A Nemzeti Színház ének- és zenekara 1844. július 2-án mutatta be a Hymnusz-pályázatra beérkezett hat legjobb pályaművet, köztük a díjnyertes Erkel-kompozíciót is. A művek bemutatójára a magyar fordításban előadott francia vígjáték, a Tudtán kívül kém felvonásai közben került sor, Erkel Ferenc vezényletével.

Ney Ferenc hírlapíró beszámolója az Életképek folyóiratban jelent meg a bemutatóról:

Kedden julius 2-kán adattak elő a’ Kölcsey Ferencz hymnuszára készített, a’ biráló választmány által dicséretre méltatott dalzenék, ’s legvégül a’ 20 darab aranyból álló jutalmat nyert pályamű. A’ dicsérettel emlitett pálya-kardal számszerint hat vala, […] A’ közönség ezt élénk tapsokkal ’s átalános elégedettséggel fogadá, ’s ismételtetni kíváná. Legvégül felbontatván az illető jeligés levélkék, kitünt – mit egyébiránt, a’ hirlapok utján közzétett pályázás eredménye nyomán (hol t. i. szám és jelige szerint kihirdettek a’ pályanyertes és megdicsértek), a’ félváros előleg tudott, ’s igy a’ meglepés sokat vesztett érdekéből, – kitünt tehát: hogy a’ pályanyertes Erkel Ferencz. A’ 3-ik számú mű szerzőjeül Egressy Béni, a’ 6-ik szerzőjeül Travnyik János bizonyult, ’s különösen e’ két név élénken megtapsoltatott a’ közönségtől, jeléül, hogy zeneszerzői pályán tett eddigi érdemeik átalános méltánylást nyertek. Erkel Ferencz előhivatvan, zajosan megtapsoltatott, ’s a’ díj átadatott neki. Hunyady László szerzője olly művel ajándékozá meg ismét a’ magyar közönséget, melly zenészetünknek egyik díszeül szolgálhat. E’ dalszerzemény magyar jelleme kétségtelen; megvan hymnuszi magasztossága is, ’s könnyü, dallamos, természetes emelkedésével a’ fülbe is könnyen tapadand többszöri hallás után, mi népszerűséget igér neki. ’S noha a’ kardalnak első része nem bir – legalább párszori hallás után – azon felsőbb varázszsal, melly önkénytelenül, ellenállhatatlanul elragadja az embert: de annál meghatóbb a’ második rész, melly fokonként olly lelkesedést gerjeszt a’ kebelben, hogy mintegy öntudatlanul elkapatva az élvezettől, diadalmi örömre emelkedünk. Üdvözöljük Erkel urat e’ jeles hangszerzeményért. [...]

A bírálóbizottság által dicséretben részesített további hat pályaműről – a jeligékről és szerzőkről – a Budapesti Híradó adott tájékoztatást.

A díjnyertes műről azonban nem csak a fentebb idézett pozitív, hanem negatív kritika is megjelent a korabeli sajtóban. Vahot Imre a Pesti Divatlapban kifejti hogy „nemzeti jelleme, magasztos művészi kifejezése, s hathatós harmóniája által egyaránt kitűnő, de magán viselvén a hymnus szelleméhez alkalmazott templomi zene bélyegét, a nép ajkán visszahangra nem fog találni”.

Erkel művének a sikere a magyaros, népies elemek és az európai műzene himnikus típusainak az integrációjának köszönhető. Két hónappal a bemutató után a megzenésített Hymnus – szembeállítva a császárhimnusszal – a nemzeti függetlenség és önállóság jelképévé válik a hazai sajtóban. Ugyanazon év őszén nyomtatásban is megjelent Erkel műve, utat nyitva ezzel a dallam országos elterjedéshez.

A legsikeresebb pályázók

Erkel Ferenc (1810–1893)
A Pesti Városi Német Színházban, majd a Pesti Magyar Színházban dolgozott zeneszerzőként, karmesterként, munkássága a magyar nemzeti opera műfajában jelentős. Zongoraművészként is tevékenykedett. Többedmagával 1864-ben megalapította a Pesti Sakk-kört is.

Egressy Benjámin (1814–1851)
Vándorszínészi pályáját követően 1843-ban került a Nemzeti Színházba, ekkor már foglalkozott zeneszerzéssel is. Számos népies műdal szerzője és Petőfi Sándor verseinek első megzenésítője volt. Legnagyobb zeneszerzői sikere Vörösmarty Mihály Szózat című versének megzenésítése (1843) volt.

Travnyik János (1816/1824–1864/1871/1890)
Születési és halálozási dátuma bizonytalan. A néptanító fia vidékről jött a Székesfővárosba, hogy zenei tanulmányokat folytasson. Pesti ügyvédként és zeneszerzőként egyaránt nevet szerzett magának, népies darabjai tették kedveltté. 1847-ben, Magyar Népdalok címmel jelent meg a Kisfaludy Társaság megbízásából és Erdélyi János kiadásában elkészült – ének-zongora feldolgozásokat tartalmazó – kötete, amelyen Fogarasi Jánossal együtt dolgozott.

Kritikusok

Ney Ferenc (1814–1889)
Hírlap- és színműíróként írásai számos lapban megjelentek, szerkesztőként is dolgozott. Tanári munkássága is jelentős: a magyar nevelési társaság és az első egyetemes tanári gyűlés megválasztott elnöke, a pesti belvárosi reáliskola igazgatója volt, illetve az Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Vahot Imre (1820–1879)
Ügyvédi vizsgái után irodalmi pályára váltott. Legtöbbet az Athenaeum és a Figyelmező folyóiratokba publikált. Maga mellé vette Petőfi Sándort segédként és előmozdította munkái kiadását. Színműíróként számos művét bemutatta a Nemzeti Színház is.

„’s van tehát hymnuszunk, ’s be van bizonyítva, hogy a’ magyarnak is lehet ’s pedig ennyi ’s illy jeles zenetehetségek mellett, akármennyi hymnusza is…” – Ney Ferenc, Életképek, 1844. július 10.

Korabeli források
Kritikák Erkel megzenésítéséről

Impresszum
© MTA BTK ZTI Magyar Zenetörténeti Osztály, 2019.