|
A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja. |
Történeti Énektár
A Történeti Énektár kialakítása 1964-ben még a Népzenekutató Csoport keretei között kezdődött. Az alapgondolatot Kodály Zoltán 1933-as Néprajz és zenetörténet című írása fogalmazta meg először: a magyar zenetörténet szórványos írásos emlékeinek értelmezésében az élő népzene siethet a kutató segítségére. A gyűjtemény létrehozói, Szendrei Janka és Dobszay László számára az elsőrendű szempont a népzenei adatok történeti feljegyzésekhez, régi énekeskönyvi adatokhoz való hozzámérése volt. Ezt a célt szolgálta a népi gyakorlatban élő magyar egyházi népénekek összegyűjtése, rendezése, amelyhez a Zenetudományi Intézet népzenei archívuma adott keretet.
A nagy népzenei típusrend kialakításával párhuzamosan történt a Történeti Énektár „típusainak” összeállítása. Az énektár magját a népzenei nagyrendből szisztematikusan kiválogatott népzenei lejegyzések másolatai alkották, s ezt egészítették ki egy országos, célirányos népénekgyűjtés adataival. A gyűjtemény körülbelül 15 000 támlapot tartalmaz, felerészben 300 típusba beosztva, felerészben beosztatlanul.
Az énektár teremtette meg a „sárga könyvként” emlegetett, Szendrei, Dobszay, Rajeczky által jegyzett XVI‒XVII. századi dallamaink a népi emlékezetben című kétkötetes kiadvány összehasonlító anyagközlésének bázisát. A dallamtörténeti megközelítés könnyen tetten érhető a könyv lapjain, ahol a kiindulást mindenkor a Régi Magyar Dallamok Tára I-II. kötetének kottái jelentették. A Történeti Énektár gondozása, gyarapítása a könyv megjelenése után abbamaradt.
A gyűjtemény az egykori lehetőségeknek megfelelően a tájékozódást segítő mutatókkal: szövegincipitek és földrajzi hely szerinti cédulakatalógusokkal van ellátva. Az archiválás és könnyebb átláthatóság érdekében az énektár rendezett része 2010-ben számítógépes adatbázisba került. A közeljövő feladatai közé tartozik a beosztatlan dallamok osztályozása, egyben az adattár és típusrend bővítése, valamint a teljes zenei anyag digitalizálása. Nemcsak az állagmegőrzés lenne ideális célkitűzés, hanem eddig érintetlen dallamtörténeti témák kutatásának inspirálása is.
