A Nemzetközi Zenetudományi Társaság (International Musicological Society, IMS) az 1982-es strassburgi konferenciáján kezdeményezte a középkori latin egyházi egyszólamúság, vagyis a gregorián és rokonai, határterületei munkacsoportjának létrehozását Cantus Planus néven. Helmut Hucke személyében elnököt is választottak. Rajeczky Benjaminnak és Falvy Zoltánnak, a Zenetudományi Intézet akkori igazgatójának nemzetközi kapcsolatai nyilvánvaló szerepet játszottak abban, hogy a munkacsoport első konferenciája Magyarországon, Veszprémben rendeztetett meg, azzal a nyilvánvaló szándékkal is, hogy egy, a többiekhez képest „szabad” szocialista országban mind a nyugatiak, mind a keleti blokk kutatói találkozhassanak. Így is történt. Az első találkozó közel harmadát magyar kutatók tették ki: az említetteken kívül Dobszay László, Szendrei Janka, Ullmann Péter és a fiatal Mezei János. E két utóbbi a mostani gödöllői eseményen is részt vett. Veszprémben két lengyel kutatónő képviselte a bevonni kívánt „keletieket”, a többiek nyugatról jöttek, köztük olyan meghatározó tudósok, mint Michel Huglo, Ruth Steiner, akik életük végéig a Cantus Planus törzstagjai voltak (Steiner elnöke is), továbbá Leo Treitler, Karlheinz Schlager és Ismael Fernandez de la Cuesta. A bolognai, 1987-es IMS-konferencia után 1988-ban Tihanyban gyűltünk össze, ekkor formálódott ki a Cantus Planus profilja, így a világi egyszólamúság (a trubadúrének és társai) jórészt kiszorult a tematikából, viszont megjelent a bizánci zene is, amelynek kutatói ugyan a közelmúltban önálló munkacsoportba szerveződtek, ám egy részük hűséges maradt a Cantus Planushoz is. A svéd Corpus Troporum döntően latin filológiai, egyben liturgikai projektje is ekkortól lett (tevékenysége befejezéséig) a munkacsoport állandó tématerületeinek egyike. Az akkori, komoly számban bevont fiatalok, a „Tihany generation”, ma a gregorián kutatásának meghatározó középnemzedékéhez tartoznak, és fogékonyságuk lett az alapja annak, hogy a digitális technikák kreatív befogadásával világszerte több kutatóhelyen igen jelentős lépések történtek a teljes középkori forrásanyagot (kódexeket, illetve töredékeket) megcélzó feldolgozás felé. Ennek egyik zászlóshajója volt a ZTI-ben Dobszay irányításával megvalósult CAO-ECE program. Tihanytól kezdve kétévente, vagy ha a nagy IMS-konferenciák ötéves periódusa úgy hozta, egymás utáni évben (ekkor kisebb számban) gyűlt és gyűlik össze az egyre szaporodó közösség. A Cantus Planus a jelzett kiválás ellenére ma is az IMS legnagyobb munkacsoportja, listáján kb. 350 kutató szerepel, köztük komoly létszámban doktorvégzett vagy éppen doktorandusz fiatalok.