A középkori gregorián forrásanyag történeti kutatása a fennmaradt forrásanyag liturgiai és zenei analízise mellett elsősorban zenei paleográfiai vizsgálatokon nyugszik. A kódexek hangjegyírásának vizsgálata már a forrásfeltárás legelső fázisában adatokkal szolgál arról, milyen korból és területről származik a forrás, jelzi a könyv rendeltetését, informál a felhasználó közösségről, a notátorok iskolázottságáról, a könyvkultúra általános színvonaláról – tudósít a kultúrtörténeti háttér szinte minden fontos eleméről. Mivel a szűkebben vett zenei analízistől a lejegyzés vizsgálata könnyen elválasztható, a zenei paleográfia az a terület a gregoriánkutatáson belül, amely a legtöbb interdiszciplináris jelentőségű eredményt közvetítheti a társtudományok számára.

A középkori zenei paleográfiai kutatás Magyarországon viszonylag rövid, de intenzív múltra tekint vissza, s a magyar gregorián források átfogó feltárásához, illetve a nemzetközi kutatás eredményeihez kapcsolódik kibontakozása. Isoz Kálmán, Teller Frigyes, Falvy Zoltán, Szigeti Kilián alapvető forrásfeltáró munkái után a hatvanas években meginduló szisztematikus forráskutatás Rajeczky Benjamin, Dobszay László és Szendrei Janka nevéhez kapcsolódva alapozta meg a magyar gregorián paleográfiatörténet rekonstrukcióját. Szendrei Janka úttörő analitikus módszerei áttörést hoztak a források azonosítása, a zenei notációtípusok leírása és elkülönítése terén: munkássága az 1980‒1990-es évekre a világ élvonalába emelte a magyar kutatóműhelyt. Szendrei a középkori hangjelzések egyes típusait enciklopedikus részletességgel mutatta be: legfontosabb eredménye a 14. századi központi magyar (esztergomi) hangjelzés azonosítása és analízise, majd történeti kontextusba állítása. Munkája, a Középkori hangjegyírások Magyarországon c. monográfia (Műhelytanulmányok a magyar zenetörténethez 4. Budapest: MTA Zenetudományi Intézet, 1999) az első és mindmáig érvényes magyar paleográfiatörténeti összefoglaló mű.

A középkori magyar gregorián kottaíró hagyománynak ugyanakkor léteznek olyan monumentális területei, amelyeknek történeti jellegű vizsgálata, terminológiai meghatározása, leírása, feltérképezése, osztályozása, valamint kapcsolatainak széleskörű felderítése még nem zárult le. Részletesebb vizsgálatok szükségesek a jelentős folytonossági hiányt mutató területeken, pl. a késői gotizáló hangjelzések, vagy a kurzív hangjelzések esetében.

A kutatás látóterébe kerülő új források (többnyire kódextöredékek) feltárása is a magyarországi paleográfiai kutatások megújítását sürgeti. Időszerű a legújabb informatikai eszközök felhasználása, melyek révén a a jövőben egy olyan zenei írásjel-gyűjtemény létrehozására kerülhet sor, amely teljes körűen, gyorsan és látványosan mutatja be középkori hangjelzett forrásemlékeink neuma-készletét, összehasonlíthatóvá és beazonosíthatóvá teheti a Magyarországon használt különféle hangjelzés-típusokat. 

A gregorián ének utolsó, hanyatló periódusa, valamint a tridenti zsinat liturgikus zenei reformjának magyarországi recepciója a magyar zenetörténeti kutatások legkevésbé feltárt területei közé tartozik. Örvendetes módon az utóbbi időszakban megindulhatott e repertoárok tekintélyes méretű és változatos összetételű forrásanyagának felfedezése és összegyűjtése, s a rendelkezésre álló források alapján a korszak egyszólamú latin liturgikus énekgyakorlatának rekonstruálása, leírása, elemzése, amelyet osztályunkon elsősorban Gilányi Gabriella végez.

