Kaskötő Marietta

Osztály: Magyar Zenetörténeti Osztály
Fokozat, beosztás: fiatal kutató
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Szoba: 133
Telefon: (1) 214-6770 / 133

 

 

Életrajz

 

Bukáné Kaskötő Marietta 2012-ben diplomázott kitüntetéssel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakán, majd 2012 és 2015 között ugyanazon egyetem Doktori Iskolájában a Zenetudományi PhD-program hallgatója volt. 2011 és 2014 között részt vett a Zenetudományi Intézetben a budapesti hangversenyeket 1900-tól napjainkig rögzítő koncertadatbázis munkálataiban. 2012–2013-ban fél évig a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont külső munkatársaként tevékenykedett.

2013 októberében megkapta a Katholischer Akademischer Ausländer-Dienst (KAAD) „Osteuropa” programjának kutatói ösztöndíját, amellyel öt hónapon keresztül későbbi disszertációjához kapcsolódó kutatásokat folytatott Münchenben, Regensburgban és Liechtensteinben. Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíjban részesült három alkalommal: 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban. 2014 óta a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar Zeneelméleti Intézetének oktatója, 2019 őszétől a győri Brenner János Hittudományi Főiskola kántorképző szakán is tanít. „Musia Sacra Hungariae: A cecilianizmus magyarországi története 1897-től 1950-ig” című PhD értekezését 2021 áprilisában védte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen summa cum laude minősítéssel.