A Lendület-Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport látogatása Šibenikben
Munkatársunk, Szoliva Gábriel OFM közbenjárására kutatócsoportunk két tagja, Gilányi Gabriella és Czagány Zsuzsa 2021. szeptember 20-án látogatást tehetett a horvátországi Šibenik ferences (minorita) kolostorában (Samostan Sv. Frane), ahol az ott őrzött 15. századi ún. Laskó Demeter-kódexet tanulmányozhatta a kolostor könyvtárosa, Fra Ivan szíves engedélyével. A kézirat, amelynek egységeit – az egyes traktátusokat – feltehetően a pécsváradi bencés kolostori iskolában jegyezték le az 1430-as évek első felében s fűzték össze könyvvé, a múlt század 80-as éveitől kezdve jól ismert a magyar művelődéstörténeti, könyv- és irodalomtörténeti kutatás előtt, hiszen 16. lapján egy ötsoros magyar nyelvű verses imádság olvasható. Azt már kevesebben tudják, hogy a kódex első és hátsó borítójához, feltehetően azok megerősítéseként egy-egy 12. századi pergamenlapot kötöttek, s hogy e pergamenlapokon a középkori magyar (esztergomi) kottaírás egyik legkorábbi emléke maradt fönn. A Lendület-Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport terepmunkáját Kemecsei Zsolt segítette nagyszerűen, aki a helyszínen nemcsak a teljes kéziratot digitalizálta, hanem különleges műszaki-fénytechnikai eszközök alkalmazásával, ultraibolya- és súrlófény használatával eddig olvashatatlannak s végleg elveszettnek hitt sorokat, szöveges és kottás bejegyzéseket is láthatóvá tett a főszövegben és a töredékes oldalakon egyaránt. A mind paleográfiailag, mind liturgikus-zenei tartalmát tekintve egyedülálló két kottás kódextöredék teljes anyagának megismerése új megvilágításba helyezheti, de legalábbis jelentősen árnyalhatja a magyarországi zenei íráskultúra legkorábbi korszakáról kialakult kutatói véleményt.
A hangjegyes fragmentumok elemző leírása hamarosan elérhető lesz a kutatócsoport http://fragmenta.zti.hu/ weboldalán.
Tánctudományi Tanulmányok 2020–2021 kötet – könyvbemutató
Tánctudományi Tanulmányok 2020–2021 kötet bemutatója BTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2021. október 15. csütörtök, 18 óra 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7. |
Örömmel invitálunk minden kedves kollégát aTánctudományi Tanulmányok 2020–2021 kötet bemutatójára!
Helyszín: BTK Zenetudományi Intézet Bartók-termében (1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7.)
Időpont: 2021. október 15-én 18:00 órakor.
Kérjük, hogy a részvételi szándékot előzetes regisztrációval jelezzék!
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a kötet szerkesztői: Fuchs Lívia, Fügedi János és Péter Petra.
A kötetbemutató programja:
- Megnyitó performansz: Mészáros Máté: A távolság mechanikája – performatív-részvételi séta Vadas Zsófia Tamara vezetésével.
- A szerkesztők bemutatják a kötetsorozat múltját, a 2020–2021-es kötet szerzőit, írásait, valamint a jövőbeli terveket.
- Kerekasztal-beszélgetés a kötet szerzőivel Péter Petra vezetésével, mely során azt kérjük a szerzőktől, mutassák be a saját kutatási területüket, szakmai hátterüket és ennek kapcsán arról is beszéljünk, ki hogyan látja a hazai tánckutatás jövőbeli lehetőségeit.
Lavottától Kodályig. Zempléni konferenciák a verbunkos zenéről. Magyar zenetörténeti tanulmányok 1990–2020 – könyvbemutató
Lavottától Kodályig. Zempléni konferenciák a verbunkos zenéről. Magyar zenetörténeti tanulmányok 1990–2020 kötet bemutatója BTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2021. október 7. csütörtök, 18 óra 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7. |
Az 543 oldalas kötetben Barsi Ernő, Bónis Ferenc, Csáky Imre, Dombóvári János, Domokos Mária, Flach Antal, Fülep Márk, Gombos László, Horkay Tamás, Ittzés Mihály, Karpyak Andriy, Kassai István, Kemény Anna Mária, Korolenko Ilona, Papp Géza, Pethő Csilla, Rakos Miklós, Sziklavári Károly, Tátrai Zsuzsanna, Tusnády László tanulmányai, valamint Elek Szilvia és Zempléni Árpád irodalmi alkotásai olvashatók.
- Szerk. Dombóvári János és Sziklavári Károly. Ismerteti Gombos László
Az épületben ismét kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk használata!
Martin Haltrich (Klosterneuburg) előadása a „Lendület” Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport online fórumán
a „Lendület” Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport részvételével 2020-ban alakult Early Music in Central Europe: Local Elements – Transregional Connections – International Research nemzetközi online fórum következő eseményére kerül sor 2021. október 6-án 17.00 órakor. Az előadó ezúttal Martin Haltrich kodikológus, paleográfus, könyvtörténész, a klosterneuburgi apátság könyvtárának és zenei gyűjteményének vezetője. Az előadás a ZOOM rendszerén keresztül követhető, mely előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni a meghívóban megadott linken lehet október 5-én 17.00 óráig.
Koszorúzás Bartók Béla halálának évfordulóján
2021. szeptember 26-án a budapesti Farkasréti temetőben koszorút helyeztek el Bartók Béla halálának 76. évfordulója alkalmából. A Zenetudományi Intézetet Vikárius László, Somfai László és Kim Katalin képviselte.
Bővebben a Liszt Ferenc Zeneakadémia közölt cikket az eseményről, mely az alábbi linken érhető el.