Bevezető

A magyar őstörténet nyelvi és zenei szempontból sajátos kettősséget mutat: a nyelv a finnugor nyelvcsaládba tartozik, míg a népzene számos honfoglalás előtti rétege törökségi népekhez kapcsolódik. Ez a jelenség korán felkeltette népzenekutatóink figyelmét, és komoly összehasonlító munka indult meg, csak a legjelentősebbeket említve: Kodály Zoltán elsősorban cseremisz és csuvas párhuzamokat mutatott be, Bartók Béla egy kisebb anyagból vont le máig érvényes következtetéseket Anatólia népzenéjéről, Vargyas Lajos a Volga–Káma-vidék népzenéjének nagy ívű történeti áttekintését végezte el, Szabolcsi Bence hatalmas mennyiségű dallam áttekintése után még szélesebb nemzetközi zenei összefüggéseket mutatott ki.^[1] Paksa Katalin a kis hangterjedelmű, négy- és ötfokú dalaink keleti rokonságát vizsgálta, Dobszay László maga valamint Szendrei Jankával együtt újszerű szemlélettel kezelve a magyar népzenei anyagot, többek között a sirató és a pszalmodizáló stílus nemzetközi áttekintését végezte el. ^[2]
 

Az általam vizsgált törökségi népek: anatóliai és bulgáriai törökök, azerik, észak-kaukázusi és törökországi karacsáj-balkárok, dél-nyugati és mongóliai kazakok, türkmének, üzbégek és kirgizek.

A magyar népzenekutatás legnemesebb hagyományainak megfelelően az elméleti vizsgálatok mellett terepmunkákkal hitelesített kutatások is folytak és folynak ma is. Ezek közül a jelen weblap szemszögéből a legfontosabb Bartók Béla 1936-os anatóliai gyűjtése, Vikár László és Bereczki Gábor 1957–1978-as Volga–Káma–Bjelaja-vidéki kutatása ^[3] valamint talán szerénytelenség nélkül ide sorolhatom 1987-től végzett törökségi népzenekutató munkáimat.

A fenti kutatássorozat célja kezdetben a magyar népzene keleti kapcsolatainak feltárása volt, ez fokozatosan a soknemzetiségű Volga–Káma–Bjelaja terület areális népzenei kutatásává, majd a magam munkáival a hatalmas eurázsiai területen élő török nyelvű népesség népzenéjének összehasonlító vizsgálatává szélesedett. Eközben a magyar őstörténeti vonatkozások vizsgálata sem szakadt meg.

A törökségi népzenék kutatását indokolja, hogy ezek a népek régóta játszanak kiemelkedő szerepet Ázsiában, és népzenéjük összehasonlító feltárása nélkül Eurázsia zenei világának megértése nem lehetséges. Még érdekesebbé teszi a vizsgálatot, hogy e zenék bámulatos sokszínűséget mutatnak, mi több, a köztük levő összefüggések alapvetően eltérnek a nyelveik közötti viszonyoktól.

A munka során kirajzolódott a Kínától Kelet-Európáig terjedő, török nyelvű népek lakta hatalmas terület egy részének népzenei térképe. Kijelenthető az is, hogy ilyen kiterjedt terület hasonlóan elemző, összehasonlító természetű és terepmunkán alapuló népzenei vizsgálatára ezen a vidéken korábban nem történt kísérlet.

Kutatásom távlati célja a törökségi népek és az őket körülvevő népek népdalainak zenei szempontok szerinti rendezése és összehasonlító bemutatása. Ennek megfelelően a hangszeres népzenét, a hivatásos és félhivatásos előadók repertoárját, a legújabb népzenei rétegeket vagy a műzenét a weblapon csak ritkán, esetlegesen érintem, és a zene kulturális, szociál- antropológiai vonatkozásai is csak ritkán szerepelnek.

A török nyelvű népek nyelvei között szoros a kapcsolat, de népzenéik alapvetően különböznek egymástól. Ez valójában nem is meglepő, mert e népek mindegyike legalább részben eltörökösödöttnek tekinthető, és a szubsztrátum(ok)on keresztül számos nem török néppel állnak genetikus és kulturális kapcsolatban. Így kutatásom közvetve a kultúrájuk, nyelvük és történelmük révén összekapcsolódó török nyelvű népeken kívül a velük szomszédos, illetve az általuk részben beolvasztott népekre is kisugárzik, megteremtve az alapot egy későbbi, még szélesebb körű eurázsiai összehasonlító népzenei vizsgálathoz.

A weblap célja egy beszámoló készítése az anatóliai törökök, azerik, észak-kaukázusi és törökországi karacsáj-balkárok, dél-nyugati és mongóliai kazakok, türkmének, üzbégek és kirgizek között 1987–2015-ben végzett népzenekutatásom eredményeiről. Itt részletesebben ismertetem a gyűjtőmunka, az elemzés és az összehasonlító kutatás fázisait és eredményeit.

