Péternek – a bölcsészettudományok kutatói közül egyedüliként – lehetősége nyílt kutatásai egy részletét 15 perces előadásban is bemutatni az ünnepség résztvevőinek. További részletek és az ünnepség videofelvétele: https://bit.ly/Bozo-Bolyai

    bozo bolyai

    Bozó Péter a plakettel, Tulassay Tivadar, a Bolyai János Ösztöndíj Kuratóriumának elnöke és Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke között

    Fotó: MTA / Szigeti Tamás

    Bővebben...

  • Kurtág György nyerte el a 2024. évi zeneművészeti Wolf-díjat

    Kurtág GyörgyKurtág György zeneszerző, zongoraművész és zenepedagógus, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja nyerte el a 2024. évi zeneművészeti Wolf-díjat a Magyar Tudományos Akadémia és annak zenetudományokat is magában foglaló I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya felterjesztésére. „Kurtág György zenéje hozzájárul a világ kulturális örökségéhez” – indokolta döntését a rangos izraeli kitüntetést odaítélő nemzetközi zsűri.

    További részletek a Magyar Tudományos Akadémia honlapján.

    Fotó: BMC / Hrotkó Bálint

    Bővebben...

  • Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíj – 2024

    kodaly osztondij 2024

    Fotó: Filharmónia Magyarország

    Idén ismét három állami zenei ösztöndíj segíti a pályakezdő előadó- és alkotóművészeket: Fischer Annie zenei előadó-művészeti ösztöndíjban és Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíjban hat-hat, Lakatos Ablakos Dezső jazz-előadóművészeti ösztöndíjban pedig három fiatal részesült. A díjakat Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára és Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója adta át május 6-án a Zenetudományi Intézetben.

    A Zenetudományi Intézet munkatársai közül hárman részesültek támogatásban: Laskai Anna, Gusztin Rudolf és Horváth Pál nyerte el a Kodály Zoltán zenei alkotó ösztöndíjat – gratulálunk nekik ehhez a szép szakmai sikerhez!

    Halász Péter

    Bővebben...

  • Pávai István Széchenyi-díjat kapott

    httpszti.hufilesesemenyek2021Pavai konferencia online meghivo MediumNemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából nyugalmazott tudományos főmunkatársunk, Pávai István etnomuzikológus, intézetünk szenior kutatója  Széchenyi-díjban részesült. Kitüntetéséhez a Zenetudományi Intézet vezetése és munkatársai nevében gratulálunk, és további kutatómunkájához töretlen energiát, jó egészséget kívánunk!

    Bővebben...

  • A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának Elismerő Oklevelét kapta Kaczmarczyk Adrienne és Vavrinecz Veronika

    mma dijatado2023. október 18-án a Makovecz utcai Akadémiai Szalonban tartott díjátadó ünnepségen kimagasló zenepedagógiai munkássága elismeréseképpen oklevelet kapott Kaczmarczyk Adrienne, a BTK ZTI Magyar Zenetörténeti Osztályának munkatársa, a Nemzeti Kulturális Tanács által támogatott Új Liszt Összkiadás főszerkesztője, valamint Vavrinecz Veronika nyugalmazott zenei könyvtáros. 

    Kaczmarczyk Adrienne 1995-től óradíjasa, 2003 óta rendes oktatója a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetudományi Tanszékének. 2005-ben vette át az Editio Musica Budapestnél megjelenő Liszt Ferenc Zeneműveinek Kiadása kritikai kottakiadás sorozatszerkesztési feladatait. 1996 óta több mint huszonöt kötet szerkesztése fűződik a nevéhez, azon felül pedig legalább húsz önálló közreadást, kommentárt, revideált újrakiadást jegyez. „Boronkay Antal méltató szavai szerint Adrienne méltó gazdája lett a nagy elődök örökségének, s ezzel a tevékenységével az eddig mintegy 1000 Liszt-mű közreadásával büszkélkedő Liszt Összkiadás több mint egynegyede – közel 300 Liszt zongoramű megjelenése fűzhető Kaczmarczyk Adrienne munkásságához.” (Idézet Szőnyiné Szerző Katalin laudációjából.) A Liszt-kötetek tudományos mérlegre tett, hiteles kottaközlései és mellettük a tartalmas bevezető tanulmányok egyaránt messzemenően szolgálják nemcsak a szűken vett tudományosságot, hanem a gyakorló muzsikusokat is. 

