A BTK Zenetudományi Intézet székháza 2022. november 1. és 2023. március 31. között technikai okok miatt zárva tart. Az Intézet munkatársai csak emailen érhetők el. Kérjük szíves megértésüket!

 

A Zenetörténeti Múzeum az intézeti zárvatartás alatt a szokott időben is nyitva tart.

Az osztály története

 

A középkori liturgikus zene kutatása az 1960-as években még nem szervezett keretek közt folyt, jóllehet a terület fontosságára Rajeczky Benjamin már több, 50-es évekbeli írásában rámutatott. Több ízben hangsúlyozta a népzene és a gregorián kapcsolatát, illetve azt a módszertani megállapítást, amely szerint a gregorián kutatásához sok szempontból a népzenekutatás tapasztalataival kell közelednünk. Nem véletlen, hogy a hazai gregoriánkutatás kezdetei végül is a Népzenekutató Csoport műhelyébe vezetnek, ahol ebből a célból Rajeczky köré egy munkacsoport szerveződött.

Ekkorra Rajeczky mögött már két évtizedes dallamtörténeti kutatás állt, amelynek két jelentős munka megjelenése köszönhető:

  • Magyar Népzene Tára V. Siratók, szerk. Kiss Lajos és Rajeczky Benjamin, utóbbi bev. tanulmányával (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1966)
  • Melodiarium Hungariae Medii Aevi, I, Hymni et Sequentiae (Budapest: Zeneműkiadó, 1956)

Rajeczky szemléletével összhangban a munkacsoport fő feladata egyrészt az orális hagyományozás szerepének vizsgálata volt az írott egyszólamú repertoárokban, illetve fordítva: a történeti megközelítés bevonása a szájhagyományos jelenségek (pl. a népzene) kutatásába. Rajeczky legközvetlenebb munkatársai Szendrei Janka és Dobszay László voltak, de a munkában mások is részt vettek (így Bárdos Kornél, Tóth Margit, Vavrinecz Veronika és mások).

Figyelemreméltó, hogy az intézményes régizenetörténet-kutatás hosszú évtizedekig meghatározó nagy projektjei közül több még a Népzenekutató Csoport kebelében működő munkacsoportban indult útjára, így ekkorra esett a középkori mikrofilmgyűjtemény, a középkori dallamgyűjtemény és a Történeti Énektár létrehozása is. A két utóbbira a későbbiekben nagyszabású publikációk alapozódtak (ld. antifóna-dallamtár, responzórium-dallamtár, Történeti Énektár).

Az intézményes zenetudományi kutatás alakulása szempontjából döntő jelentőséggel bírt, hogy 1974-ben a Zenetudományi Intézet és a Népzenekutató Csoport egyesült. Ez a régi zenetörténettel foglalkozó munkacsoport számára is fontos lépés volt, mert ekkortól a Zenetudományi Intézeten belül önálló szervezeti egységként működött Dallamtörténeti Munkacsoport néven.

A lépést indokolttá tette, hogy ekkor már megkezdődtek a Magyarország Zenetörténete I. (Középkor) kötetének előkészítő munkálatai, amelynek elkészítése szinte teljes egészében a csoport munkájának eredménye volt. Páratlanul intenzív és átfogó kutatómunka kezdődött a magyarországi középkori hagyomány teljes feltérképezése érdekében, amely felölelte a források felkutatását és összegyűjtését, tartalmának teljes körű vizsgálatát liturgiai, kodikológiai, zenei, paleográfiai szempontból, az egyes műfajok átfogó vizsgálatát és katalogizálását, hozzámérését a régió zenei hagyományához stb. Az intenzív évtizedek 1988-ra olyan szummát eredményeztek, amely a magyar gregoriánum szinte minden területére kiterjedően a mai napig érvényes ismereteket, megállapításokat, értékeléseket rögzített:

  •  Magyarország zenetörténete I. Középkor, szerk. Rajeczky Benjamin (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1988).
Ekkorra a szervezeti egység már osztállyá vált, elnevezése Régi Zenetörténet Osztály, vezetője (1985-től) Dobszay László. Az osztály számos, nagy volumenű gyűjteményről gondoskodott, amelyek jelentős gyarapodása a Magyarország zenetörténete munkálataival párhuzamosan zajlott. A gyűjtemények nélkülözhetetlenek voltak a nagyszabású összefoglaláshoz, az pedig sürgette, megkívánta a gyűjtemények fejlesztését s az összegyűjtött anyag rendszerezését. A Magyarország zenetörténete volt az első olyan publikációs terv, amely tartalommal töltötte meg és célirányossá tette a gyűjteményépítés lassan hömpölygő folyamát.

A gyűjtemények egy része kutatási segédletként funkcionált, más része konkrét kiadási terv érdekében jött létre (antifóna-dallamtár, responzórium-dallamtár), vagy fejlesztése során ahhoz vezetett (ordinárium-dallamtár).

