A Hymnusz keletkezését számos mítosz lengte körül. A „gyötrődve” alkotó Kölcsey esetében biztosra vehető, hogy Hymnusa nem egy nap (1823. január 22.) alatt készült. Erkel azonban nem tartozott a lassan komponáló zeneszerzők közé.

Valószínűleg zongora mellett improvizálva kezdett el gondolkodni darabjain. Az improvizálás eredményét, emlékeztetőként, zongoraletét szerűen vázlatosan lejegyezte, majd ha szükséges volt tovább javította, újabb, részletesebb vázlatot, fogalmazványt készített. Mire hangszerelésre került a sor rendszerint olyan határozott elképzelése volt a készülő mű hangzásáról, hogy hangszerelés közben alig javított. Autográf partitúráiban feltűnően kevés a javítás.

A komponálás fent leírt folyamata számos zeneszerzőre jellemző. Hogy Erkel is így dolgozott, erre fennmaradt kéziratai alapján következtethetünk, ő maga erről ritkán beszélhetett. A nagyon kevés visszaemlékezések egyike, amelyben Erkel komponálási szokásairól is szó esik épp a Hymnus megzenésítését meséli el, és hosszú időre beépült a Hymnusszal kapcsolatos történelmi emlékezetbe. A mesélő Gárdonyi Géza, és az írás a centenáriumi Erkel Ferenc Emlékkönyv oldalain jelent meg. A kortársak talán túlságosan is hittek Gárdonyinak, az utókor viszont lényegében egészében elvetette a Hymnusz születésének egyetlen kortárs elbeszélését. Újabb források alapján úgy látjuk, hogy az elbeszélésben több a valós elem, mint ezt korábban gondoltuk.

Gárdonyi nyilván kiszínezte, „megírta” Erkel történetét. Ám akárcsak történelmi regényeiben, feltételezhetően ez esetben sem engedte szabadon szárnyalni írói fantáziáját. 

Mert az valóban nem lehet igaz, hogy Erkel, a nemzeti opera elismert szerzőjeként, és a Nemzeti Színház első karmestereként ne akart volna a saját igazgatója, Bartay András által, 1844. február 29-én kiírt pályázaton jelentkezni – mint ahogy ezt Gárdonyi szövegében olvashatjuk.

Nem lehet igaz az a részlet sem – amely egyébként a lustaságáról híres, kényelmes, mogorva, sértődött Erkel-képbe jól beilleszthető lenne –, miszerint Bartay igazgató úr, a kevéssel korábban bemutatott Hunyadi László ünnepelt, ám a pályamunkától vonakodó komponistáját egy nappal a határidő előtt (1844. április 30-án) kénytelen volt felcsalni saját lakásába, és rázárni mellékszobájának ajtaját, ezzel kényszerítve őt arra, hogy ott helyben, a szoba sárgálló kopott zongorája mellett ülve megzenésítse ének-zenekarra Kölcsey Hymnuszát. A beadott pályamű kottája alapján ma már tudjuk, hogy Erkel valószínűleg szabad akaratából jelentkezett a Nemzeti Színház pályázatán, és mivel valószínűleg maga döntött a komponálás mellett, sőt bizonyára elsők között jelentkezett a pályázaton, semmi szükség nem volt a sietségre sem, amelynek nyomására mintegy magától született volna meg a Hymnusz zenéje a sárga zongora billentyűjén improvizáló zeneszerző-karnagy keze alatt.

De vajon hiteltelen az ihletet adó pozsonyi harangok, Erkel tanulóévei színhelyének és első zenetanárának, Heinrich Klein említése is? Zeneszerzői és/vagy írói fantázia szüleménye ez is Gárdonyi visszaemlékezésében? Talán mégsem.

