HUN-REN BTK ZTI - A Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport Brassóban és Sepsiszentgyörgyön

A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával:

A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.

Hírek, események

Tudományos fórum >>>

A tavalyi sikeres, kolozsvári, gyergyószentmiklósi és csíkszeredai levéltárak, könyves gyűjtemények köré szervezett kutatóút sikerén fölbuzdulva a Zenetudományi Intézet Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoportjának tagjai ismét Erdély felé vették útjukat. A cél ezúttal Brassó és Sepsiszentgyörgy volt: a brassói Evangélikus Egyházközség Levéltára és Könyvtára (a Fekete templom archívuma) és a Brassó-belvárosi Szent Péter és Szent Pál Katolikus Plébánia könyvtára, illetve a Székely Nemzeti Múzeum középkori liturgikus zenei kódexeinek és kora újkori könyveinek, a rajtuk fennmaradt kottás kódextöredékeknek a számbavételével, helyszíni vizsgálatával és digitalizálásával. A tervezett három helyszínből végül összesen hat lett, hiszen a sepsiszentgyörgyi gyűjtemények vezetői, Boér Hunor, Csáki Árpád és Pénzes Lóránd rugalmasságának köszönhetően a Székely Nemzeti Múzeumban nemcsak a helyben őrzött fragmentumokat, de a Székely Mikó Kollégium Gróf Teleki Domokos Könyvtárából, valamint a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltárából áthozott fragmentumokat is megnézhettük. Brassóban pedig – a Fekete templom archiváriusa, Ziegler Ágnes szívós közbenjárásával – teljesen váratlanul bebocsátást nyertünk a Román Állami Levéltár helyi fióklevéltárába is.

A négy nap alatt átnézett 30 kottás kódextöredék túlnyomó többsége jól beleillik abba a sajátos regionális „keverék”-hagyományba, amelyet az erdélyi szász térség fennmaradt 14-16. századi liturgikus zenei kézirataiból ismerünk. A brassói Fekete templom archívumában őrzött 14. századi két breviarium notatum, egy graduále és egy kottás pszaltérium mind hangjegyírásával, mind liturgikus tartalmával élesen elüt nemcsak a középkori Magyarország központi (esztergomi) forráscsoportjától, hanem az Erdély más területein töredékekből rekonstruálható zenetörténeti és zenei paleográfiai részhagyományoktól is. Érdekes lesz fölfejteni, milyen módon és mértékben transzformálódtak új környezetükben a feltehetően a Rajna-vidéki notációkból származó zenei íráselemek, s mennyire követhető nyomon ez az átalakulás az énekkészlet válogatásában és elrendezésében, sőt akár a konkrét dallamváltozatokban.

Amint arról a brassói breviáriumok kalendáriumainak utólagos, neveket, eseményeket már-már krónika-szerűen megörökítő bejegyzései tanúskodnak, a kódexeket a középkor után, protestáns környezetben is meglepően sokáig használták. Ezt erősíti meg az a tény is, hogy többségüket feltehetően a 16. században újrakötötték.

Voltak további meglepetések is: a sepsiszentgyörgyi gyűjtőlevéltár egyetlen kottás töredéke, amely a kézdiszászfalvi plébánia könyvtárának egyik 17. századi kötetén maradt fönn, nem helybéli kódexből, hanem egy csehországi antifonáléból származik. A Fekete templomban talált, a katalógusokban pszaltériumnak nevezett két 14. századi kódex egyike valójában nem pszaltérium, hanem egy breviárium első kötete, s a kettő eredetileg minden bizonnyal összetartozott. Ez is a kódexek későbbi újrakötéséről árulkodik: mindkét kézirat gerincén, elkülönülve az újabb kori dupla bordás kötéstől, jól látszanak a régi, tökéletesen egybeeső fűzés nyomai.

Kutatásunk nem remélt eredményeként végül azokat a kódextöredékeket is megnézhettük és digitalizálhattuk, amelyeket az egykori barcasági káptalan 16-17. századi iratanyagáról fejtettek le minden bizonnyal még a múlt század hatvanas éveiben. A mintegy negyven, ebből 17 kottás fragmentumból álló gyűjtemény eredetileg ugyancsak az evangélikus egyházközség archívumának része volt, a múlt század hetvesen éveiben azonban állami tulajdonba került, s ma is, külön mappában összerakva, a Román Állami Levéltár Brassói Fióklevéltárában kutatható. Számos olyan töredéket tartalmaz, amely egyértelműen a Fekete templombeli kódexek családjához tartozik, tovább szélesítve az erdélyi szász liturgikus-zenei források körét.

Czagány Zsuzsa

az egyik brassoi pszalterium gerince