A magyar táncfolklorisztikai kutatásokon belül a kalotaszegi legényes formai–morfológiai vizsgálata viszonylag kidolgozottnak tűnik. Martin György különböző tanulmányaiban, monográfiáiban meghatározta a tánc három fő szerkezeti szintjét (a motívumot, a szakaszt és a táncfolyamatot), azok egymáshoz való viszonyát, illetve egymásra gyakorolt hatását. A sokáig egyéni előadásmódúnak hitt, szolisztikus kalotaszegi legényesről a legutóbbi kutatások eredményei alapján egyre inkább bebizonyosodni látszik, hogy a 19–20. század fordulóján még csoportosan táncolták, amely forma valószínűleg a 20. század második harmadában bomlott fel kettes, majd egyéni, szolisztikus táncformákra. A paraszti táncosok intencionális megjegyzéseiből és a két férfi által táncolt változatok formai elemzéséből viszont a „szembe táncolás” újabb előadásmódbeli lehetőségeire is következtethetünk. Ezeknek a párosan előadott legényeseknek az elemzésekor a strukturális–morfológiai analízisen túl fokozottabban figyelembe kell vennünk a proxemikát, a gesztusrendszert, a térhasználatot, a tánc előadásának kontextusát, a táncosok közötti társadalmi hierarchikus viszonyt, azaz a teljes kommunikációs rendszert, mert sokszor csak ezek alapján érthetjük meg magát a táncalkotást.

• Tudományos fórum
• 2012