Hírek, események


 Tudományos fórum >>>

mar16

 

Ignácz Ádám: A populáris zenei kutatások kezdetei az államszocialista Magyarországon

Bartók terem, 2017. március 16. csütörtök, 10 óra
video

 

A nyugat-európai és amerikai akadémiai életbe már a múlt század hetvenes éveiben integrálódó populáris zenei kutatások az utóbbi években Kelet-Európában is a kultúra- és médiatudomány fontos tényezőivé váltak. A popular music studies ezekben az országokban ugyanakkor rendszerint egy különösebb előzmények nélküli, erőteljesen nyugati (elsősorban angolszász) orientációjú diszciplínaként jelenik meg. Nagyon kevés szó esik viszont arról, hogy a szórakoztató zenei műfajok tudományos vizsgálata a Szovjetunió egykori csatlós államaiban is több évtizedes múltra tekint vissza. Ráadásul az államszocializmus időszakában meginduló ilyen jellegű kutatások nem feltétlenül a nyugati trendeket követték, hanem önálló módszertannal és témafelvetésekkel jelentkeztek. A magyar zenetudomány és szociológia a keleti blokkon belül az (akkor) újszerű kísérletek egyik legfontosabb terepének számított.       

Előadásomban a populáris zene hazai tudományosságban való megjelenésének politika- és tudománytörténeti okait igyekszem rekonstruálni, és a téma szempontjából legjelentősebb szakemberek (Losonczi Ágnes, Maróthy János, Vitányi Iván), illetve az általuk vezetett műhelyek munkáinak vázlatos áttekintésére törekszem.