A poszt-tridenti egyszólamú latin ének vizsgálata a Régi Zenetörténeti Osztály kutatási témái között határterületet képvisel, hiszen nemcsak a középkorhoz tartozó késői gregorián dallamok elemzését jelenti, hanem egy átfogó áttekintés megteremtése érdekében a magyar gregorián zenei stílus természetétől idegen, a humanista esztétikai kordivatot követő komponált-metrizált 17­‒18. századi római énekek analízisét is magába foglalja. Azét a cantus romanusét, amely pápai jóváhagyás nélküli nyomtatott itáliai karkönyvekben terjedt el Magyarországon a Pázmány Péter-féle liturgikus romanizációt (1630) követően, s amely még a 18. században is egy jól hozzáférhető, kompakt egyszólamú zenei repertoárt kínált a mindennapi liturgikus zenei praxis számára a szertartások egyébként leszűkült énekalkalmain.

A gregorián fennmaradására a zsinat után Magyarországon néhány szerzetesrendnél volt a legtöbb esély, ezek közül kutatásaink kiemelten foglalkoznak a magyar alapítású pálos rend zenei hagyományőrzésének jelenségeivel. A pálosoknál a római rítus korai, 1600-as bevezetése nem járt együtt a liturgikus zenei stílus teljes romanizálódásával. A 17‒18. századi történeti és zenei adatok inkább arra utalnak, hogy a tridenti zsinat által jóváhagyott liturgikus tételeket, szövegeket a rend továbbra is a középkori esztergomi dallamok változataira énekelte. A zenei hagyományőrzésnek ez a módja azonban nem merevedett meg az évszázadok folyamán, s lehetőséget kínál a nyomon követésre. Összehasonlító zenei vizsgálataink bemutatják a zenei stílusfejlődés dinamikáját, felfedik és elkülönítik a tridenti zsinat utáni pálos „gregorián” egyes rétegeit, hagyományos és modern elemeit, formálódásának földrajzi és kronológiai variánsait, s kibővítik tudásunk a középkoron kívül eső, de a magyar gregorián hagyományhoz szorosan hozzátartozó, s azt élénkebb színekkel megvilágító jelenségek felfedezésével. A projekt eredményeképp több tucat új liturgikus zenei forrás került a hazai cantus planus-kutatás látókörébe.

Szendrei, Janka. „Der Ritus tridentinus und die paulinische Tradition im Ungarn des 17. Jahrhunderts: Kompromiß, Kontrafaktur, Modifikation”. In The Past in the Present. Papers Read at the IMS Intercongressional Symposium and the 10^th Meeting of the Cantus Planus Budapest & Visegrád, 2000, ed. László Dobszay. Budapest: Liszt Ferenc Academy of Music, 2003, 329–352.

Uő. Graduale Romanum ad usum monasterii Paulinorum de Újhely (1623). Musicalia Danubiana 24. Budapest: MTA Zenetudományi Intézet, 2010.

Gilányi, Gabriella. „Against Change? Later Corrections to Responsory Melodies in the Franciscan Antiphoner, H-Bu Cod. Lat. 118, 119, 121, 122”. In Dies est leticie. Essays on Chant in Honour of Janka Szendrei, ed. David Hiley, Gábor Kiss. Ottawa: Institute of Medieval Music, 2008, 243­–255.

Uő. „The Reception of Post-Tridentine Cantus Romanus in 17th and 18th Century Hungary”. Studia Musicologica 50, (2009/3–4): 301–314.

Uő. „17–18. századi kottás liturgikus könyvek az Esztergomi Hittudományi Főiskola Könyvtárában”. Magyar Sion 3 (2009/2): 250–260.

Uő. „Zenei archaizmusok és neologizmusok a 18. századi pálos zsolozsmában”. In Zenetudományi Dolgozatok 2009, szerk. Kiss Gábor. Budapest: MTA Zenetudományi Intézete, 2010, 69–96.

Uő. „Retrospective or not? Pauline Introits in the 18^th century Hungary”. In Der Paulinerorden: Geschichte, Geist, Kultur. Művelődéstörténeti Műhely. Rendtörténeti Konferenciák II/2, ed. Sarbak Gábor. Budapest: Szent István Társulat, 2010, 503–510.

