Hírek, események


 Tudományos fórum >>>

Fügedi János, Fotó: Csillag Pál2025. január 31-én, 71 esztendős korában elhunyt Fügedi János, a Zenetudományi Intézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa, a néptáncrészleg korábbi vezetője. Távozásával a magyar és a nemzetközi etnokoreológia utóbbi évtizedeinek kiemelkedő alakját veszítettük el, aki a néptánc mozgásformáit egy természettudós alaposságával és következetességével kutatta, miközben sohasem veszítette el szeretetét aziránt a népi kultúra iránt, aminek egyik máig tovább élő gyümölcse a néptánc.

Fügedi János egyetemi diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán szerezte meg 1976-ban, doktori címét pedig az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájában 2003-ban. 2021-ben habilitált a Magyar Táncművészeti Egyetemen. A néptánccal a Magyarországi Nemzetiségek Központi Táncegyüttesében ismerkedett meg, később az ELTE Táncegyüttes, majd a Bihari Táncegyüttes tagja volt. 1973 és 1976 között a Népművelési Intézetben néptáncoktatói képzésen vett részt, itt ismerkedett meg egyik mesterével, Szentpál Máriával és a Lábán Rudolf által feltalált tánclejegyzéssel. 1987-től óta tanított a Magyar Táncművészeti Egyetemen táncjelírást, vendégtanárként oktatott az ELTE és az Szegedi Tudományegyetem Néprajz Tanszékén, valamint a nemzetközi Choreomundus programban.

1987-ben vált a Zenetudományi Intézet kutatójává, ahol utóbb tudományos főmunkatársként a néptánc részleget vezette 2023-ig. Kutatási területe a kinetográfia, a tánclejegyzés elmélete, a táncelemzés és a motívumkutatás volt. Ezen túlmenően számos etnokoreológiai gyűjtést végzett többek között Kalotaszegen, Maros-Küküllő mentén és Gyimesben. Tudományos pályáját közel harminc önállóan vagy társszerzőkkel jegyzett könyv és száznál több szakcikk fémjelzi. Monográfiákat alkotott egy-egy felvidéki és baranyai falu tánckultúrájáról, de munkásságának középpontjában a táncjelírás kutatása maradt. Ezen a területen főműve a 2011-ben megjelent Tánc – Jel – Írás, illetve ennek bővített angol nyelvű kiadása a Signs of Dance.

2015-től 2022-ig elnöke volt a Lábán Kinetográfia Nemzetközi Tanácsa (International Council of Kinethography Laban) nemzetközi szervezetnek, aktív tagja volt az ICTMD Etnokoreológiai Munkacsoportjának (International Council for Traditions of Music and Dance). 2021-től vezette az MTE Tánctudományi Kutatóközpontját, alapító tagja volt a Magyar Etnokoreológiai Társaságnak és az MTA Tánctudományi Munkabizottságának, 2020 óta pedig elnöke a Magyar Tánctudományi Társaságnak. Tudományos munkájáért 2013-ban „A tánctudományért” díjat, 2017-ben Pesovár Ernő emlékplakettet, 2020-ban Magyar Arany Érdemkeresztet, 2023-ban pedig Martin György-díjat vehetett át.

 

Fotó: Csillag Pál