Hírek, események


 Tudományos fórum >>>

jan23

 

Lipták Dániel: Dincsér Oszkár hagyatéka a Zenetudományi Intézetben

Bartók terem, 2020. szeptember 24. csütörtök, 11 óra

video

Dincsér Oszkár (1911–1977) 1935 és 1944 között működött népzenekutatóként és Lajtha László munkatársaként a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályán. Mivel emigrációja miatt kutatói pályája félbeszakadt, munkájának eredményei csupán töredékekben maradtak az utókorra; nevét leginkább a Két csíki hangszer című úttörő szemléletű tanulmány szerzőjeként, valamint a Pátria-felvételek egyik legfontosabb munkatársaként ismeri a szűk szakma. Munkásságáról Berlász Melinda számolt be 2002-ben, publikációit Szalay Olga vette számba. Dincsér Magyarországon maradt írásos hagyatéka 2018 végén bukkant fel, és 2019 májusában került a Zenetudományi Intézet birtokába. Előadásomban áttekintem a hagyaték egységeit és – első közelítésképpen – vázolom jelentőségüket kutatástörténeti, esetenként primer népzenei forrásként.