A Nemzetközi Zenetudományi Társaság (International Musicological Society, IMS) az 1982-es strassburgi konferenciáján kezdeményezte a középkori latin egyházi egyszólamúság, vagyis a gregorián és rokonai, határterületei munkacsoportjának létrehozását Cantus Planus néven. Helmut Hucke személyében elnököt is választottak. Rajeczky Benjaminnak és Falvy Zoltánnak, a Zenetudományi Intézet akkori igazgatójának nemzetközi kapcsolatai nyilvánvaló szerepet játszottak abban, hogy a munkacsoport első konferenciája Magyarországon, Veszprémben rendeztetett meg, azzal a nyilvánvaló szándékkal is, hogy egy, a többiekhez képest „szabad” szocialista országban mind a nyugatiak, mind a keleti blokk kutatói találkozhassanak. Így is történt. Az első találkozó közel harmadát magyar kutatók tették ki: az említetteken kívül Dobszay László, Szendrei Janka, Ullmann Péter és a fiatal Mezei János. E két utóbbi a mostani gödöllői eseményen is részt vett. Veszprémben két lengyel kutatónő képviselte a bevonni kívánt „keletieket”, a többiek nyugatról jöttek, köztük olyan meghatározó tudósok, mint Michel Huglo, Ruth Steiner, akik életük végéig a Cantus Planus törzstagjai voltak (Steiner elnöke is), továbbá Leo Treitler, Karlheinz Schlager és Ismael Fernandez de la Cuesta. A bolognai, 1987-es IMS-konferencia után 1988-ban Tihanyban gyűltünk össze, ekkor formálódott ki a Cantus Planus profilja, így a világi egyszólamúság (a trubadúrének és társai) jórészt kiszorult a tematikából, viszont megjelent a bizánci zene is, amelynek kutatói ugyan a közelmúltban önálló munkacsoportba szerveződtek, ám egy részük hűséges maradt a Cantus Planushoz is. A svéd Corpus Troporum döntően latin filológiai, egyben liturgikai projektje is ekkortól lett (tevékenysége befejezéséig) a munkacsoport állandó tématerületeinek egyike. Az akkori, komoly számban bevont fiatalok, a „Tihany generation”, ma a gregorián kutatásának meghatározó középnemzedékéhez tartoznak, és fogékonyságuk lett az alapja annak, hogy a digitális technikák kreatív befogadásával világszerte több kutatóhelyen igen jelentős lépések történtek a teljes középkori forrásanyagot (kódexeket, illetve töredékeket) megcélzó feldolgozás felé. Ennek egyik zászlóshajója volt a ZTI-ben Dobszay irányításával megvalósult CAO-ECE program. Tihanytól kezdve kétévente, vagy ha a nagy IMS-konferenciák ötéves periódusa úgy hozta, egymás utáni évben (ekkor kisebb számban) gyűlt és gyűlik össze az egyre szaporodó közösség. A Cantus Planus a jelzett kiválás ellenére ma is az IMS legnagyobb munkacsoportja, listáján kb. 350 kutató szerepel, köztük komoly létszámban doktorvégzett vagy éppen doktorandusz fiatalok.
Egészen 2009-ig, a dobogókői konferenciáig legtöbbször Magyarországon jött össze a közösség, Dobszay László rendkívül hatékony, minden részletre kiterjedő szervezői munkáját élvezve. Legutoljára, 2018-ban a dél-svédországi Växjö városka egyeteme volt a vendéglátó. Az akkori nyolcvan résztvevő már megmutatta a tudós közösség látványos számbeli növekedését. A világjárvány miatt sajnálatosan elmaradt csehországi (Telč) találkozó után az athéni IMS-konferencián résztvevő gregorianisták fogadták el véglegesen a mi Växjőben megfogalmazott ajánlatunkat, hogy a 40. évfordulót újra hazánkban, mégpedig a Gödöllői Premontrei Apátságban ünnepeljük. Ez éppúgy szólt az alapítók között szereplő Rajeczky–Dobszay–Szendrei hármasnak, mint a számban és színvonalban újra komoly tényezővé vált magyarországi gregorián és középkori liturgikai kutatásnak. A szervezést magyar részről két jelentős, MTA támogatta Lendület-műhely vállalta magára: a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténeti Osztályán működő Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport Czagány Zsuzsa vezetésével és az ELTE BTK (Déri Balázs által alapított) Vallástudományi Tanszékén működő Liturgiatörténeti Kutatócsoport Földváry Miklós István tanszékvezető irányításával; az ötletgazda, a mindkét intézményhez tartozó zenetudós és klasszika-filológus Déri Balázs fogta össze a szerteágazó előkészítő munkálatokat. A Cantus Planus vezető testületének tagjai a jelentkezők absztraktjait olvasták át, Hana Vlhová-Wörnernek köszönhető Czagány Zsuzsával együtt a szekciók kiválóan működő beosztása, hatékony elnökök felkérésével. E három utóbbi kutató is a „Tihanyi Nemzedék”-hez tartozik.
