Hírek, események


 Tudományos fórum >>>

A Magyar Kultúra Napján Dunapatajon ünnepélyes könyvbemutatón vett részt a Zenetudományi Intézet két munkatársa, Kővári Réka és Erdélyi-Molnár Klára. A 2024-ben megjelent Dunapataji népdalgyűjtemény című kötet Végvári Rezső 1970-es években végzett gyűjtésének maga készítette, gondosan összeállított, gazdag válogatása. A bemutatót igen színes kulturális program keretezte, amelynek során a könyvben szereplő dalok közül is elhangzott néhány. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a szerző özvegye is.

A Magyar Kultúra Napját 2025-ben a kalocsai-sárközi Dunapatajon nagy ceremóniával ünnepelték az egykori unitárius templomból múzeummá alakult épületben, a gyönyörű kazettás mennyezet alatt. A háromezer fős település és környékének apraja-nagyja szerepelt az igen színes ünnepi műsorban: gyermek és felnőtt néptáncosok, népdaléneklők, népzenészek, furulyások, vers- és mesemondó. A környék zenei és táncos hagyományát, illetve Kodály Zoltán nevezetes műveit megidéző műsort Szűcsné Török Ilona, a Dunapataji Népdalkör és Hagyományőrző Egyesület vezetője állította össze.

Az esemény középpontjában Végvári Rezsőnek az 1970-es évek első felében Dunapatajon végzett népzenei gyűjtéséből még általa összeállított gazdag válogatás, a Dunapataji népdalgyűjtemény c. kötete állt. A gazdag válogatás, amely huszonhét énekes adatközlő százhetven dalát tartalmazza, a HUN-REN BTK ZTI és Dunapataj község közös kiadásaként 2024-ben posztumusz – a szerző elhunyta után néhány hónappal – jelent meg. A könyv szerkesztői, a Zenetudományi Intézet munkatársai, Erdélyi-Molnár Klára és Kővári Réka részletesen ismertették a kötet létrejöttének történetét és körülményeit. A Végvári-gyűjtés néhány archív hangfelvételéről a jelenlévők újra hallhatták édesanyjuk, rokonaik, ismerőseik éneklését.

Ám a könyvismertetést keretező programban néhány további dal is felcsendült a bemutatott könyv anyagából. A Dunapataji Népdalkör, valamint a Fényes Csillag citerazenekar is megidézte a fél évszázada Végvári Rezső által rögzített dalkincset. A táncok és néhány népdal zenekari kíséretét Wolfárt László és népzenész barátai szolgáltatták. Az esemény kezdetén Szabó László nyugalmazott iskolaigazgató, önkormányzati képviselő köszöntő beszéde kötötte össze a múltat a jelennel. Az ünnepség végén Schill Tamás Péter, a múzeum igazgatója, valamint Dusnoki Csaba polgármester köszönte meg a fellépőknek és az egykori dunapataji lakos özvegynek, Végvári Rezsőné Ildikó asszonynak a közreműködést, illetve a kötet megjelenését.

Beszámolónk végén a műsorban elhangzott költemény utolsó sorait elevenítjük fel. Fodor András (1929‒1997) Három eskü című, korai művének első szakasza, Az énekmondó Kodály Zoltán személyét idézte elénk, aki maga többször is járt Dunapatajon. A nagyszerű dalos-zenés-táncos ünnepség, valamint az új kötet – amely visszaadja a településnek régi, szép dalait – e záró sorokat teljes mértékben alátámasztotta.

 

Őrködj szikáran, ősz zenész,

barátodért is pártot állva.

S maradj velünk, hogy általad

szeresse még e nép a sorsát;

hogy nem veszett el, megmaradt

a dalban-élő Magyarország!”

 

Kővári Réka

A fényképeket készítette: Kővári Réka és Erdélyi-Molnár Klára

 

 

dp citera large

Dunapataji Fényes Csillag citerazenekar

 

 

dp kovari large

Kővári Réka

 

 

dp erdelyimolnar vegvarine large

Erdélyi-Molnár Klára és Végvári Rezsőné Ildikó asszony

 

 

dp nepdalkor large

Dunapataji Népdalkör és Hagyományőrző Egyesület