Középkori zeneelmélet
- 1934-ben jelent meg Bartha Dénes klasszikus monográfiája Szalkai László, a későbbi esztergomi érsek 1490-ben készült iskolai zeneelméleti jegyzeteiről.
- A szöveg kiadását is tartalmazó könyv máig az egyetlen nagyobb szabású hazai publikáció, amely középkori zeneelmélettel foglalkozik.
- 2002-ben szerveződött az a nemzetközi kutatócsoport - Corpus Hollandrinum -, amely a 14-16. századi cseh, lengyel, német és magyar zeneelméleti szövegek mögött álló késő középkori tanszöveghagyományt és zeneelméleti hagyományt rekonstruálta.
- Az eredmények alapvető változást hoztak a magyar zenetörténeti kutatás addigi szemléletmódjában: Szalkai jegyzete ugyan hazai viszonylatban továbbra is páratlan, mégsem elszigetelt jelenség, hanem egy késő középkori közép-európai traktátushagyomány része.
- A kutatócsoport magyar résztvevőinek érdeme, hogy az addig kizárólag zeneelméleti szöveghagyományként kezelt, filológiai módszerekkel megközelített szövegegyüttest zenetörténeti szempontú kutatás tárgyává tették, s rekonstruálták a hátterében álló liturgikus énekgyakorlatot. Ezzel a zeneelméleti gondolkodás és a késő középkori gregorián gyakorlat sokirányú differenciált kapcsolatrendszere vált tapinthatóvá.
A középkori zeneelmélet a magyarországi zenei medievisztika azon területe, amely az elmúlt évtizedben radikális módszertani és szemléletbeni változáson esett át, s egyfelől a múlt század 90-es éveiben föllépő nemzedék kutatói érdeklődése, másfelől a nemzetközi gregoriánkutatás új kezdeményezései folytán a korábbi háttérbe szorultságból a tudományos vizsgálódás előterébe került. A hazai elhanyagoltság valamelyest érthető: hiszen a középkori Magyarország területéről Szalkai László 1934-ban Bartha Dénes által publikált zenei jegyzetein kívül alig maradt fönn a musica plana vagy mensurabilis elméletét tárgyaló jegyzet, traktátus. Az elmúlt időszak nemzetközi kutatásai nyomán azonban egy olyan sajátos közép-európai forráscsoport, s egyúttal zeneelméleti hagyomány tárult föl, amely a csekély számú magyarországi emléket is magába foglalja, sőt, azt új megvilágításba helyezi. E 15. századi közép-európai zeneelméleti traktátusok egy jól körülhatárolható, formailag és tartalmilag sajátos jegyekkel bíró csoportot alkotnak. A csoport hátterében, kiindulópontként és legfőbb autoritásként Iohannes Hollandrinus áll, akinek tanítását az egyes traktátusszerzők különböző mértékben idézik és kommentálják. Bár Hollandrinus személye homályba vész, s feltételezett zeneelméleti munkái sem maradtak fenn, a közel harminc délnémet, cseh, lengyel és magyar traktátus egyedülálló módon örökítette tovább a Hollandrinusnak tulajdonított zeneelméleti rendszer elemeit. E rendszerben egy önálló késő középkori zeneelméleti hagyomány – egyfajta virtuális Traditio Iohannis Hollandrini – ölt testet, mely gyakorlatias jellegénél fogva közvetlen betekintést nyújt a kor alap- és középfokú zeneoktatásába. 2001-ben Elżbieta Witkowska-Zaremba és Michael Bernhard vezetésével alakult meg az a nemzetközi kutatócsoport, amely e szöveghagyomány teljes föltárását és forrásainak kiadását tűzte ki célul. A 7 ország 15 kutatóját egyesítő kutatócsoport munkájában a Régi Zenetörténeti Osztály két tagja, Czagány Zsuzsa és Papp Ágnes is aktívan részt vesz. A kutatócsoportban végzett munka során számos olyan jelenségre derült fény, amely túlmutat a zeneelmélet szűkre szabott keretein, s tágabb zenetörténeti szempontból is figyelmet érdemel. Ezek közé tartozik a traktátusok, s azokon belül elsősorban a tonáriusok zenei példaanyaga, amely kézzelfogható kapcsolatot teremt a zeneelmélet látszólag elszigetelt világa és a korabeli liturgikus énekgyakorlat között. A Régi Zenetörténeti Osztályon folyó kutatás ezt a viszonyt tárja föl immár nem csak a zeneelmélet, hanem a korabeli liturgikus-zenei praxis oldaláról is.
Bővebben