Uő. „Horvát variáns, magyar variáns? XVIII. századi pálos dallamaink új források fényében”. In Hagyomány és megújulás a liturgiában és zenéjében, A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszéke újraindításának 20. évfordulóján tartott szimpózium előadásai. Budapest: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszéke; Magyar Egyházzenei Társaság, 2012.

Uő. „A hiányzó láncszem? Egy 1687-es pálos antifonále Crikvenicából”. Magyar Zene 52  (2014/1): 5–15.

Uő. „Középkori kottás töredékek újrafelfedezése a Központi Papnevelő Intézet Pálos Könyvtárában”. In Zenetudományi Dolgozatok 1978–2012, szerk. Kiss Gábor. Budapest: MTA-BTK Zenetudományi Intézet, 2014, 389–394.

Kiss Gábor. „Tridentinum előtt és után. A magyarországi pálosok ordinárium-hagyománya”. In Zenetudományi Dolgozatok 2009, szerk. Kiss Gábor. Budapest: MTA Zenetudományi Intézete, 2010, 97–133.

Uő. „The Mass Ordinary Formulas of the  18th century Hungarian and Croatian  Pauline Provinces”. In Cantare amantis est. Festschrift zum 60. Geburtstag  von Franz Karl Praßl, hrsg. Robert Klugseder. Purkersdorf: Verlag Brüder Hollinek, 2014, 172–187.

A középkori zeneelmélet a magyarországi zenei medievisztika azon területe, amely az elmúlt évtizedben radikális módszertani és szemléletbeni változáson esett át, s egyfelől a múlt század 90-es éveiben föllépő nemzedék kutatói érdeklődése, másfelől a nemzetközi gregoriánkutatás új kezdeményezései folytán a korábbi háttérbe szorultságból a tudományos vizsgálódás előterébe került.

A hazai elhanyagoltság valamelyest érthető: hiszen a középkori Magyarország területéről Szalkai László 1934-ban Bartha Dénes által publikált zenei jegyzetein kívül alig maradt fönn a musica plana vagy mensurabilis elméletét tárgyaló jegyzet, traktátus. Az elmúlt időszak nemzetközi kutatásai nyomán azonban egy olyan sajátos közép-európai forráscsoport, s egyúttal zeneelméleti hagyomány tárult föl, amely a csekély számú magyarországi emléket is magába foglalja, sőt, azt új megvilágításba helyezi. E 15. századi közép-európai zeneelméleti traktátusok egy jól körülhatárolható, formailag és tartalmilag sajátos jegyekkel bíró csoportot alkotnak. A csoport hátterében, kiindulópontként és legfőbb autoritásként Iohannes Hollandrinus áll, akinek tanítását az egyes traktátusszerzők különböző mértékben idézik és kommentálják. Bár Hollandrinus személye homályba vész, s feltételezett zeneelméleti munkái sem maradtak fenn, a közel harminc délnémet, cseh, lengyel és magyar traktátus egyedülálló módon örökítette tovább a Hollandrinusnak tulajdonított zeneelméleti rendszer elemeit. E rendszerben egy önálló késő középkori zeneelméleti hagyomány – egyfajta virtuális Traditio Iohannis Hollandrini – ölt testet, mely gyakorlatias jellegénél fogva közvetlen betekintést nyújt a kor alap- és középfokú zeneoktatásába. 2001-ben Elżbieta Witkowska-Zaremba és Michael Bernhard vezetésével alakult meg az a nemzetközi kutatócsoport, amely e szöveghagyomány teljes föltárását és forrásainak kiadását tűzte ki célul. A 7 ország 15 kutatóját egyesítő kutatócsoport munkájában a Régi Zenetörténeti Osztály két tagja, Czagány Zsuzsa és Papp Ágnes is aktívan részt vesz.

A kutatócsoportban végzett munka során számos olyan jelenségre derült fény, amely túlmutat a zeneelmélet szűkre szabott keretein, s tágabb zenetörténeti szempontból is figyelmet érdemel. Ezek közé tartozik a traktátusok, s azokon belül elsősorban a tonáriusok zenei példaanyaga, amely kézzelfogható kapcsolatot teremt a zeneelmélet látszólag elszigetelt világa és a korabeli liturgikus énekgyakorlat között. A Régi Zenetörténeti Osztályon folyó kutatás ezt a viszonyt tárja föl immár nem csak a zeneelmélet, hanem a korabeli liturgikus-zenei praxis oldaláról is.

