Hírek, események


 Tudományos fórum >>>

Lányi Ágoston, a Zenetudományi Intézet volt tudományos munkatársa, az egykori Néptánc Osztály táncírója születésének 100. évfordulójára a Magyar Tánctudományi Társaság szervezett egy napos szimpóziumot a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetben 2023. december 2-án. A magyar táncíró szakma szép számban összegyűlt képviselőit, az érdeklődőket és a zoomon bekapcsolódókat Richter Pál igazgató úr köszöntötte, majd az esemény főszervezője, Fügedi János megnyitotta az ülést. Két szekcióban összesen kilenc előadás hangzott el. A mozdulatelemzés és a táncjelírás-elmélet "nagy öregjei" mellett a fiatal kutatók is számos témában tartottak előadást. Találkozhattunk jelmódosítási javaslattal, a páros táncok lejegyzési problémáinak ismertetésével, a kargesztusok analízisével, játékosítási módszertannal az egyetemi táncnotációs képzésben, a táncírás használatának kísérleteivel az általános iskolai oktatásban, valamint interdiszciplináris, strukturális és esztétikai elemzéssel is. 

A napot a délutáni kerekasztal- és az azt követő kötetlen beszélgetés tette teljessé. A munkatársak történetein keresztül nyerhettek mélyebb bepillantást az érdeklődők Lányi Ágoston személyes kisugárzásának titkába, szakmája iránti elhivatottságába, páratlan munkabírásába. Az egész napot derűs emelkedettség járta át – köszönet az eseményért szervezőinek és házigazdájának, a Zenetudományi Intézetnek. 

Szöveg és fotó: Szabó Bálint

 

lanyi100 20231202 01 lanyi100 20231202 01 lanyi100 20231202 01 lanyi100 20231202 01
lanyi100 20231202 01 lanyi100 20231202 01 lanyi100 20231202 01 lanyi100 20231202 01
lanyi100 20231202 01 lanyi100 20231202 01 lanyi100 20231202 01 lanyi100 20231202 01