Hírek, események


 Tudományos fórum >>>

jan23

 

Tallián Tibor: Ujfalussy József Mozartja

Bartók terem, 2020. február 20. csütörtök, 10 óra

A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete 1984-ben költözött az egykori Erdődy–Hatvani palotába. Az új székház tágas tereinek köszönhetően a magyar zenetudomány története során első ízben jutott olyan nyilvánossághoz, ahol képviselői „real time” – előadások, konferenciák, viták keretében – fejthették ki saját nézeteiket és reflektálhattak másokéra. Ekkor indult Szekeresné Farkas Márta szándékából a Tudományos Fórum, az új funkciót nevében is kifejező sorozat a Kodály-teremben. A program összeállításában szigorú szakmai hierarchia érvényesült; az első alkalmakon a vezető kutatók kaptak szót. Magától értődik: Ujfalussy Józsefnek nem kellett soká várnia a sorára. Ma is látom magam előtt, amint hatvanöt évét meghazudtoló, fiatalos léptekkel felsiet a pódiumra, hogy bevezessen a Sprecher és Tamino párbeszédének misztériumába a Varázsfuvola első fináléjában. Az óra végén vastaps köszöntötte – és szkeptikus jóakarók száj elé tett kéz mögött suttogott kérdé-se: mikor írja már meg…
Akkor már írta, és 1986-ban meg is jelent a válasz: Tamino a válaszúton. Erre, s Ujfalussy József más Mozart-képeire pillant rá a születése centenáriuma előtt tisztelgő megemlékezés.