10 kép kerekasztalMióta 2019-ben a Magyar Tudományos Akadémia Lendület-programja támogatásával a Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténeti Osztályán megszületett a Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport, minden évben ősszel, a Magyar Tudomány Ünnepe novemberi rendezvénysorozata keretében kamarakonferenciára kerül sor a Zenetudományi Intézetben. E konferenciákon a csoport tagjai beszámolnak a szakmán belüli és kívüli érdeklődőknek az aktuális évben elért eredményeikről, a leglátványosabbakat posztereken is szemléltetve. 2021 óta, hála a kutatócsoport növekvő létszámának és egyházzenész tagjainak, a tudományos előadások közé énekes produkciók is ékelődnek, amelyek ugyancsak kapcsolódnak az eltelt időszak szakmai eredményeihez. A néhány év alatt inkább spontán kialakuló, mint tudatosan megtervezett dramaturgia mostanra beért: az eredetileg 2022 novemberére tervezett, ám az intézet öthónapos bezárása miatt elhalasztott, végül 2023. május 4-én a Zenetudományi Intézet Bartók-termében lezajlott esemény öt előadása között a kutatócsoport „kamarakórusa” kétszer lépett színre középkori magyarországi kódexekből vett gregorián tételekkel és reneszánsz polifóniával, a hat poszter pedig látványosan mutatta be a csapat 2022-ig megvalósult belföldi és külföldi kutatóútjait, a föltárt középkori kottás kódextöredékeket, rekonstruált forrásokat, az elkészült adatbázisokat.

Sokszínűsége mellett a mostani esemény két további szempontból is különleges volt. A kutatócsoport hagyományosan fellépő „szenior” tagjai (Czagány Zsuzsa, Gilányi Gabriella, Szoliva Gábriel) mellett ugyanis első ízben mutatkozhattak be előadásaikkal a „juniorok” is: Göbölösné Gaál Eszter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene szakos doktorandusza és Nagy Torma Julianna, ugyanazon egyetem végzős zenetudomány-mesterszakos hallgatója. A délután második felét pedig egy, a Magyar Pálos Rend és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete közös kiadásában tavaly megjelent könyv bemutatója töltötte ki. A Cantuale Paulinorum s. XVI. Zene- és nyelvtörténeti tanulmányok a Częstochowai pálos kantuáléról a kutatócsoport által 2019-ben elindított Resonemus pariter. Műhelytanulmányok a középkori zenetörténethez sorozat harmadik köteteként jelent meg Czagány Zsuzsa, a kutatócsoport vezetője és Sarbak Gábor, az ELKH–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport első embere szerkesztésében. A hat írást magába foglaló tanulmánykötet egy, a 16. század elején feltehetően egy észak-magyarországi pálos kolostor szkriptóriumában készült, később a lengyelországi Jasna Góra, a częstochowai Mons Clarus kolostorába vándorolt énekeskönyvet állít a vizsgálat középpontjába. A mindennapos liturgikus használat során többször kiegészített, végigkottázott Częstochowai pálos kantuále mind a késő középkori és kora újkori Magyarország zenetörténetének, mind – a benne lejegyzett magyar nyelvű imádság révén – a nyelvtörténeti kutatásnak fontos és nélkülözhetetlen forrása.

A könyvbemutató kerekasztal-beszélgetés formájában zajlott, melyen Földváry Miklós István, az ELTE Vallástudományi Tanszéke és a Lendület Liturgiatörténeti Kutatócsoport vezetője folytatott eszmecserét a kötet szerzőivel és szerkesztőivel. A diskurzusban a bemutató díszvendége, Puskás Róbert Antal OSPPE, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke is részt vett.

A nap záróeseményeként a Budafoki William Byrd Énekegyüttes lépett színre Winnington-Ingram Johanna vezényletével; a műsort a bemutatott Częstochowai pálos kantuáléban lejegyzett gregorián énekek és az 1623-ban készült Újhelyi pálos graduále többszólamú motettái alkották.

 

01 kép kutatócsoport kamaraegyüttese

1. kép: A kutatócsoport tagjaiból alakult énekegyüttes (balról: Enyedi Mózes, Varga László Dávid, Göbölösné Gaál Eszter, Gilányi Gabriella)

 

 

 02 kép első poszter tn

2. kép  A kiállítás első posztere

 

 03 kép második poszter tn

3. kép  A kiállítás második posztere

 

04 kép Czagány Zsuzsa

4. kép  Czagány Zsuzsa

05 kép Nagy Torma Julianna

5. kép  Nagy Torma Julianna

 06 kép Szoliva Gábriel

6. kép  Szoliva Gábriel

 07 kép Gilányi Gabriella

7. kép  Gilányi Gabriella

 08 kép Göbölösné Gaál Eszter

8. kép  Göbölösné Gaál Eszter

 09 kép Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnök

9. kép  P. Puskás Róbert Antal OSPPE, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke

 

 

10 kép kerekasztal

10. kép A kerekasztal (balról: Puskás Róbert Antal, Sarbak Gábor, Földváry Miklós István, Szoliva Gábriel, Czagány Zsuzsa, Gilányi Gabriella)

 

 

11 kép William Byrd Kórus

11. kép A Budafoki William Byrd Énekegyüttes, vezényel Winnington-Ingram Johanna