Czagány Zsuzsa az aula szekcióelnökeként
Nagyon tudatosan lett a konferencia címe az önmagunkba nézést is sugalló latin kifejezés: Quadraginta annis. Jan Assmann nagy hatású könyve alapján tudatosodott ugyanis, hogy a kollektív emlékezet kulturális emlékezetté válásában fordulópont a negyvenedik év. Gödöllő helyszínnek választása is meggondolt volt. A világváros nyüzsgésétől mentes, de mégis könnyen megközelíthető, szerethető, fás-parkos kisváros történelmi levegőjénél is fontosabb az a szerep, amelyet ez az egyházi intézmény a magyar liturgikuszene-kultúrában évtizedek óta betölt. Vezetői, előbb Ullmann Péter ny. kormányzó perjel, majd Balogh Péter Piusz apát (mindketten egyházzenészek, az utóbbi a konferencia szervezőbizottságának tagja) szolgálata alatt a rendi közösség intézményei mindennapi magyar gregorián gyakorlatukkal, a hagyományos énekes intézménnyel (Premontrei Kántorátus), kiadványsorozatokkal, szkólatáborokkal, konferenciákkal a Dobszay László munkálkodásához kötődő „új magyar gregorián ének” művelésének és továbbadásának magyarországi központjává váltak. Új, hatalmas, fölszentelés előtt álló apátsági templomuk szépsége és akusztikája nagy művészi élmények terét fogja adni. Az első koncert is e konferenciához kapcsolódik. A rendházhoz csatlakozó valóban modern, intim hangversenyterem, vagyis az Auditórium, valamint a premontrei gimnázium B épületének kényelmes aulája adta a nagyrészt párhuzamos előadások két helyszínét, de közösségi tér volt az apátság ápolt, hűvös parkja is a filagóriákkal. A külföldi előadók közül is sokan meglepődtek a vetítések magas színvonalán, mind ami a legmodernebb technikát, mind ami a vetítmények szigorúan ellenőrzött előkészítését (Földváry Miklós ötlete és hatalmas munkája), mind pedig ami a fiatal tudós segítő kollégák áldozatos munkáját illeti. Az auditóriumban az ELTE BTK liturgikai műhelye, az aulában a ZTI fiatal gregorianistái jeleskedtek, hogy a pendrájvok próbálgatásával történő kínos üresjáratok helyett „pörgősek” legyenek az előadások. Ők, az elnökök és a fegyelmezett előadók biztosították, hogy ne legyenek kellemetlen csúszások.
Czagány Zsuzsa felvétele
Bár nem törekedtünk felszínes „leg”-ekre, az évfordulós konferencia több tekintetben kivételes lett. A kezelhetőség határán levő létszám mind a növekedésnek, mind annak jelzése, hogy a közösség már nagyon vágyott a személyes találkozásra. (Az internetes közvetítést határozottan elvetettük.) Több mint 120-an jelentkeztek a konferenciára az év folyamán, s végül 106 résztvevő adott elő több mint 20 párhuzamosan (2-2) futó szekcióülés, két plenáris ülés és két kerekasztal-beszélgetés keretei között. Voltak nagyon is aktívan „passzív” résztevők, és mintegy tíz családtag vagy más kísérő is részt vett több-kevesebb programon. Czagány Zsuzsa Cecília és Márton nevű gyermekei, valamint Hana Vlhová-Wörner Mirjam nevű leánya végig a regisztrációs-információs asztalnál dolgoztak nagy komolysággal és kedvességgel.
