Hírek, események


 Tudományos fórum >>>

Harmadszor emlékeztek meg Bartók Béla és Kodály Zoltán egykori dolgozószobájában, az MTA jelenlegi alelnökeinek székhelyén az egykor Kodály vezette Népzenekutató Csoport mostani kutatói a csoport 1953. őszi megalapításáról. A Kodály Zoltán születésének 140. évfordulóján elhelyezett koszorún egy idézet olvasható tőle: „mindig Magyarország tanítója szerettem volna lenni (Praeceptor Hungariae)”. Az ünnepség zárásképp Kővári Réka, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa egy Kodály halálát követően született beadványt olvasott fel, amelyben a Népzenekutató Csoport arra kéri az Akadémia I. Osztályát, hogy kaphasson Kodály is egy Bartókéhoz hasonló emléktáblát, tekintettel arra, hogy Kodály ugyanúgy részt vett a magyar népzenei összkiadás megvalósításában, sőt irányította azt.

Az eseményről a Magyar Tudományos Akadémia honlapján megjelent cikk itt olvasható.

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás - Forrás: mta.hu