A Magyarország zenetörténete előkészítése közben egyes részterületek önálló témává terebélyesedtek, s az összefoglalástól megkívántnál nagyobb léptékű eredményekre, publikációkra vezettek. Ki kell emelni ezek közül Szendrei Janka monografikus munkáit, a magyar középkor zenei forrásainak (teljes forrásainak és töredékeinek) minden korábbinál teljesebb, szakszerűbb, zene- és egyháztörténeti összefüggésrendszerben kommentált összefoglalását (A magyar középkor hangjegyes forrásai), illetve a magyar hangjegyírás történeti és strukturális elemzését (Középkori hangjegyírások Magyarországon).

A későbbiekben további munkatársak kapcsolódtak be az osztály munkájába, először Ferenczi Ilona és Sas Ágnes, majd a 80-as, 90-es években Kiss Gábor, Papp Ágnes és Czagány Zsuzsa, illetve valamivel később Gilányi Gabriella (ehelyütt nem említjük azokat, akik átmeneti jelleggel szintén részt vettek a munkálatokban), akiknek a révén tovább gyarapodtak a gyűjtemények és szélesedett az osztályon művelt témák spektruma.

A korábbi évtizedek átfogó kutatásainak köszönhetően egyfelől lezárult egy tudománytörténeti korszak: több, elsősorban az alapkutatás felől induló útnak a végére értünk, s az út számos állomásán – a komplex kutatói megközelítés eredményeként – eljutottunk a teljes megismerésig. Az újabb generációk számára döntő kérdés volt, tematikus és módszertani szempontból milyen irányokban érdemes továbblépni, hol mutatkoznak a kutatásban hiátusok, merre lehet tovább tágítani a kutatás horizontját. Ezt az útkeresést jelzi a témák bővülése korábban elhanyagolt műfajok és jelenségek irányába (pl. ordinárium-dallamok, zeneelmélet), földrajzi szempontból (pl. a cseh-morva és lengyel  hagyományok, Aquileia, Erdély és Zágráb irányába), illetve kronológiai szempontból (Tridentinum utáni római források, a pálos hagyomány 17–18. századi továbbélése).

Ugyanakkor az útkeresés és a paradigmaváltás részét képezi az anyagvizsgálat és -közreadás olyan korszerű módszereinek, technikáinak alkalmazása is, melyekkel a már ismert jelenségek, folyamatok is új összefüggésrendbe helyezhetők, s új megvilágításban tárhatók a nyilvánosság elé. Ezen a téren az első komoly változást a mikrofilm-gyűjtemény digitalizálásának megkezdése jelentette még 1998-ban. A közelmúltban a digitális módszerek, az internetes lehetőségek nemzetközi viszonylatban ugrásszerűen az előtérbe kerültek. Ezért a hazai gregoriánkutatásban is szükségesnek látunk egyfajta szemléletváltást. A jövőben elsődleges szemponttá válik, hogy az internet segítségével hozzáférhetővé tegyük azokat a kutatási eredményeinket, amelyek terjedelmes forrásanyag feldolgozásán alapulnak, s amelyek így természetüknél fogva alkalmasak az adatbázis-formában való megjelenésre.

Bár a CAO-ECE még hagyományos formában is megjelenik, elkészült internetes változata is, a Gradualia programban pedig az elektronikus rendszer nem egyszerűen a feldolgozást segítő eszköz, hanem egyúttal az anyag tárolásának és közvetítésének a módja is. Ezenkívül a jövőben tervezzük valamennyi dallamtár és adattár digitalizálását (lásd az osztály dallamtárait és adatbázisait), illetve a jövőben publikációs terveinket is eszerint módosítjuk.

A Zenetudományi Inézet egyik legfontosabb publikációja a még Dobszay László által alapított Musicalia Danubiana forráskiadvány-sorozat, amelyben számos fontos középkori forrás kritikai kiadása valósult meg (fakszimile vagy átírás formájában). Terveink szerint a jövőben a források kiadására nemcsak hagyományos, hanem elektronikus formában is sor kerül majd, az Ulászló-graduále és a Váradi antifonále folyamatban lévő kiadásai már ily módon történnek.

Az osztály kutatómunkájának külső körülményeit illetően meghatározó lépés történt 2012-ben, amikor több akadémiai intézet egyesülésével létrejött a Bölcsészettudományi Kutatóközpont, amelynek a Zenetudományi Intézet is részévé vált. Bár az átalakulás több helyen járt a korábbi osztálystruktúrák megszűnésével vagy átalakulásával, a Zenetudományi Intézeten belül megmaradt a sajátos forrásanyagra támaszkodó és sajátos módszereket igénylő Régi Zenetörténet Osztály, így a magyar gregoriánum kutatása a továbbiakban is önálló szervezeti keretek között folyik.