    Az idén 90. születésnapját ünneplő Vavrinecz Veronika mintegy hat évtizedes aktív zenei könyvtárosi tevékenységet tudhat maga mögött. Alapítója és vezetőségi tagja volt a Magyar Könyvtáros Egyesület Zenei Szekciójának, máig aktív tagja a nemzetközi szövetség (IAML) Magyar Nemzeti Bizottságának. 1984-től 1994-ig vezette az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárát, majd jelentékenyen hozzájárult a győri Richter János Archívum létrejöttéhez. Hazai és nemzetközi zenei bibliográfiák adatgyűjtői és szerkesztői munkája mellett a Zenetudományi Intézet megbízásából Bárdos Kornél várostörténeti köteteihez több magyarországi város egyházi és főúri gyűjteményében fennmaradt kottaállományról készített tematikus műjegyzéket. „A sok ezer számba vett 18–19. századi kézirat és nyomtatvány egy elfeledett régi Magyarország zenei örökségét tárta fel a kései utódok számára.” (Idézet Szőnyiné Szerző Katalin laudációjából.) Nyugdíjas évei kezdetétől tevékenyen részt vállal a BTK Zenetudományi Intézet életében: a könyvtári állományrevízióban és adatfeldolgozásban, többek között a Major Ervin hagyaték kottáinak feldolgozásában.

    Az elismeréshez mindkettejüknek szívből gratulálunk!

    Szőnyiné Szerző Katalin laudációi teljes terjedelemben olvashatók a világhálón a Parlando 2023/5. számában. 

    A rendezvényről beszámoló az MMA oldalán itt olvasható. 

  • Gratulálunk az augusztus 20-a alkalmából kitüntetett munkatársainknak!

    Nemzeti ünnepünk alkalmából, 2023. augusztus 20-án állami kitüntetésben részesült intézetünk két munkatársa, Dalos Anna és Fügedi János

    Dalos AnnaDalos Anna

    Fugedi JanosFügedi János

    Dalos Anna tudományos tanácsdó kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben, míg Fügedi János nyugalmazott tudományos főmunkatárs hosszabb időn át a népművészeti mozgalom szervezése területén végzett tevékenysége elismeréseként Martin György-díjban részesült.

    Hír a kitüntetésekről a BTK honlapján, ide kattintva érhető el.

    Bővebben...

  • A Zenetudományi Intézet kutatóinak kitüntetése

    Pavai dij

    Nemzeti ünnepünk alkalmából Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere kiemelkedő népművészeti munkásságának elismeréseként Martin György-díjban részesítette Pávai István népzenekutatót, az MTA BTK Zenetudomány Intézet tudományos főmunkatársát. Gombos László zenetörténész, az MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos munkatársa kiemelkedő zenetudományi és zenei ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként Szabolcsi Bence-díjban részesült. Ugyanekkor Felfoldi László táncfolklorista, az MTA BTK Zenetudományi Intézet nyugalmazott főmunkatársa a Magyar Érdemrend Tisztikereszt fokozatát vehette át

    Mindnyájuknak gratulálunk!

    Bővebben...

  • Tallián Tibor Széchenyi-díja

    Nemzeti ünnepünkön, március 15-én Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Széchenyi-díjjal tüntette ki Tallián Tibort, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját, a Zenetudományi Intézet professor emeritusát "a magyar zenetudományt egyedülálló módon gazdagító, kiváló zenetörténészi, kritikusi és oktatói pályája, különösen Bartók Béla életműve, a XX. századi zene, illetve a magyar operatörténet kutatása terén kimagasló tudományos tevékenysége, valamint Erkel Ferenc operáinak kritikai közreadásában végzett meghatározó munkája elismeréseként".

    Gratulálunk!

    Bővebben...

  • Hírek az MTA 187. közgyűléséről

    Tallián Tibort, az MTA doktorát, intézetünk korábbi igazgatóját, professor emeritusát az MTA levelező tagjává választották és Akadémiai Díjjal tüntették ki az MTA 187. közgyűlésén.
    Ez alkalomból Tallián professzor úrnak a ZTI minden munkatársa szívből gratulál, további munkájához jó egészséget, erőt, jelentős eredményeket és sikereket kíván!

    Ugyanekkor Richard Taruskin zenetörténészt, a Kaliforniai Egyetem professor emeritusát, a Zenetudományi Intézet kutatásainak nagyra becsült pártfogóját az MTA tiszteleti tagjává választotta.

    Az MTA cikke a kitüntetésekről >

    Az MTA cikke az újonnan megválasztott tagokról >

    Bővebben...

  • Kitüntetések március 15-e alkalmából

    A nemzeti ünnep alkalmából Széchenyi-díjat vehetett át Paksa Katalin népzenekutató, az MTA BTK Zenetudományi Intézet professor emeritusa. Ezen kívül a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozatát vehette át Richter Pál, az MTA BTK Zenetudományi Intézet igazgatója és tudományos főmunkatársa. A kitüntetetteknek ezúton is gratulálunk!

    Bővebben...