Somfai László ünnepélyes köszöntése
2024. szeptember 27-én került sor a 90 éves Somfai László ünnepélyes köszöntésére a Zenetudományi Intézet Bartók-termében. A Dohnányi Vonósnégyes hangversenyét Richter Pál, a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet igazgatójának rövid, személyes hangvételű beszéde vezette fel. A Dóczi Áron–Pintér Dávid–Tornyai Péter–Mód Orsolya összeállítású együttes programja Somfai László két fő kutatás területének alfájától omegájáig ívelt: a koncert Joseph Haydn op. 1 no. 1-es B-dúr vonósnégyesével (Hob.III:1, 1757–1762 körül) kezdődött, majd Bartók Béla 6. vonósnégyesével (BB 119, 1939) zárult. A kettő között elhangzott egy válogatás Soós András 2022-ben az Editio Musica Budapest Zeneműkiadónál megjelent Mikrokozmosz-átirataiból, illetve Tornyai Péter Somfai Lászlónak ajánlott műve, a Fritz und Franz (2018), amelyben Bach Musikalisches Opferjének és Haydn „Császárkvartettjének” témái kaptak új, de az eredetihez méltó köntöst. Az ünnepi hangverseny másnapján került sor a Bartók-összkiadás nemzetközi tanácsadó testületének kétévente megrendezésre kerülő tanácskozására, amelyen – többek között – az elmúlt ülés óta elkészült (30.: 1–6. vonósnégyes: Kritikai megjegyzések; 10.: Népdalfeldolgozások énekhangra és zongorára) és az előkészületben lévő (1–2.: A kékszakállú herceg vára) kötetekről, illetve a jövőbeli tervekről esett szó.
A Bartók-összkiadás szerkesztősége és nemzetközi tanácsadó testületének jelenlévő tagjai, 2024. szeptember 28. Balról jobbra: Németh Zsombor, Nakahara Yusuke, Kerékfy Márton, Annette Oppermann, Wolf-Dieter Seiffert, Lampert Vera, Somfai László, Biró Viola, Felix Meyer, Vikárius László, Malcolm Gillies, Tallián Tibor.
Temesvári Péter 70. Egy hegedűkészítő mester hangszerei – KIÁLLÍTÁS
|
Temesvári Péter 70. Egy hegedűkészítő mester hangszerei kiállításmegnyitó HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2024. október 3. csütörtök, 16 óra 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7. |
A HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet tisztelettel meghívja Önt és családját a Zenetörténeti Múzeum Temesvári Péter 70. Egy hegedűkészítő mester hangszerei című kiállításának megnyitójára 2024. október 3-án csütörtökön 16 órára.
A vendégeket köszönti Farkas Zoltán, a Zenetörténeti Múzeum vezetője
A kiállítást megnyitja Richter Pál, a Zenetudományi Intézet igazgatója
Közreműködik ifj. Nyári László Junior Príma-díjas hegedűművész egy Temesvári Péter által készített hangszeren
A kiállítást a múzeum 5. termében bemutatja Baranyi Anna, a kiállítás kurátora
A kiállítás már 15 órától megtekinthető a múzeumban!
Bozó Péter vehette át az MTA Bolyai Plakettjét
Bozó Péter, a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa vehette át a szeptember 18-án a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen az MTA Bolyai Plakettjét. Ezzel díjazták A rondóformák és Offenbach. Egy feltáratlan repertoár műfajtörténeti összefüggései című, Bolyai János Kutatási Ösztöndíjjal támogatott kutatásának „kiemelkedő” minősítéssel elfogadott zárójelentését. Bozó Péternek – a bölcsészettudományok kutatói közül egyedüliként – lehetősége nyílt kutatásai egy részletét 15 perces előadásban is bemutatni az ünnepség résztvevőinek. További részletek és az ünnepség videofelvétele: https://bit.ly/Bozo-Bolyai
Bozó Péter a plakettel, Tulassay Tivadar, a Bolyai János Ösztöndíj Kuratóriumának elnöke és Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke között
Fotó: MTA / Szigeti Tamás
Tudományos fórum – Gombos László
|
Gombos László: Megkésett melódiák, megkésett elemzések. Kodály öröksége Ittzés Mihály életművében HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2024. szeptember 26. csütörtök, 14 óra 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7. |
Zenei ikonográfiai konferencia Bécsben
Laughing your staves off: irony, satire, and parody in visual representations and narratives of music címmel, Bécsben került megrendezésre az Association Répertoire International d’Iconographie Musicale (RIdIM) 23. konferenciája (2024. augusztus 29–31.). A nemzetközi zenei ikonográfiai szervezet tudományos összejövetelének idén otthont adó Universität für Musik und Darstellende Kunst épületében az európai, amerikai, ázsiai és ausztrál művészeti és kutatóintézetek előadói között a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályának két munkatársa is részt vett.