Papp Ágnes. „Zeneelméleti jegyzetek és tonárius Cserei János énekeskönyvében”. Magyar Zene 38 (2000): 253-306.

Uő. Ágnes. „Eine späte Abschrift der Lehre der musica plana in einem Gesangbuch aus Ungarn”. In Quellen und Studien zur Musiktheorie des Mittelalters, III, Hrsg. Michael Bernhard. München: Bayerische Akademie der Wissenschaften, Veröffentlichungen der Musikhistorischen Kommission, Band 15, 2001, 481-510.

http://www.chmtl.indiana.edu/tml/17th/CZEDMP_TEXT.html

Uő. „Scipio álma és a zsoltárdifferenciák rangsora”. In Zenetudományi Dolgozatok 2008, Falvy Zoltán 80. születésnapja tiszteletére, szerk. Kiss Gábor. Budapest: MTA Zenetudományi Intézete, 2008, 93-113.

Uő. „A középkori ’magyar’ zsoltártónus. A częstochowai pálos kantuále tonáriusának zsoltározási mintapéldái”. In Zenetudományi Dolgozatok 2010, Budapest: MTA Zenetudományi Intézete, 2011, 23-55.

Uő. „Traditio Iohannis Hollandrini – Tonare”. In Papers read at the 16^th Meeting of the International Musicological Society Study Group Cantus Planus Vienna, 2011, ed. Robert Klugseder. Wien: Verlag Brüder Hollinek, 2012, 301-308.

Uő. „Psalmtöne im Tonar des Pauliner Cantuale aus Częstochowa”. In Liturgy in Pauline Monasteries in Poland. The Sources and Origins, Musica Claromontana – Studia 1, ed. Remigiusz Pośpiech. Opole: Wydawnictvo i Drukarna Świętego Krzyża, 2012, 311−342.

Papp, Ágnes─Berktold, Christian. „Tractatus ex Traditione Hollandrini Cod. Cracoviensis 1859 (Trad.Holl. IX)”. In Bernhard, Michael ― Witkowska-Zaremba, Elżbieta (Hrsg.), Traditio Iohannis Hollandrini, Band IV, Die Traktate IX-XIV. München: Verlag der Bayerischen Akademie der Wissenschaften, 2013 (=Bayerische Akademie der Wissenschaften, Veröffentlichungen der Musikhistorischen Komission, Band 22), 1−110.

Papp Ágnes. „»Toni chorales«: Rövid tonáriusok Magyarországon a középkor után”. Magyar Egyházzene XX (2012/2013): 299−313.

Uő. „Eine liturgische Handschrift mit Tonar der Zagreber Diözese aus dem 17. Jahrhundert”. In De musica disserenda IX/1–2, szerk. Katarina Ster. Ljubljana: Institute of Musicology at the Scientific Research Centre of the Slovenian Academy of Sciences and Arts, 2013, 99–121.

Papp, Ágnes─Meyer, Christian. „Tractatus ex traditione Hollandrini cod. Guelferbitani 696 Helmstadiensis una cum cod. monasterii S. Petri Salisburgiensis a.VI.44 (Trad. Holl. XVII)”. In Bernhard, Michael ― Witkowska-Zaremba, Elżbieta (Hrsg.), Traditio Iohannis Hollandrini, Band V, Die Traktate XV-XXI. München: Verlag der Bayerischen Akademie der Wissenschaften, 2014, 155–246.

Papp, Ágnes─Meyer, Christian. „Tractatus ex traditione Hollandrini cod. Londoniensis, Arundel 299 (Trad. Holl. XIX)”. In Bernhard, Michael ― Witkowska-Zaremba, Elżbieta (Hrsg.), Traditio Iohannis Hollandrini, Band V, Die Traktate XV-XXI. München: Verlag der Bayerischen Akademie der Wissenschaften, 2014, 303–364.

Papp, Ágnes. „Syllabisch versus melodisch. Archaisierung und Reduzierung in der Theorie und Praxis der Differentiae?” In Ars musica and its contexts in medieval and early modern culture, ed. Paweł Gancarczyk. Warszawa: Liber Pro Arte, 2016, 205‒221.

