A BTK Zenetudományi Intézet székháza 2022. november 1. és 2023. március 31. között technikai okok miatt zárva tart. Az Intézet munkatársai csak emailen érhetők el. Kérjük szíves megértésüket!

 

A Zenetörténeti Múzeum az intézeti zárvatartás alatt a szokott időben is nyitva tart.

Az archívum története

 

A Magyar Tudományos Akadémia Bartók Archívuma – amely e néven voltaképpen sokfunkciós zenetudományi intézetként alakult – 1961. szeptember 25-én Szabolcsi Bence alapító igazgató irányítása alatt nyílt meg a budai Várban (Országház utca 9.). A tulajdonképpeni Bartók Archívum az intézet egyik osztálya volt; első igazgatója Denijs Dille belga Bartók-kutató, akit Kodály Zoltán választott erre a posztra. Az archívum gyűjteményét az ifjabb Bartók Béla (†1994) tulajdonát képező, az MTA-nál tartós letétként elhelyezett „Bartók Hagyaték” alapozta meg. Ezt Bartók magyar kiadóinak (Rozsnyai, Rózsavölgyi stb.) anyaga, privát gyűjtők (köztük Kodály Emma) ajándékai és vásárlások gazdagították. Az archívum azonban, sajnálatos módon, el volt vágva az amerikai Bartók-forrásoktól. A budapesti és a New York-i Bartók archívumok hidegháborús légkörben keletkezett szembenállása, a családi és kiadói pereskedések oda vezettek, hogy a Bartók-kéziratok mintegy két és fél évtizeden át a kutatóknak is csak részlegesen voltak hozzáférhetőek.

1972-ben Somfai László (1963-tól Dille asszisztense) lett a budapesti archívum vezetője. 1984-ben a Bartók Archívum, immár a jelentősen kibővült, az egykor Kodály vezette Népzenekutató Csoportot is magába foglaló, Zenetudományi Intézet névvel jegyzett anyaintézménnyel együtt jelenlegi épületébe költözött.

Bartók özvegyének, Pásztory Dittának halálával (1982) az amerikai Bartók Trust megszűnt; a jogi eljárás befejeztével, 1987–88-ban a New York-i Bartók hagyaték és archívum anyaga a zeneszerző ifjabb fiának, Bartók Péternek magángyűjteményébe került. A kompozíciók kéziratairól Bartók Péter 1988-ban küldött fotokópiákat a budapesti Bartók Archívumba a kritikai összkiadás és az azt szolgáló kutatások támogatására. Ennek következtében a budapesti Bartók Archívumban ma a szakember valamennyi primer forrást megtalálja, legalább kópiában, illetve információt kaphat a hiányzó dokumentumok hollétéről.

Az 1970–90-as évek munkatársi gárdájához olyan markáns Bartók-kutató egyéniségek tartoztak, mint Lampert Vera (Brandeis University, USA), Tallián Tibor (MTA Zenetudományi Intézet; Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola), Wilheim András (Budapest), Móricz Klára (Amherst, Mass., USA), Gombocz Adrienne (Bartók leveleinek közreadása), Kovács Sándor (népzenei gyűjtemény) és Vikárius László (forráskutatás).

Az archívum munkájának Denijs Dille nevéhez fűződő első periódusa a Documenta Bartókiana sorozattal, a fiatalkori művek tematikus jegyzékével új alapokra helyezte a forrás-centrikus Bartók-kutatást. Az előadóművészettel való aktív kapcsolat kezdettől jellemezte az archívum munkáját (hangfelvételek szövegkritikai előkészítése, az 1960–70-es évekbeli Hungaroton lemezösszkiadás szerkesztése stb.). Bár formálisan nincs kapcsolatban a felsőoktatással, egyedülálló anyaga és munkatársainak szakértelme révén a Bartók Archívum a zenetudományi oktatás és posztgraduális képzés egyik magyarországi bázisa, hazai és külföldi PhD disszertációk életre segítője. Újabban Bartók zeneszerzői módszerének tanulmányozása és komplex kutatási projektek állnak az intézeti munka középpontjában: Bartók zeneműveinek kritikai összkiadása mintakötetei és a Bartók tematikus műjegyzék.

2005-től Vikárius László vette át az Archívum vezetését.