Egy újabban előkerült, katolikus himnuszokat tartalmazó kötet alátámasztja a történet e részletét. Heinrich Klein nemcsak zeneszerzésre tanította Erkelt, hanem a pozsonyi bencéseknél, ahol Erkel kisgimnáziumi éveit töltötte (11-15 évesen) ő volt gimnáziumi zenetanára is, akinek a keze alatt valószínűleg komolyan vett zenélés folyt. Éspedig kórussal és hangszeres kísérettel. Az orgonakíséretes, négyszólamú kórusra írt himnusz-kötetet Heinrich Klein a bencés diákok számára állította össze és adta ki 1815-ben, néhány évvel Erkel pozsonyi diákévei előtt. Ebből a himnusz-kötetből Erkelnek énekelnie kellett a diákkórusban, és ha énekelt belőle nem kizárt, hogy ez volt az az élmény, amely a 34 éves komponistában a Kölcsey-sorok olvasása közben felidéződött. Hogy mennyire így van ez, azt a kötet egyik himnuszának – az úrnapi körmenet Pange lingua himnuszának – kezdete mutatja. Nemcsak az úrnapi himnusz hangneme azonos a Kölcsey megzenésítésével (Esz-dúr), hanem Erkel ennek a Pange lingua harmonizálás kezdőhangjaival indítja mintegy húsz évvel később a Hymnusz első dallamsorát.

A pályázati példány
A Hymnusz legkorábbi kottás forrása a Nemzeti Színház által kiírt pályázatra beküldött partitúramásolat (Esz-dúr, vegyeskarra és zenekarra). A partitúra jelenleg az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában található. Erkel pályázati példányának másolója Kocsi János volt, a Nemzeti Színház zenekarának klarinétosa, Erkel első operáinak kopistája. A Hymnusz pályázati példányából szintén ő másolta ki az 1844. július 2-i bemutatóhoz a zenekari és kórusszólamokat.

A Hymnusz első kiadása
1844 szeptemberében jelent meg Deák Ferencnek szóló ajánlással, négyszólamú vegyeskarra, zongora vagy orgona és harmónium kísérettel Wagner József pesti zeneműkiadónál, könyv- és zeneműkereskedőnél. A kiadvány egy példányát az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára őrzi.

Erkel Ferenc négyszólamú autográf kórusletétje
Ez az egyetlen, a teljes Hymnuszt tartalmazó autográf kézirat. Erkel valószínűleg az 1880-as években jegyezte le ebben a formában a Hymnuszt (Esz-dúr, vegyeskar). Ritmusa itt már eltér a pályázati példányban található eredeti változattól, és ahhoz hasonló, ahogyan ezt ma is énekeljük. A forrás az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában található.

Heinrich Klein, Erkel tanára
Heinrich Klein (1756, morvaországi Rudelsdorf—1832, Pozsony) zenei tanulmányait az olmützi dóm orgonistájánál végezte. Pozsonyban évtizedeken át a város megbecsült gimnáziumi zenetanára és zeneszerzője, a zenei élet irányítója volt. Két kompozíciója alapján 1805-ben a stockholmi királyi zeneakadémia tagjává választotta. Elsők között írt cikket a magyar zenéről, amely a neves lipcsei zenei folyóiratban, az Allgemeine Musikalische Zeitungban jelent meg (1800. május 28.). Erkel Ferenc egyetlen ismert zeneszerzés tanára volt a pozsonyi bencés gimnáziumban 1822--1825 között.

Gárdonyi Géza visszaemlékezése
1910-ben Erkel születésének 100. évfordulója alkalmából adták ki azt az Emlékkönyvet, amelyben zenetörténeti munkák és családi visszaemlékezések mellett megjelent Gárdonyi Géza írása is Erkel Ferenccel folytatott beszélgetéséről a Hymnusz komponálásának körülményeiről. A történet szerint a beszélgetésre a Pesti Sakkörben került sor, melynek Erkel elnöke, Gárdonyi pedig tagja volt.

Erkel Ferenc: Hymnusz, 1844, OSZK MS.Mus 1.

Korabeli források

Tanulmányok

A témához tartozó egyéb olvasmányok

Impresszum
© MTA BTK ZTI Magyar Zenetörténeti Osztály, 2019.