Uő. „Tonar und differentia: Geschichte, Funktion, Deutungen”. Studia Musicologica 56 (2015): 133‒145.

Czagány, Zsuzsa─Papp, Ágnes. „Spätmittelalterliche Musiktheorie und Choralpraxis. Der musikalische Hintergrund der Traditio Hollandrini”. In Bernhard, Michael ― Witkowska-Zaremba, Elżbieta, Traditio Iohannis Hollandrini, Band VII, Studien. München: Verlag der Bayerischen Akademie der Wissenschaften, 2016 (=Bayerische Akademie der Wissenschaften, Veröffentlichungen der Musikhistorischen Komission, Band 25), 189‒206.

Czagány, Zsuzsa. „Anonymi Leutsoviensis Tractatus de musica”. Musica Disciplina XLVI (1992): 223‒242.

Uő. „Ein Diffinitorium Musicum aus dem späten 15. Jahrhundert”. In Papers read at the 4^th Meeting of the International Musicological Society Study Group Cantus Planus Pécs, Hungary, 1990, ed. László Dobszay ― Ágnes Papp ― Ferenc Sebő. Budapest: Hungarian Academy of Sciences, Institute for Musicology Budapest, 1992, 127-139.

Uő. „Der Tractatus de cantu perfecto et imperfecto des Henricus de Zeelandia”. Ín Quellen und Studien zur Musiktheorie des Mittelalters II. München: Bayerische Akademie der Wissenschaften, Veröffentlichungen der Musikhistorischen Kommission, Band 13, 1997, 109‒117.

Uő. „Fragmentum tractatus ex traditione Hollandrini cod. Bibliothecae Batthyaneae in Alba Iulia”. In Bernhard, Michael ― Witkowska-Zaremba, Elżbieta (Hrsg.), Traditio Iohannis Hollandrini, Band III, Die Traktate IV-VIII. München: Verlag der Bayerischen Akademie der Wissenschaften, 2011 (=Bayerische Akademie der Wissenschaften, Veröffentlichungen der Musikhistorischen Komission, Band 21), 1−5.

Uő. „Die coniunctae des Corpus Hollandrinum in den mitteleuropäischen Choralhandschriften. In Papers read at the 16^th Meeting of the International Musicological Society Study Group Cantus Planus Vienna, 2011, ed. Robert Klugseder. Wien: Verlag Brüder Hollinek, 2012, 102-112.

Uő. „Tractatus ex traditione Hollandrini cod. Pragensis I.G.1. (Trad. Holl. XI)”. In Bernhard, Michael ― Witkowska-Zaremba, Elżbieta (Hrsg.), Traditio Iohannis Hollandrini, Band IV, Die Traktate IX-XIV. München: Verlag der Bayerischen Akademie der Wissenschaften, 2013 (=Bayerische Akademie der Wissenschaften, Veröffentlichungen der Musikhistorischen Komission, Band 22), 145−225.

Czagány, Zsuzsa─Hiley, David─Kubieniec, Jakub. „The coniunctae in medieval sources of liturgical chant”. In Bernhard, Michael ― Witkowska-Zaremba, Elżbieta (Hrsg.), Traditio Iohannis Hollandrini, Band VII, Studien. München: Verlag der Bayerischen Akademie der Wissenschaften, 2016 (=Bayerische Akademie der Wissenschaften, Veröffentlichungen der Musikhistorischen Komission, Band 25), 143−188.

A projekt 2009-ben indult el Kiss Gábor kezdeményezésére. Célja a különböző miserepertoárok összehasonlító kutatása. E tekintetben a zsolozsmakutatás területén kidolgozott CAO-ECE program nyomdokain jár. Kutatástörténetileg nem sok előzménye van; mivel a miserepertoár egészében jóval egységesebb a zsolozsmánál, az összehasonlító kutatások elsősorban az utóbbira összpontosítottak. Ennek ellenére ezen a területen is elkülöníthetők különböző hagyományok és hagyományágak, ehhez azonban nem elegendő egyes pontok vizsgálata, hanem a teljes liturgikus repertoárok összevetésére van szükség. Ennek érdekében a CAO-ECÉhez hasonló módszert alkalmaztunk:

