Hírek, események


 Tudományos fórum >>>

musicologiahungarica8

Ignácz Ádám, A munkásdaltól a popdalig – A munkásdalkutatás transzformációi Magyarországon és a keleti blokkban (1949–1989) (Budapest: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet, 2025)

 

Ez a kismonográfia azt mutatja be, miként indult meg és milyen transzformációkon ment keresztül az intézményes munkásdalkutatás az egykori keleti blokkban. A kötet kiemelt figyelmet szentel a munkás­dalkutatók közötti nemzetközi együttműködéseknek; feltárja, hogy a tudományág kelet-európai képviselői az 1950-es évek végétől kezdődően milyen találkozókat szerveztek, milyen – a kutatási anyagok, infor­mációk országok közötti áramlását biztosító – intézményeket működ­tettek, és miként keresték a Nyugat, illetve a harmadik világ hasonló akadémiai-ideológiai profillal rendelkező szakembereivel a kooperáció lehetőségét. A cserekapcsolatok megélénkülése, továbbá a vasfüg­gönyön túlról beáramló tudás az 1960-as évek közepére alapjaiban változtatta meg az addig nemzeti keretek között dolgozó kelet-európai kutatók gondolkodását. Mindez ahhoz is nagyban hozzájárult, hogy a munkásdalkutatás – amely sokáig az 1945 előtti munkásmozgalom zenei emlékeinek összegyűjtését tekintette a legfontosabb feladatá­nak – lassanként az újabb politikai dalokra, a nyugati folk revivalre és a modern populáris zene néhány műfajára is nyitottá vált. A nemzetközi hálózatok és cserekapcsolatok problémaköréhez a kötet elsősorban magyarországi perspektívából közelít: arra kérdez rá, hogy a külföldi partnerek miként vettek részt a munkásdalkutatás első magyarországi intézményeinek – az MTA Munkásdal Bizottságának és az MTA Bartók Archívum munkásdalrészlegének – kialakításában, illetve hogy a nem­zetközi téren legaktívabb magyar kutatók – a zenetudós Maróthy János és a műgyűjtő Szatmári Antal – kapcsolatrendszerei miként formálták (át) ezen intézmények munkáját.

 

A kötet megrendelhető a Penna könyvesboltból.