|
A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja. |
Mikrofilmgyűjtemény
A középkori liturgikus ének történetének, hagyományainak vizsgálata jellemzően sok forrás „egyidejű” vizsgálatát igényli. A korábbi évtizedekben ennek egyedüli megfelelő eszközét a mikrofilm-másolatok jelentették. A régi zenetörténeti (akkor még a Népzenekutató Csoport keretei között folyó) kutatások igényeinek kielégítésére jött létre 1966-ban az intézet középkori mikrofilm-gyűjteménye. A gyűjtemény egyik alapítója Szendrei Janka volt, aki évtizedeken keresztül (egészen a közelmúltig) gondozta azt, vezette nyilvántartását, s Dobszay Lászlóval együtt irányt szabott szisztematikus gyarapításának.
Tartalma részben hazai, részben külföldi gyűjteményekből megrendelt másolatokból állt össze, kiegészülve néhány saját fényképezésű filmmel. A tervszerű gyarapításnak két fő szempontja volt: egyrészt a magyar középkor liturgikus zenei forrásainak minél teljesebb körű összegyűjtése, másrészt külföldi összehasonlító források beszerzése.
Ami az elsőt illeti: nemzetközi összehasonlításban a fennmaradt magyarországi források száma sajnos erősen korlátozott; a nagymértékű pusztulás miatt a hangjelzett források száma mindössze 180-200-ra tehető. Ha ezt kiegészítjük a nem hangjelzett kéziratokkal (pl. breviáriumokkal, misszálékkal), akkor munkahipotézisként kb. 350 olyan zenei forrással számolhatunk, amely a magyar középkorhoz köthető. Ebből a szempontból a mikrofilm-gyűjtemény megközelítően teljesnek mondható, s emellett a kora újkori Magyarország forrásainak reprezentatív gyűjteményét is magában foglalja.
Az összehasonlító források beszerzését részben a mindenkori kutatási témák határozták meg, részben az a szándék, hogy a gyűjtemény fontossági sorrend szerint kielégítően reprezentálja a magyar hagyománnyal kapcsolatba hozható regionális vagy intézményi hagyományokat is. Ennek megfelelően gazdag összehasonlító anyagot tartalmaz Közép-Európa, kisebb részben Dél- és Nyugat-Európa középkori gregorián forrásaiból (kb. 550 forrás). Természetesen ezen a téren a gyűjtemény nem lehet teljes, s gondozói nem is törekedtek erre. A cél az volt, hogy a használó egy kutatási koncepciónak megfelelően egymás mellett találja különböző korok és vidékek forrásait, s azokkal összehasonlító vizsgálatokat végezhessen. Ilyen értelemben a gyűjtemény nem elsősorban mint archívum, hanem mint kutatási segédlet bír jelentőséggel. Bár a benne található források mennyisége is figyelemre méltó, szakmai értékét nem annyira ez, mint inkább az összeállítás adja: egyedülállóan jeleníti meg a régi magyar zenetörténet forrásainak együttesét, egyes régiókra vonatkozóan pedig nemzetközileg is a zenei középkorkutatás egyik jelentős gyűjteménye. Mivel nyilvántartása (hosszú ideig kéziratos naplóban, ma már digitális formában) lényegében a beszerzés sorrendjét követte, a fő célkitűzések mellett a gyűjtemény mintegy lenyomatát adja az alapítása óta eltelt időszak kutatástörténetének is.
A mikrofilmek jelentős része a Magyarország Zenetörténeteközépkori kötetének háttérkutatásaihoz, illetve a Szendrei Janka által folytatott notáció-kutatásokhoz kapcsolódik. Nagyarányú forrásbeszerzést generált az 1988-ban elinduló CAO-ECE sorozat, majd a 90-es években megélénkülő ordinárium-kutatás. Részben újabb kutatási irányokkal, részben egyes, immár a fiatalabb generációhoz tartozó kutatók érdeklődésével függtek össze az utóbbi évek forrásfeltáró munkái és forrásbeszerzései külföldi könyvtárakban (pl. Zágrábban, Prágában és Olmützben), illetve a korábban elhanyagolt forráscsoportokra kiterjedően (pl. a Tridentinum utáni kéziratok és nyomtatványok). Az újabb beszerzések között azonban – a digitalizált források egyre nagyobb mennyiségben történő hozzáférhetővé tétele következtében – a mikrofilmek egyre elhanyagolhatóbb szerepet töltenek be.
