Tudományos fórum - Gilányi Gabriella
|
|
Gilányi Gabriella: Magyar Neumakatalógus. Zenei írásjelek a középkori Magyarországról Bartók terem, 2021. március 25. csütörtök, 10 óra
|
Elhunyt Almási István erdélyi népzenekutató, a Magyar Művészeti Akadémia tagja
Almási István, a 19. század jeles dalgyűjtőjének, Almási Sámuelnek dédunokája, 1934-ben született Kolozsváron, s ugyanott érettségizett 1951-ben. A Kolozsvári Zeneakadémia hallgatójaként csatlakozott a Jagamas János vezette népzenei terepkutatásokhoz. Érdeklődése homlokterébe hamarosan a népzenei hagyomány kutatása került, amely mellett egy egész életre elkötelezte magát. Miután 1956-ban zenetanári és karvezetői oklevelet szerzett, egészen nyugdíjazásáig a Román Akadémia Kolozsvári Folklór Intézetének tudományos kutatójaként tevékenykedett. Gyűjtéseinek egyik célja az úgynevezett „fehér foltok”, a népzenei szempontból ismeretlen vagy kevéssé ismert területek feltárása volt (Érmellék, Szilágyság, Lápos mente, Aranyosszék, Kis-Küküllő – Maros köze, Nyárád mente, Homoród mente, Háromszék). Többezer énekes és hangszeres dallamot gyűjtött, s azok nagyrészéről lejegyzést is készített.
Fontos szerepet játszott Seprődi János népzenei hagyatékának közreadásában (1974). Számos idevágó témájú publikációja mellett kutatástörténeti érdeklődését tükrözi 1989-ben megvédett doktori disszertációjának címe: Az erdélyi magyar népzenekutatás kezdeti korszaka (1920-ig). Kiemelkedő jelentőségű a Szilágysági magyar népzene című monográfiája (1979). Ugyancsak hiánypótló munka a Iosif Herțeával készített 245 népi táncdallam című gyűjtemény. Számos témakört felölelő tudományos közleményeiből két gyűjteményes kötetben jelent meg válogatás az utóbbi években: A népzene jegyében (2009), „Most jöttem Erdélyből” (2019).
Számos tudományos, közművelődési és oktatási fórumokon tartott előadásokat magyar, román, német és angol nyelven. Nyelvtudását szaktanulmányok többirányú fordításával is kamatoztatta, hozzájárulva ezzel a román, magyar és német nyelvű szakirodalmak átjárhatóságához. A rendszerváltás utáni években előadásokat tartott kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi egyetemeken, az ELTE Folklór Tanszékén és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén.
Munkásságának kényszerű megszakadása nagy veszteség a magyar népzenetudomány számára. Befejezetlen munkáinak folytatása, gyűjtéseinek közreadása a következő kutatógenerációk nemes feladata. Emlékét megőrizzük és továbbadjuk szellemi utódainknak.
77 éves korában 2021. február 13-án elhunyt Paksa Katalin Széchenyi-díjas népzenekutató, a Zenetudományi Intézet professor emeritusa
Paksa Katalin 1971 óta, azaz fél évszázadon át tartozott az ELKH BTK Zenetudományi Intézet és jogelődeinek aktív kutatói állományába. A magyar népzenetudomány meghatározó jelentőségű képviselője volt, aki pályafutását Bálint Sándor és Vargyas Lajos mellett kezdte, és utóbbi hívta át a Néprajzi Múzeumból az MTA Népzenekutató Csoportjába 1971-ben. 1995–1998 között a Népzenei Osztály vezetője volt. 1988-ban A magyar népdal díszítése c. témájával a kandidátusi fokozatot, 2003-ban a Magyar népzenetörténet c. könyvével MTA doktora fokozatot szerzett. Munkássága felöleli a népzenetudomány minden területét: a népzenei gyűjtést, lejegyzést, rendszerezést, szomszéd- és rokonnépi összehasonlítást, monografikus vizsgálatot, népzenetörténeti kutatást, a hagyományos népi előadás- és díszítésmódot, a népzene és műzene kapcsolatának vizsgálatát. Mindezeken a területeken alapvető eredményekkel gazdagította tudományágát. Alakja, személyiségének kisugárzása meghatározó volt intézetünkben, mostantól már csak emlékét őrizhetjük. Amíg azonban kutatómunkájának otthona, a Zenetudományi Intézet létezik, ígérhetjük, hogy tudományos eredményeit ápoljuk, gondozzuk, és tudományos munkáit képességeinkhez és lehetőségeinkhez mérten folytatjuk. Nyugodjék békében!
Elhunyt Huszár László a dunaszerdahelyi Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója
Fájó szívvel értesültünk arról, hogy 2021. február 8-án 70 éves korában elhunyt a felvidéki magyarság egyik kiválósága, kulturális életének mindenese, Huszár László.
A pozsonyi Comenius Egyetem bölcsészdiplomájával, a budapesti ELTE további diplomájával a zsebében működött tanárként, majd a Csemadok munkatársa lett. Kiváló szervező képességgel, zenei tudással, sokféle érdeklődéssel megáldva neki köszönhetően jött létre Dunaszerdahelyen a Csemadok Művelődési Intézete, illetve utódintézménye, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, melynek 2007-től haláláig igazgatója, Népzenei Adattárának létrehozója, folyamatos fejlesztője volt.
Működése alatt lelkiismeretes szervezőmunkájának köszönhetően dunaszerdahelyi és anyaországi magyar népzenekutatók részvételével nagyszabású népzenei gyűjtések folytak a szlovákiai magyarság körében (többek közt a Zobor vidéken Kodály Zoltán nyomában), keze alatt számos népzenei kötet jelent meg a Zenetudományi Intézet kutatóinak munkáit is beleértve, melyek szorosra fűzték a két intézmény együttműködését.
A jó gazda eszével és szívével mindig látta, mire van szükség, előre gondolt, amikor már 2001-ben magyarországi, romániai és szlovákiai magyar népzenekutatók részvételével konferenciát szervezett a magyar nyelvterület népzenéjéről, Bartók Béla emlékestet rendezett Nagymegyeren, magyar népzenekutató zsűritagok szakmai véleményére támaszkodva gondosan előkészítette a kétévente megrendezett szlovákiai magyar népzenei versenyeket. Az érdeklődőknek nyári táborokban tette lehetővé a népdalok, népi hangszerek tanulását és számos más formában szolgálta a népzenét, a magyarságot, melyért felelősséget érzett, melyért teljes szívvel, töretlen jókedvvel, fáradhatatlanul, szerényen dolgozott.
Az Ág Tibor szlovákiai népzenekutató emlékére 2020 tavaszára meghirdetett, majd őszére áttett népdaléneklési versenyt a koronavírus járvány miatt már nem lehetett megtartani. Most az ő szervezetét is a vírus győzte le. Emlékét megőrizzük