Liszt Ferenc

  • Liszt Ferenc zongorára és zenekarra írt művei kritikai kiadásban: megjelent a De profundis, psaume instrumental

    2. De profundis cimlapAz 1970-ben megindult Új Liszt Összkiadás számára Gárdonyi Zoltán tíz sorozatra bontotta Liszt zeneszerzői életművét. Az életmű közel felét kitevő kétkezes zongoraművek kiadása az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó támogatásával folyt 1970–2021 között, és 58 kötet után immár a végéhez közeledik. Miután 2021 szeptemberében az összkiadás új otthont kapott a BTK Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályán, az osztály frissen megalakult Liszt-kutatócsoportja megkezdte két további sorozat kiadásának előkészítését. A kétzongorás és négykezes művek sorozatában 2023 januárjában jelent meg az első kötet (III/1. Grand duo, Franz Schuberts Grosse Fantasie symphonisch bearbeitet, közr. Sas Ágnes, Kaczmarczyk Adrienne), a zongorára és zenekarra írt műveket tartalmazó VII. sorozat első kiadványa (VII/2. De profundis) pedig ez év januárjában látott napvilágot. 

    A III. és a VII. sorozat közreadási elveit az összkiadás főszerkesztője, Kaczmarczyk Adrienne dolgozta ki és foglalta össze a kötetekben is olvasható sorozatelőszókban. Ezek az elvek összhangban állnak a kétkezes zongoraművek pótkötet-sorozata számára 2005-ben szintén általa kidolgozott közreadási elvekkel. A 2005-ben kialakított koncepció értelmében Liszt teljes művei mellett az összkiadásban helyet kapnak a kéziratban maradt kompozíciók és a nagyobb töredékek is: a hiányosan fennmaradt, illetve befejezetlen művek. Ez utóbbiak közé tartozik a Mendelssohn-motívumokra írt Grand duo, valamint a De profundis

    A De profundist Liszt hangszeres zsoltárként határozta meg, mivel a mű a hagyományos akkordikus kísérettel (faux-bourdon) ellátott „A mélységből kiáltok Hozzád, Uram” kezdetű 129. (130.) zsoltárra épül. A mű ajánlása a liberális katolicizmus kiemelkedő képviselőjének, Félicité de Lamennais abbénak szól, aki amellett, hogy a huszonéves Liszt lelkiatyja volt, egy prózaversében (Les Morts / A holtak ) maga is idézte e zsoltár kezdő sorait. A hangszeres zsoltár – Jay Rosenblatt, az összkiadáskötet közreadója előszava szerint – vízválasztó Liszt életművében. Egyrészt azért, mert Liszt Lamennais útmutatásait követve kötelezte el magát végleg a muzsikus pálya mellett (korábban a papi hivatást is fontolgatta), másrészt azért, mert a De profundisban olyan meghatározó stílusjegyei jelentek meg, amelyek – mint a szonátaciklus tételeit egyesítő nagyforma és a tételek összefogását megalapozó tematikus transzformációs technika – a weimari alkotókorszak (1848–1861) szimfonikus műveit jellemzik. Jay Rosenblatt 1990-ben adta először közre a művet, amelynek végén csupán néhány ütem hiányzik. Ezek pótlására, a kompozíció párhuzamos szakasza alapján Rosenblatt tett javaslatot, s így a De profundis előadhatóvá vált. Az 1990. május 5-én megtartott ősbemutatón Steven Mayer zongoraművész és a hágai Residentie Orkest adta elő Jacek Kaspszyk vezényletével. Mayer 1991-ben felvételt is készített a Vásáry Tamás által vezényelt Londoni Szimfonikus Zenekarral (ASV, CD DCA 778, 1991). Az összkiadáskötetet a mű keletkezéstörténetét és jelentőségét tárgyaló angol, német és magyar nyelvű előszók, számos kézirat-fakszimile és angol nyelvű kritikai jegyzetapparátus teszi teljessé.

    További részletek kötetről a Lisztiana holnapjánérhetők el.

    Kaczmarczyk Adrienne

    Bővebben...

  • Liszt Ferenc kétzongorás művei kritikai kiadásban

    liszt nla 1Liszt Ferenc zenei életműve mintegy 700, egy vagy több változatban fennmaradt kompozíciót számlál. A teljes életmű kritikai kiadására eddig két kísérlet történt. Az első avagy „régi” összkiadás Carl Alexander szász-weimar-eisenachi nagyherceg kezdeményezésére indult meg 1907-ben. A nívós, felerészben Liszt-tanítványokból álló közreadó gárda és a zenei összkiadásokban nagy tapasztalattal rendelkező lipcsei kiadó, a Breitkopf & Härtel együttműködésében 1936-ig az életmű egyharmada vált hozzáférhetővé igényes kiadásban. A kényszerűen abbamaradt munka 1970-ben indult újra, a modern kritikai kiadásoktól elvárt elvek alapján.

    Az Új Liszt Összkiadás 1970-től Gárdonyi Zoltán és Szelényi István, 1973-tól Sulyok Imre és Mező Imre, 2009-től Kaczmarczyk Adrienne vezetésével folyt az Editio Musica Budapest Zeneműkiadónál. 2021-ig a mintegy 350 kompozícióból álló szólózongora-életmű túlnyomó része, többek közt számos, kéziratból előkerült, addig ismeretlen kompozíció látott napvilágot. A kutatási és közreadási feladatokat a Nemzeti Kulturális Tanács támogatásának köszönhetően 2021. szeptember 1. óta a BTK Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályán megalakult Liszt kutatócsoport végzi. A Kaczmarczyk Adrienne vezetésével működő kutatócsoport amellett, hogy befejezi a szólózongoraművek két sorozatát, a következő tíz év során elkészíti a zongorára és zenekarra írt művek, valamint a kétzongorás kompozíciók kritikai kiadását.

    Liszt kétzongorás művei közül a sorozat 1. kötetében két kompozíció jelent meg. A Grand duo Liszt egyetlen olyan műve, amely eleve erre a hangszerösszeállításra íródott. A 23 éves zeneszerző három Mendelssohn-zongoradarabra alapozta művét, amelyeket a Dalok szöveg nélkül 1832-ben kiadott 1. füzetéből választott ki. Noha a duót Liszt és Chopin 1834. december 25-én bemutatta Párizsban, Liszt a kedvező fogadtatás ellenére sem publikálta szerzeményét. A ránk maradt autográf munkakézirat, a kompozíció helyenként hiányos, kidolgozatlan második fele számos szövegkritikai kérdést vet fel (ld. pl. a kötet 48. oldalát). A kötetben kiadott másik kompozíció Schubert ún. Wanderer-fantáziája, amelyet Liszt 1851-ben zongorára és zenekarra, majd legkésőbb 1855-ig két zongorára írt át. Az eredeti Schubert-művet ő ismertette meg még a bécsi koncertlátogatókkal is az 1840-es évek második felében. Lisztet nemcsak a fantázia szépsége ragadta meg; a Schubert-mű mintául szolgált saját kompozíciós módszeréhez, a weimari alkotókorszakában (1848–1860) kidolgozott és emblematikussá vált ún. egybekomponált ciklikus formához.  

    A két kompozíciót Sas Ágnes adta közre, a keletkezés- és bemutatástörténetet feldolgozó előszót Kaczmarczyk Adrienne írta, a kritikai jegyzeteket a két szerző közösen jegyzi. A három nyelvű kötet az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó gondozásában jelent meg.

    liszt nla 1 liszt nla 1 liszt nla 1 liszt nla 1

    Bővebben...