|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Hírek, események |
|
|
|
Két előadás „A magyarországi cantus planus az egyetemes zenetörténetben: Célok, módszerek, távlatok a 21. század elején” című projekt eredményeiből |
Rudolf Krisztina: Tropizált traktuskompozíciók a 15. században: A Laus tibi Christe — Filio Mariae traktus megjelenési formái cseh, lengyel és magyar forrásokban
A traktus azon kevés gregorián műfajok egyike, amelyeket rendszerint nem szoktak tropizálni (azaz szövegi-zenei betoldással ellátni). Többek között ezért is meglepő egy szövegi betoldásokkal ellátott, nem a hagyományos repertoárhoz tartozó traktus jelenléte a zágrábi székesegyház 18. századi graduáléjában. A szakirodalom szűkös adatai, továbbá valamennyi rendelkezésre álló cseh, lengyel és magyar forrás tanúsága szerint a Laus tibi Christe traktust a 15. század elején komponálhatták. A források bemutatása mellett az előadás összefoglalja a tétel különleges dallami-szerkezeti tulajdonságait, közép-európai párhuzamait, feltételezhető utrakvista kapcsolatait. A késő középkori liturgikus énekkészlet véletlenszerűen felbukkanó darabja olyan tételek csoportjára derít fényt, amelyek szöveges betoldásaik és zenei megformálásaik miatt különleges, innovatív alkotások: a gregorián repertoár egyedülálló, ámbár rövid életű darabjai.
Sanda Anna: Az úrnapi officium átmeneti alakja: Egy késő középkori ünnep kodifikációjának és zsolozsmaváltozatainak állomásai
A késő középkori ünnepek zsolozsmái – a klasszikus zsolozsmakészlet gyarapításai – többnyire megmaradtak egy térség vagy csoport használatában. Ettől az általános jelenségtől tér el az úrnapi officium végső formájának (Sacerdos in aeternum) az egyes zsolozsma-hagyományokon túlmutató ismertsége, melyhez Aquinói Tamás szerzői tekintélye nagymértékben hozzájárulhatott.
Az előadás összefoglalja az ünnep kodifikációjának mintegy öt évtizedes történetét, bemutatja legkorábbi fennmaradt forrásait, megvilágítja a végső zsolozsma kikristályosodásának állomásait. A változatokat tárgyaló szakirodalom áttekintéséből kiindulva az előadás egy átmeneti zsolozsmaalak (Sapientia aedificavit) forrásaira összpontosít. A Sapientia aedificavit ciklus két további, a nemzetközi szakirodalom számára eddig ismeretlen 14. századi zágrábi-kalocsai forrásának (H-Bu Clmae 33 és Hr-Zu MR 43), valamint a 13. század végi esztergomi breviárium (Cz-Ps DE I 7) úrnapi zsolozsmájának vizsgálata újabb adalékokkal szolgálhat a zsolozsmaváltozatok évtizedek óta nyitott diskurzusához.
