|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Hírek, események |
|
|
|
Kurczné Szaszovszky Ágnes: A veszprémi pontifikále templomszentelési ordója |
A Veszprémi pontifikále liturgiai és zenei tekintetben is igen fontos XIV. századi forrásunk. Mindössze két rokon műfajú kódex maradt fönn a középkori Magyarországról, vonalrendszeres kottát azonban csak a veszprémi forrás tartalmaz. A pontifikále könyvtípusára a IX. századtól kezdve fokozatos egységesedési folyamat jellemző. A XIV. században Európa nagy részén a Durandus által szerkesztett pontifikále másolatai terjedtek el, a keletebbi régióban azonban korábbi változatok is használatban voltak. Ilyen a Veszprémi pontifikále is – sajátos liturgikus rendjének eredetét eddig nem sikerült azonosítani.
A pontifikálék kottás tételeket is tartalmazhatnak, amelyek jellemzően más műfajú könyvekben, elsősorban zsolozsmaforrásokban is megtalálhatók. A liturgikus párhuzamok keresése mellett tehát a dallamváltozatoknak a magyarországi antifonálék anyagával való összevetésére is lehetőség nyílik. A tapasztalatok alapján a Veszprémi pontifikálénak nemcsak liturgikus rendje sajátos, de dallamvariánsai is eltérnek a hazai normatívától. Disszertációm tárgya a kódex templomszentelési szertartása, amely a pontifikálék leghosszabb, legösszetettebb fejezete, és amelyben a legtöbb kottás tétel is található. Az előadás a forrásról és műfaji környezetéről, valamint a templomszentelési szertartás zenei repertoárjáról és a tételek elrendezésének sajátosságairól nyújt képet