• a források tartalmát egységes elvek szerint rögzítjük
• a tételsorokat egy előre kidolgozott, teljes („ideális”) liturgikus szisztéma keretei közé illesztjük, amelyet egy rögzített számsor jelenít meg. Mivel minden egyes szám egy konkrét pozíciót jelöl (liturgikus időszak, ünnepnap és tételtípus szerint), az így elrendezett repertóriumok egzaktan összehasonlíthatók egymással. A liturgikus számsor kialakításának elveiről és a CAO-ECÉ-től való eltéréseiről részletesen lásd: Principles of GRADUALIA.

A GRADUALIA projekt keretében készült inventáriumok két helyen tekinthetők meg: egyrészt e honlap belső oldalain (www.zti.hu/earlymusic/gradualia/gradualia.html), illetve a hunchant.eu weboldalon, amely a teljes anyagot egy hasonló énekadatbázisokat tömörítő nemzetközi projekt részeként jeleníti meg (cantusindex.org).

Az inventáriumok kettős célt szolgálnak: egyrészt a források tartalmának megismertetését, másrészt összehasonlító elemzésüket, amelynek révén a szignifikáns eltérések tetten érhetők. Mivel az egységesített formában közölt elrendezés nem mindig azonos az egyes források tényleges elrendezésével, mindkét honlapon választani lehet a két megjelenítési forma között.

Míg a hunchant.eu előnye, hogy használata esetén széleskörű európai összehasonlító adatokhoz juthatunk, a jelen honlap egy speciális funkciót kínál, amely teljes repertoárok automatikus összehasonlítását teszi lehetővé, és a köztük jelentkező eltérésekre is rámutat (lásd: Compare Tables).

A projekt kezdete óta lényegében valamennyi fontos magyarországi forrás tartalomjegyzéke elkészült (több mint 40 forrás), főként hangjelzett források, de folyamatban van az anyag kiegészítése missalékkal. Ezek ugyan a dallamok vizsgálatát nem teszik lehetővé, a repertoárösszehasonlítás eredményeit azonban megerősíthetik. Emellett a hazaiakat külföldi  összehasonlító források folyamatosan bővülő csoportja egészíti ki. A jelenleg kb. 40 forrás elsősorban a környező területekről származik és a regionális vizsgálatokat szolgálja, de távlati cél minden nagyobb európai térség hagyományának bemutatása és összehasonlíthatóvá tétele.

 Bár valamennyi gregorián műfajban előfordul, hogy egy-egy szöveghez több dallam kapcsolódik (ez részben a repertoárfrissítés szükségszerű következménye, részben a szövegek és dallamok keveredésének megszokott jelenségével függ össze), mindez nem hasonlítható az állandó miseszövegekhez kapcsolódó dallamok bőségéhez. Igen jellemző ebből a szempontból, hogy Melnicki, Thannabaur vagy Schildbach ordinarium-katalógusában az önálló dallamok száma 200 fölött van, ráadásul e mennyiséget az újabb, illetve szűkebb területekre koncentráló kutatások tovább növelik.

E dallamanyag igen sokféle, s nagyon különböző elterjedtségű dallamból adódik össze. Igen sokatmondó, hogy a repertoár mintegy 50%-a egy-egy forráshoz, vagy legalábbis szűk területhez köthető. A fennmaradó réteg is tovább diffrerenciálható elterjedtség szerint: vannak kisebb-nagyobb régiókhoz köthető dallamok, míg egy csoport (számszerűleg viszonylag kicsi) általános elterjedtségű, s mintegy a nyugati egyház törzsrepertoárját alkotja.

A dallamok gyarapodása térben és időben eltérő lehetett, a késői tradíciók esetén (ide tartozik a magyar is) a 16. század végéig vagy tovább is folytatódhatott. A források szisztematikus átvizsgálása során nem kevesebb mint 46 olyan ordinárium-dallam került elő, amely csak magyarországi forrásból ismert. Ez mind az eddig katalogizált európai repertoárhoz, mind a Magyarországon használatban lévő dallamok összességéhez viszonyítva igen nagy szám.