Az előadók Európa mintegy 20 országából érkeztek, de belarusz és orosz származásúak is voltak velünk; számos kolléga jött az Amerikai Egyesült Államokból és Kanadából, ketten Izraelből és hárman (illetve családtagjaikkal öten) a Távol-Keletről. A legtöbben a nyugati latin egyház középkori és kora újkori egyszólamú zenéjével, a gregorián énekkel és annak liturgikus kereteivel, hagyományaival foglalkoztak, de itt voltak a bizánci és az ókeleti egyházak zenéjének kutatói is, sőt egy előadás a japán buddhista rituális zenéről szólt. Egyértelművé vált, hogy az olyan nagy műhelyek, mint a kanadai központú Cantus Index hálózata, valamint Emma Hornby bristoli és Manuel Pedro Ferreira lisszaboni „iskolája” mellé sorakozik fel Czagány Zsuzsa és Földváry Miklós István műhelye is, miközben a magyarok lényegesen kisebb anyagi támogatásokra számíthatnak.
Czagány Zsuzsa felvételei
Első ízben volt Forum of the Next Generation, amelyen két szekcióban fiatal kutatók mutatkoztak be tízperces villámelőadással. Legtöbben magyarok voltak, jórészt az említett két műhely tagjai, akiket a szervezők bölcs önmérséklettel e szekciókba javasoltak. (A Czagány- és a Földváry-iskolák tagjain kívül Farkas Domonkos, az LFZE tanára, egyben az Apátság zenei vezetője és Utkin Anna doktorandusz is közéjük tartozott.) Örömmel állapítottuk meg, hogy összefogott, jó tempójú előadásaik értek annyit, mint nem egy „húszperces” külföldi doktorandusztársuké. (Ha van valami, amit át kell gondolni, e sorok írója szerint, az, hogy tarthatatlan az áldemokratikus egyenlősdi: doktoranduszok apró, bár általában ügyesen tálalt ötletecskéi most ugyanannyi időt kaptak, mint tapasztalt kutatók olyan témái, amelyek áttekintő, plenáris előadásokat is kitöltöttek volna. Ilyen volt az USUARIUM adatbázis megalapítójának és vezetőjének, Földváry Miklós Istvánnak kiemelkedően illusztrált előadása. Éppen a párhuzamosan futó, hallatlanul informatív vetítés mutatta meg, hogy a teljes kifejtés jóval több időt igényelt volna. A helyi szervezők sajnos ebbe nem kaptak beleszólást.) Soroljuk fel sikeres fiataljaink nevét: Czagány Zsuzsa munkatársai közül föllépett Enyedi Mózes, Göbölösné Gaál Eszter, Kőnig Julianna, Tóka Borbála és Varga László Dávid. (A tudományos főmunkatárs Gilányi Gabriella természetesen önállóan tartott kiváló előadást a hely szellemének megfelelő premontrei témában.) Földváry Miklós iskoláját Horváth Balázs és Stamler Ábel képviselte, de ide tartozik Suba Katalin művészettörténész doktorandusz is, aki a pénteki Észak-Pest vármegyei és nógrádi autóbuszos kirándulás (Vác, Nagymaros, Nagybörzsöny, Tereske, Pásztó, Aszód) idegenvezetőjeként is mély nyomot hagyott a résztvevőkben. (Vácott még Balla János piarista szerzetes-tanár is segítségünkre volt a város megismerésében.)
Czagány Zsuzsa fotója
Fiataljaink mind nagyszerűen kivették részüket a konferencia lebonyolításában. Említsük meg még két magyar kollégánk nevét: Hende Fanni munkakapcsolatban áll a zeneitöredék-kutatással, Papp Anette pedig az oly fontos magyar protestáns (ez esetben a „világszám” antitrinitárius) gregorián témáját képviselte.
Sok jó előadás közül kiemelkedő, méltán plenáris esti előadások tárgya volt a Szendrei Janka által megalapozott magyar zenei fragmentológia megmutatása. A kutatónő emlékének szentelt estén Czagány Zsuzsa, az MTA doktora a sajátosan magyar, zenei és újabban kultúrtörténeti irányultságúvá továbbfejlesztett töredékkutatásaik módszertanát vázolta, utána pedig a fragmentológiai kutatócsoport tagja, Szoliva Gábriel OFM a közelmúlt nagy találatát, a XIII. századi Breviarium notatum Strigoniense második, szanktorálekötetének nagyszámú töredékét mutatta be, melyeket Zágrábban, kötéstáblákban fedezett föl. Ezen anyag jó pár, teljes darabokat tartalmazó részletét a hajdani Schola Hungarica három tagja (Merczel György, Mizsei Zoltán, ők ketten egyházzenész doktorok, és Héja Bence) által vezetett Schola Academica kitűnő koncertje illusztrálta, alig hihető színvonalú vetítéssel kísérve.
