|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Az osztály története
A középkori liturgikus zene kutatása az 1960-as években még nem szervezett keretek közt folyt, jóllehet a terület fontosságára Rajeczky Benjamin már több, 50-es évekbeli írásában rámutatott. Több ízben hangsúlyozta a népzene és a gregorián kapcsolatát, illetve azt a módszertani megállapítást, amely szerint a gregorián kutatásához sok szempontból a népzenekutatás tapasztalataival kell közelednünk. Nem véletlen, hogy a hazai gregoriánkutatás kezdetei végül is a Népzenekutató Csoport műhelyébe vezetnek, ahol ebből a célból Rajeczky köré egy munkacsoport szerveződött.
Ekkorra Rajeczky mögött már két évtizedes dallamtörténeti kutatás állt, amelynek két jelentős munka megjelenése köszönhető:
- Magyar Népzene Tára V. Siratók, szerk. Kiss Lajos és Rajeczky Benjamin, utóbbi bev. tanulmányával (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1966)
- Melodiarium Hungariae Medii Aevi, I, Hymni et Sequentiae (Budapest: Zeneműkiadó, 1956)
Rajeczky szemléletével összhangban a munkacsoport fő feladata egyrészt az orális hagyományozás szerepének vizsgálata volt az írott egyszólamú repertoárokban, illetve fordítva: a történeti megközelítés bevonása a szájhagyományos jelenségek (pl. a népzene) kutatásába. Rajeczky legközvetlenebb munkatársai Szendrei Janka és Dobszay László voltak, de a munkában mások is részt vettek (így Bárdos Kornél, Tóth Margit, Vavrinecz Veronika és mások).
Figyelemreméltó, hogy az intézményes régizenetörténet-kutatás hosszú évtizedekig meghatározó nagy projektjei közül több még a Népzenekutató Csoport kebelében működő munkacsoportban indult útjára, így ekkorra esett a középkori mikrofilmgyűjtemény, a középkori dallamgyűjtemény és a Történeti Énektár létrehozása is. A két utóbbira a későbbiekben nagyszabású publikációk alapozódtak (ld. antifóna-dallamtár, responzórium-dallamtár, Történeti Énektár).
Az intézményes zenetudományi kutatás alakulása szempontjából döntő jelentőséggel bírt, hogy 1974-ben a Zenetudományi Intézet és a Népzenekutató Csoport egyesült. Ez a régi zenetörténettel foglalkozó munkacsoport számára is fontos lépés volt, mert ekkortól a Zenetudományi Intézeten belül önálló szervezeti egységként működött Dallamtörténeti Munkacsoport néven.
A lépést indokolttá tette, hogy ekkor már megkezdődtek a Magyarország Zenetörténete I. (Középkor) kötetének előkészítő munkálatai, amelynek elkészítése szinte teljes egészében a csoport munkájának eredménye volt. Páratlanul intenzív és átfogó kutatómunka kezdődött a magyarországi középkori hagyomány teljes feltérképezése érdekében, amely felölelte a források felkutatását és összegyűjtését, tartalmának teljes körű vizsgálatát liturgiai, kodikológiai, zenei, paleográfiai szempontból, az egyes műfajok átfogó vizsgálatát és katalogizálását, hozzámérését a régió zenei hagyományához stb. Az intenzív évtizedek 1988-ra olyan szummát eredményeztek, amely a magyar gregoriánum szinte minden területére kiterjedően a mai napig érvényes ismereteket, megállapításokat, értékeléseket rögzített:
- Magyarország zenetörténete I. Középkor, szerk. Rajeczky Benjamin (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1988).
A gyűjtemények egy része kutatási segédletként funkcionált, más része konkrét kiadási terv érdekében jött létre (antifóna-dallamtár, responzórium-dallamtár), vagy fejlesztése során ahhoz vezetett (ordinárium-dallamtár).
A Magyarország zenetörténete előkészítése közben egyes részterületek önálló témává terebélyesedtek, s az összefoglalástól megkívántnál nagyobb léptékű eredményekre, publikációkra vezettek. Ki kell emelni ezek közül Szendrei Janka monografikus munkáit, a magyar középkor zenei forrásainak (teljes forrásainak és töredékeinek) minden korábbinál teljesebb, szakszerűbb, zene- és egyháztörténeti összefüggésrendszerben kommentált összefoglalását (A magyar középkor hangjegyes forrásai), illetve a magyar hangjegyírás történeti és strukturális elemzését (Középkori hangjegyírások Magyarországon).
