Kim Katalin
„A döntő szó úgy is mindig és mindenben az idő jogához tartozik.”
id. Ábrányi Kornél és a magyar zenetörténetírás
DOI: https://doi.org/10.23714/mzo.011
id. Ábrányi Kornél zenetörténészi hagyatékát memoár-irodalomként értékeli a zenetudományi szakma – igaz mégsem ekként használja. A 19. század zenetörténetének kutatói körében Ábrányi nagyszabású zenetörténeti összegzései mind kihagyhatatlan forrásmunkák, legyen szó a Magyar zene a 19. században kötetről, az általa (is) szervezett/ vezetett dalármozgalom történetéről vagy zeneszerző életrajzairól Lisztről, Mosonyiról, Erkelről. Tudjuk, számos tekintetben óhatatlanul személyesek és pontatlanok ezek a történeti számvetések, saját bevallása szerint maga sem zenetudósi ambícióval, hanem kortársi kötelességként írta meg azt, amit a századról tudott, ezzel is hozzájárulva „a későbbi kultur-történetirók anyagkészletéhez”. A 19. század második felének talán legnagyobb hatású zeneírójaként és a zeneélet egyik legbefolyásosabb szervezőjeként Ábrányi ítélete a századról mindmáig meghatározza a korszakról alkotott elképzelésünket. Előadásomban Ábrányi zenetörténészi munkásságának egy kevésbé fókuszban álló területéhez, zenei lexikográfusi tevékenységéhez hozok néhány adalékot, melyen keresztül talán közelebb kerülhetünk zenei műveltségének és preferenciáinak megismeréséhez és ezáltal koráról alkotott ítéletének megértéséhez is.
“The Decisive Word Always and In Everything Belongs to the Right of Time.” – Kornél Ábrányi Sr. and Hungarian Music Historiography
The musicological profession generally takes into account the legacy of Kornél Ábrányi Sr., the music historian only as memoir literature – however, instead of using it as such, current references to Ábrányi’s contemporary descriptions of nineteenth-century music historical subjects seam to treat these 150-years-old texts as recent secondary literature. For the researchers of the music history of the nineteenth century, Ábrányi’s large-scale summaries of music history are in fact indispensable sourceworks,whether it is his volume on the Hungarian music in the nineteenth century Magyar zene a 19. században, his survey of the choralmovement he himself organized/led at the same time, or his biographies of composers such as Liszt,Mosonyi, and Erkel.We knowthat these historical summaries have, inevitably, a personal bias and are, in many respects, inaccurate. Ábrányi himself actually admitted having written everything he knew about his century not with the ambition of amusicologist, but out of the duty he felt as a contemporary aswell as the desire to contribute to “the material supply of later cultural historians.” Perhaps themost influential musical writer of the second half of the nineteenth century and one of the most effective organizers of musical life, Ábrányi’s judgment of his own century still defines our conception of that era. In this paper, I present a number of additions to a less known area of Ábrányi’swork as amusic historian: his activity as amusic lexicographer, through whichwe might getmore familiar with hismusical literacy, culture, and preferences, thereby better understanding his judgments about the century he lived in.
