|
A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja. |
Hírek, események |
|
|
|
Tallián Tibor: „A magyarnak már szokása…” Kodály utolsó évtizede II Bartók terem, 2017. november 16. csütörtök, 10 óra |
Ha tudnék görögül, vagy ha az első oldalakon túljutottam volna a Parerga und Paralipomena olvasásában, ezt a schopenhaueri címet adnám jelen előadásnak. Két okom is lenne rá. Az egyik ok önös: az elmúlt évben a Zenetudományi Intézetben, illetve a Zeneakadémián elhangzott három megszólalásomhoz fűzök kiegészítő és kimaradt gondolatokat. Másik okom magában véve is kettős. Egyrészt az ismertetendő forrásokat tekinthetem kiegészítő jellegűeknek, másrészt talán a forrásokban érintett témákat is, ha ragaszkodom áprilisi Kodály-előadásom téziséhez: az alkotó utolsó évtizedét Mors et Musica párharca határozta meg.
Mondandóm elsődleges forrásául ezúttal is a Kodály Archívum titkos dobozai szolgálnak, melyek tartalmát Kodály Zoltánné szíves engedélyével tanulmányozhattam. Megállapíthattam, hogy a feljegyzések egy részének közlésétől Vargyas Lajos annak idején tudatosan tekintett el, bizonyára terjedelmi okból. Másik részük sejthetően nem is került szeme elé. Utóbbiak között van olyasmi, amit talán még maga Kodály „tett félre” 1956 után, politikailag aggályos voltuk miatt. Tartalmuk indított arra, hogy „vigyázó szememet” a Historia szerepére vessem az utolsó évtized megvalósult kompozícióiban és a történelmi pillanat lázában feljegyzett, kidolgozásra nem is szánt zenei gondolatokban.