Az általános tendenciával összhangban e 46 dallam elterjedtsége is igen különböző. Vannak köztük olyanok, amelyek az egyházmegye (sőt az országos forrásanyag) szerves összetevői; szinte nincs olyan forrásunk, amelyből hiányoznának, s ha valahol előfordulnak, biztosak lehetünk benne, hogy Esztergomhoz kapcsolható forrással állunk szemben. Más részük ugyanakkor egyedi dallam, a szkriptor leleménye vagy általunk eddig ismeretlen forrásból származó dallam.

A kutatás ugyanakkor nemcsak a dallamok azonosítására és elterjedtségének megállapítására szorítkozik, hanem kiterjed a azok használati módjára, ünnepi beosztásának, párosításának, formulákba rendezésének mikéntjére is. E tekintetben ugyancsak vannak egyedi, illetve hagyományra jellemző megoldások. Egy forrásról akkor is megállapítható, hogy esztergomi típusú, ha egyébként csak általánosan ismert ordinárium-dallamokat közöl, amennyiben azok ünnepi beosztása (asszignációja), illetve formulákba rendezése sehol máshol nem fordul elő.

Az is a kutatás tárgyát képezi, milyen dallamokat alkalmaztak „új” dallamként. Felhasználtak-e korábbi mintát, honnan vették hozzá az alapanyagot, milyen eljárást alkalmaztak az adaptálásnál, s mindebben kimutathatók-e helyi sajátosságok vagy nem? Kisebb problémát vet fel, ha egy ordinárium-dallamot más ordinárium-dallam kialakítására használtak fel, ráadásul ehhez jó alapot szolgáltatott a mind gyakoribbá váló szokás, amely szerint egy adott ordinárium-formula tételeit ugyanarra a dallamra építették (vö. az Orbis factor kyrie dallamát, amelyből az esztergomi hagyományban egy sehol másutt nem használt gloriát alakítottak ki). Ritkább, s ezért érdekesebb esetek azok, amikor a dallamkölcsönzés átlépi a műfajhatárokat. Jellemző volt pl. a magyar forrásokra – amint arra már Rajeczky Benjamin felhívta a figyelmet – a szekvenciadallamok ordinárium-tételekké történő átdolgozása (pl. Victime paschali laudes, Laetabundus, Sancti Spiritus assit nobis, Quem invisibiliter).

Végül érdemes kitérni rá, hogy a műfaj sajátosságainál fogva hogyan válik természetszerűleg regionálissá az ordinárium-dallamok kutatása. A repertoár összeállításában megmutatkozó szabadság nemcsak eltérő lokális hagyományok kialakulását eredményezi, hanem dallamok váratlan felbukkanását egymással szorosan nem összefüggő források, forráscsoportok között. A repertoár szabad kezelésének következtében az átvételek iránya, egyes kompozíciók vagy divatdarabok terjedése nem szükségszerűen követi a geográfiailag vagy az egyházi intézményrendszer által meghatározott megszokott hagyományozási útvonalakat. Rajeczky Benjamin mutatott rá először a lengyel és a magyar ordinárium-hagyományt összekapcsoló adatokra, a további kutatások (Pikulik, Kiss) pedig megerősítették, hogy nem elszigetelt esetekről van szó. A szerteágazó késő középkori kulturális kapcsolatrendszerek közepette a dallamok váratlan felbukkanásával kell számolni, ami a késő középkorban nagyfokú gyarapodást mutató műfajok (ordinárium-dallamok, alleluiák, szekvenciák) vizsgálatának módszertanát erősen befolyásolja.