A leg-ek közé tartozik az is, hogy a korábbi összes konferenciához képest most minden napot átjárt az élőben megszólaló zene. A „tihanyi” Barbara Haggh-Huglo, a Cantus Planus volt elnöke németalföldi premontrei tárgyú megnyitó plenáris előadását Jean Chastelain ötszólamú motettája illusztrálta, a kutatónő szerint lehet, hogy világpremierként. Meglepetés volt ez tőlünk a magyar gregorianisztikával évtizedek óta szoros kapcsolatot tartó, részben magyar származású amerikai tudósnak. (Nagy fölfedezését, DuFay Recollectio Mariae c. „gregorián” ciklusát 1989-ben a Schola Hungarica énekelte lemezre.) Farkas Domonkos vezényelte a Premontrei Kántorátus együttesét a megnyitó utáni vesperáson az új templomban, s a veszprémi konferencia előadója, Mezei János kísérte orgonán a „Dobszay-gregorián” tételeit; a kórus Palestrina egyik Magnificatját is énekelte.
Orbán Domonkos felvételei
Szerdán az előadások után szintén az új templomban Rajk Judit (alt), Kéringer László (tenor) és Zétényi Tamás (gordonka) kortárs magyar szerzők részben gregorián ihletésű monódiáiból összeállított, bátran mondhatjuk: világszínvonalú műsorát jó, ha a konferenciázók fele hallgatta meg. A Dobszay László emlékének szentelt, rendkívüli összpontosítást igénylő, gyönyörű koncertet annak jegyében szerveztük, hogy a Mester, a képzett zeneszerző és a kortárs magyar zeneszerzők egyik legfontosabb szellemi társa és ihletője a Cantus Planusra többször valamilyen távolabbi, élő zenei élményt szervezett, pl. néptáncot, Bartók-bábjátékot. A kortárs zenétől eleve menekülő kollégák sűrű tömegének szomorú, szíven ütő látványa retinámba égett: ismét megállapítottam (bár bölcsész is vagyok), milyen hatalmas előny, hogy a magyar zenetudományi képzés nem bölcsészkaron vagy általános művészeti intézményben folyik. Amott lehet ugyan sajátos ismeretekre szert tenni, de a zenei közeg, benne a teljes hangzó zenetörténet beható ismerete semmivel nem pótolható. A pénteki kiránduláson három óránként elmondtuk az ott illő zsolozsmahórát. Eredetileg magyarul terveztük mondani, de olyan sokan akartak bekapcsolódni, hogy végül latin lett belőle. A Pásztóra tervezett nóna a nagy „csúszás” miatt maradt el, a Rajeczky Benjamin emlékének szentelt rövid tudományos szekció három előadását (Charles E. Brewer, Déri Balázs, Barbara Haggh-Huglo) a Szent Lőrinc-templomban így is rövidítenünk kellett. A magyar protestáns graduáltételeket is felvonultató vesperást az aszódi evangélikus gyülekezet templomában (lelkésze Lőrincz Csaba) a konferenciánkkal párhuzamosan tartott protestáns szkólatábor résztvevőinek (vezető: Kissné Mogyorósi Pálma, Bódiss Tamás) köszönhettük. Végül a szombati záróvacsorán minden jelenlevő résztvevő bekapcsolódott a gregorián énekbe: az egyik szervező születésnapját köszöntő összkórusba.
Sokáig dolgozzuk fel a konferencia tanulságait. Hogyan lehet megőrizni a kollegiális kapcsolatok, a személyesség légkörét egy száz előadáson felüli konferencián, egy számban növekvő közösségben, amely számos vonatkozásban igencsak eltér a kezdetektől.
Czagány Zsuzsa felvételei
Az egyik legbántóbb jelenség a nyelvi egysíkúság volt. Mert a nyelv alapvetően meghatározza a gondolkodást is. Az IMS s így a Cantus Planus öt hivatalos nyelvéből az olasz és a spanyol teljesen kimaradt, pedig mindkettőt nem kevés anyanyelvű képviselte. Egy japán előadó franciául, egy magyar németül beszélt. Ullmann Péter a megnyitón németül, Déri Balázs pedig latinul mondta el előadását, Rajeczky és Dobszay hagyományát folytatva, úgy tűnik, mindkettőnek jó hatása volt. Érdemes volna kifejezetten szorgalmazni a korai konferenciák gyakorlatához és szellemiségéhez való visszatérést, legalábbis e tekintetben.
Déri Balázs senior kutató, HUN-REN BTK ZTI
A konferencia honlapja: https://cp2024.zti.hu/