Vizinger Zsolt
Komponálás tetszetős modorban. id. Ábrányi Kornél zeneművei
DOI: https://doi.org/10.23714/mzo.018
„Zeneműve száznál több van; nagyobb részük tartalmilag is, formailag is becses” – írja Kereszty István A Pallas Nagy Lexikon 1893-ban megjelent első kötetének Ábrányi-szócikkében. Ábrányi 1841-ben publikálta első zeneművét (Ábránd), két emberöltővel később, a századfordulón az utolsókat. Előadásomban bemutatom Ábrányi zeneszerzői életművét, akinek zenész és zeneszerzői életútjára olyan személyiségek hatottak, mint Lavotta János, Bihari János, Erkel Ferenc és Liszt Ferenc. Mestereinek listája is impozáns: Fryderyk Chopin, Friedrich Kalkbrenner és Mosonyi Mihály. Ez a javarészt zongoradarabokból és kísérettel ellátott „népdalokból” álló életmű akkor lesz igazán érdekes és egyedülálló, amikor mellé tesszük Ábrányi, a kritikus – azaz a szigorú, de igazságos Radamanthos – írásait. Radamanthos még a legközelebbi barátok – pl. Székely Imre és Erkel Ferenc – műveit is sztentori kritikával illette, de mit kezdett ezzel Ábrányi, a zeneszerző? Mit jelentett magyar zeneszerzőnek lenni egy olyan korban, amikor e fogalom annyi jelentésváltozáson ment át?
Composing in a Pleasing Manner. The Musical Output of Kornél Ábrányi Sr.
“His musical works amount to more than a hundred, most of them being valuable both in terms of content and form,” wrote István Kereszty in 1893, in his entry on Ábrányi published in vol. 1 of A Pallas Nagy Lexikona [Pallas’s Great Encyclopaedia]. Ábrányi released his first musical composition – Ábránd [Fantasy] – in 1841, and he composed his last works two generations later, by the turn of the century. This paper presents the oeuvre of Ábrányi the composer, whose career as a musician and composer came across such influential personalities as János Lavotta, János Bihari, Ferenc Erkel, and Ferenc Liszt while the list of his masters had been equally impressive: Fryderyk Chopin, Friedrich Kalkbrenner, and Mihály Mosonyi. His musical output, consisting mostly of piano pieces and ‘folk songs’ enriched with accompaniment, becomes genuinely interesting and unique when confronted with the writings of Ábrányi the critic – i.e. the strict, but always fair Radamanthos. On the one hand, even the works of Imre Székely and Ferenc Erkel – the closest personal friends of Radamanthos – were met with stentorian criticism, but how did Ábrányi the composer deal with this, on the other? What did it mean to be a Hungarian composer in an age when the very meaning of the concept went through so many changes?