Az MTA Zenetudományi Intézetben Dobszay László kezdeményezésére létrehozott CAO-ECE elnevezésű kutatási projekt, valamint a hozzá kapcsolódó munkacsoport monumentális feladatra vállalkozott 1988-ban. A középkori magyar zsolozsmaliturgia fennmaradt forrásaiban megtalálható zenei tételek dokumentálása, tanulmányozása és értékelése mellett célul tűzte ki a közép-európai zsolozsmarítusok vizsgálatát és rekonstrukcióját: az adott liturgikus zsolozsmahagyomány valamennyi fennmaradt forrásának összes tételét figyelembe véve. A jelentős nemzetközi visszhangot kiváltó projekt elsőként adott átfogó képet a zsolozsmán keresztül egy teljes európai régió középkori liturgikus viszonyrendszeréről; a középkori rítusok, ezen belül a forráscsoportok és az egyes források kapcsolatáról. Az eredményeket összegző latin–angol nyelvű könyvsorozat eddig 13 kötetből áll; ezek Salzburg, Bamberg, Prága, Aquileia, Esztergom, Kalocsa-Zágráb, Erdély-Várad egyházi központjainak középkori zsolozsmaliturgiáját rekonstruálják. A kötetek korpusza az adott hagyomány temporále-, ill. szanktorále-részének teljes repertóriumát adja közre kétlépcsős rendszerben: táblázatokba foglalva annak „ideális” alakját, s jegyzetekben-kommentárokban föltüntetve a vizsgálatba bevont egyes források eltéréseit, egyéni megoldásait. A bevezető tanulmányok – a CAO-ECE program elveinek összefoglalása után – tágabb egyháztörténeti összefüggésben ismertetik az adott rítus (és az alhagyományok) sajátosságait, valamint a fölhasznált forrásokat.

Bár a CAO-ECE alapvetően a számítógép lehetőségeinek kihasználására épült, hosszú ideig kizárólag könyv alapú publikációkban öltött testet. 2001-ben Kiss Gábor elkészítette a program első online-változatát, majd a legutóbbi évek pályázati lehetőségeit, forrásait (OTKA, NKFIH) kihasználva megtörténetek az első lépések afelé, hogy a CAO-ECE kompatibilissé váljon a hasonló célokat követő nemzetközi gregorián adatbázisokkal, s így a nemzetközi kutatás számára is elérhető és használható legyen. Mai internetes állapotában a CAO-ECE – hasonlóan a miseforrásokat földolgozó GRADUALIA adatbázishoz – a 2015-ben útjára indított Hungarian Chant Database rendszerébe tagozódik, amely viszont az európai gregorián énekkészlet nagyszabású nemzetközi adatbázis-hálózatához, a CANTUSINDEX-hez csatlakozik.

A zsolozsma (divinum officium) a mise mellett a középkori liturgia fő pillére – a misénél változatosabb szertartásrenddel, a középkorban folyamatosan gyarapodó zenei tételkészlettel. 

A misével szemben a zsolozsma a liturgikus zenei alkotás és alakítás fontos terepeként nagyobb arányban tartalmaz egy-egy középkori egyházmegye gyakorlatára jellemző elemeket, mind az egyházi év ünnepköreinek anyagában (proprium de tempore), mind a szent-ünnepek tételrendjében (proprium de sanctis). A liturgiának ez a korok és helyszínek szerint változó természete vizsgálati szempontokat ad a kutató kezébe, és lehetővé teszi a középkori zsolozsmahagyományok egyedi összetevőinek megragadását, a rítusváltozatok elkülönítését és rekonstruálását.

A középkori officium liturgikus-zenei szempontú vizsgálatát a ZTI Régi Zenetörténet Osztályán Dobszay László kezdeményezte a múlt század 80-as éveiben. A közép-európai zsolozsmahagyományok teljes repertóriumának áttekintése, összehasonlító elemzése és értelmezése az általa kidolgozott és tanítványai által továbbfejlesztett Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europae (CAO-ECE) programban öltött testet.

Az offícium teljes hagyománycsaládjainak föltárása mellett a Régi Zenetörténet Osztályon folyó zsolozsmakutatás másik fő ága a középkori Magyarország és a közép-európai térség szenthistóriáival foglalkozik. Az előzővel szemben ez az egyes szentekhez kapcsolódó liturgikus anyag szondázs-szerű mélyelemzését, monografikus földolgozását jelenti: középpontjában a kultusz és az általa életre hívott zsolozsmaciklus változatai, tétel- és dallamkészletének megjelenésformái, transzmissziós útvonalainak megrajzolása állnak. Ez a kutatási irány évek óta sikeresen tagozódik be a Cantus Planus nemzetközi gregorián munkacsoport által koordinált HISTORIAE projektbe.