A későbbiekben további munkatársak kapcsolódtak be az osztály munkájába, először Ferenczi Ilona és Sas Ágnes, majd a 80-as, 90-es években Kiss Gábor, Papp Ágnes és Czagány Zsuzsa, illetve valamivel később Gilányi Gabriella (ehelyütt nem említjük azokat, akik átmeneti jelleggel szintén részt vettek a munkálatokban), akiknek a révén tovább gyarapodtak a gyűjtemények és szélesedett az osztályon művelt témák spektruma.
A korábbi évtizedek átfogó kutatásainak köszönhetően egyfelől lezárult egy tudománytörténeti korszak: több, elsősorban az alapkutatás felől induló útnak a végére értünk, s az út számos állomásán – a komplex kutatói megközelítés eredményeként – eljutottunk a teljes megismerésig. Az újabb generációk számára döntő kérdés volt, tematikus és módszertani szempontból milyen irányokban érdemes továbblépni, hol mutatkoznak a kutatásban hiátusok, merre lehet tovább tágítani a kutatás horizontját. Ezt az útkeresést jelzi a témák bővülése korábban elhanyagolt műfajok és jelenségek irányába (pl. ordinárium-dallamok, zeneelmélet), földrajzi szempontból (pl. a cseh-morva és lengyel hagyományok, Aquileia, Erdély és Zágráb irányába), illetve kronológiai szempontból (Tridentinum utáni római források, a pálos hagyomány 17–18. századi továbbélése).
Ugyanakkor az útkeresés és a paradigmaváltás részét képezi az anyagvizsgálat és -közreadás olyan korszerű módszereinek, technikáinak alkalmazása is, melyekkel a már ismert jelenségek, folyamatok is új összefüggésrendbe helyezhetők, s új megvilágításban tárhatók a nyilvánosság elé. Ezen a téren az első komoly változást a mikrofilm-gyűjtemény digitalizálásának megkezdése jelentette még 1998-ban. A közelmúltban a digitális módszerek, az internetes lehetőségek nemzetközi viszonylatban ugrásszerűen az előtérbe kerültek. Ezért a hazai gregoriánkutatásban is szükségesnek látunk egyfajta szemléletváltást. A jövőben elsődleges szemponttá válik, hogy az internet segítségével hozzáférhetővé tegyük azokat a kutatási eredményeinket, amelyek terjedelmes forrásanyag feldolgozásán alapulnak, s amelyek így természetüknél fogva alkalmasak az adatbázis-formában való megjelenésre.
Bár a CAO-ECE még hagyományos formában is megjelenik, elkészült internetes változata is, a Gradualia programban pedig az elektronikus rendszer nem egyszerűen a feldolgozást segítő eszköz, hanem egyúttal az anyag tárolásának és közvetítésének a módja is. Ezenkívül a jövőben tervezzük valamennyi dallamtár és adattár digitalizálását (lásd az osztály dallamtárait és adatbázisait), illetve a jövőben publikációs terveinket is eszerint módosítjuk.
A Zenetudományi Inézet egyik legfontosabb publikációja a még Dobszay László által alapított Musicalia Danubiana forráskiadvány-sorozat, amelyben számos fontos középkori forrás kritikai kiadása valósult meg (fakszimile vagy átírás formájában). Terveink szerint a jövőben a források kiadására nemcsak hagyományos, hanem elektronikus formában is sor kerül majd, az Ulászló-graduále és a Váradi antifonále folyamatban lévő kiadásai már ily módon történnek.
Az osztály kutatómunkájának külső körülményeit illetően meghatározó lépés történt 2012-ben, amikor több akadémiai intézet egyesülésével létrejött a Bölcsészettudományi Kutatóközpont, amelynek a Zenetudományi Intézet is részévé vált. Bár az átalakulás több helyen járt a korábbi osztálystruktúrák megszűnésével vagy átalakulásával, a Zenetudományi Intézeten belül megmaradt a sajátos forrásanyagra támaszkodó és sajátos módszereket igénylő Régi Zenetörténet Osztály, így a magyar gregoriánum kutatása a továbbiakban is önálló szervezeti keretek között folyik.
