A HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet 2023. október 26-án 15 órakor nemzetközi tudományos ülést rendezett a Bartók Béla szlovák népzenei gyűjtését közreadó Slovenské ľudové piesne könyvsorozat negyedik, befejező kötetének megjelenése alkalmából. Miután Bartók az 1920-as években a kéziratot átadta kiadásra a Matica slovenská társaságnak, a sorozat előző kötetei 1959-ben, 1970-ben, illetve 2007-ben láttak napvilágot.

Az ülés vendége volt Hana Urbancová népzenekutató, a Szlovák Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének igazgatója; ezen intézmény keretei között kezdte meg évtizedekkel ezelőtt Alica Elscheková és Oskár Elschek a Bartók-gyűjtemény feldolgozását és közreadását. Az igazgató asszony Bartók népzenekutatói munkásságának a szlovák népzenekutatásra gyakorolt hatását ismertette. Vikárius László, a Bartók Archívum vezetője a szlovák gyűjtéseknek a zeneszerzői életműben játszott bensőséges szerepéről tartott előadást. Az új kiadványt a sorozat kontextusában Lipták Dániel, a Népzene- és Néptánckutató Osztály munkatársa mutatta be. Richter Pál, a Zenetudományi Intézet igazgatója pedig a Bartók által készített eredeti fonográffelvételek szlovák-magyar együttműködésben történő online közreadásának tervéről beszélt. Az angol nyelvű ülést a Kóborzengő Együttes szlovák hangszeres népzenei bemutatója nyitotta meg, és Bartók Falun című, szlovák népdalokat feldolgozó műve (BB 87a), amelyet Mórocz Virág (szoprán) és Szabó Ferenc János (zongora) kiváló előadásában hallhatott a közönség, zárta le.

 

Lipták Dániel

 

bartok szlovak 03 bartok szlovak 03
bartok szlovak 03 bartok szlovak 03
bartok szlovak 03 bartok szlovak 03 bartok szlovak 03