Az azeri, karacsáj-balkár, kirgiz, adaj és mongóliai kazak, türkmén illetve a szúfi népi iszlám zene kutatásához nem állt rendelkezésre rendezett archívum, az anatóliai és kazak gyűjtemények pedig kevéssé voltak hozzáférhetőek, ráadásul anyaguk sem volt kellőképpen adatolva és hiányoztak belőlük alapvető műfajok, pl. a siratók, az altatók vagy a népi vallások dallamai. Ezért számos törökségi nép körében kellett kiterjedt terepmunkát végeznem.

Az elmúlt 28 év során összesítve mintegy 10 évet töltöttem törökök lakta területeken, ez idő alatt tízezernyi dallamot gyűjtöttem és jegyeztem le. A terepmunka zömét kisebb falvakban folytattam, és egy népnél akkor fejeztem be, amikor már csak korábban felvett dallamok változatai kerültek mikrofonvégre. A létrehozott törökségi archívum azeri, kirgiz, karacsáj és türkmén része világviszonylatban is e népek fontosabb rendezett, feldolgozott gyűjteményei közé tartozik, és lejegyzettségét, elemzettségét tekintve az anatóliai és a kazak rész is jelentős. Ez a dallammennyiség tette lehetővé, hogy rájuk alapozott eredmények egyediek és megbízhatóak, a munka pedig alapkutatás értékű legyen.

A Volga-Káma-vidék magyar kutatóinak és azok követőinek munkáin kívül az általam részletesebben vizsgált török népzenékről korábban is megjelentek ugyan cikkek, esetenként könyvek is (anatóliai törökök, kazakok), de gyakran csak egy nagyobb dallamválogatás vehető kézbe (azerik, karacsáj-balkárok, kirgizek) vagy az sem (türkmének). Áttanulmányoztam a helyi és külföldi népzenekutatók ide vágó, túlnyomó többségében nem osztályozó és különösen nem összehasonlító igényű műveit, ezekre az egyes népzenék ismertetésénél kitérek. Most csak néhányat említek közülük, melyek legalább részben összehasonlító módszereket is használnak: Lach (1926–1958), Bartók (1976), Beljaev (1975), Vinogradov (1958) és Reinhard (1957).

Munkám során elsősorban annak a nagy magyar hagyományokkal rendelkező összehasonlító népzenekutatásnak a módszereit használtam, melyről Dobszay László (2010) sajnálattal „Az összehasonlító népzenetudomány tündöklése és lehanyatlása” címmel írt, és amelynek művelését hozzá hasonlóan magam is mégis alapvető fontosságúnak tartom. A manapság világszerte domináns, a kulturális/szociális antropológia irányzataihoz igazodó etnomuzikológia módszereit főképpen kisebb közösségek, például a szúfi tahtadzsi és alevi/bektasi közösségek illetve az adaj és mongóliai kazakok között végzett „mélyfúrásaim” során hívtam segítségül. A gyűjtések során a zenészekkel, énekesekkel számos interjút készítettem, ezek alapos feldolgozása még várat magára.

A gyűjtött dallamokat lejegyeztem, és az elődök munkáinak a török népzenékre alkalmazott módszerei segítségével osztályoztam. A magyar anyaggal való összehasonlítás során elsősorban Dobszay – Szendrei (1992) stílus-koncepcióját használtam.

A jelrendszert, a transzponálás és a zenei rendezések elveit nagydoktori dolgozatom 3. fejezetének bevezetőjében ismertetem, ahol arra is részletesen kitérek, hogy miért nem választhattam szigorúan egységes elveket a tárgyalt népzenék osztályozására. Erről most csak annyit, hogy az egymástól jelentősen eltérő népzenei anyagok más-más rendezési szempontokat kívántak. Egy példát szolgáltatnak erre egyrészt a néhány szomszédos hangból építkező rövid sorokon mozgó azeri, türkmén vagy üzbég dalok, másrészt a nagy ambituson ereszkedő négysoros pentaton kvintváltó népdalok. Az osztályozások egyik fő kritériumának többnyire a dallamvonalat választottam, mivel a többi zenei tulajdonság (pl. ritmusséma, szótagszám, ambitus stb.) rendszerint kevésbé jellemzi a dallamot, és az általuk történő csoportosítás jól leírható egy-egy táblázatban is.

A vizsgált török népzenéket a török népek zenei folklórja címszó alatt mutatom be a következő sorrendben: anatóliai törökök, trákiai szúfi bektásik, azerik, türkmének, üzbégek és tádzsikok, karacsáj-balkárok, kazakok, kirgizek valamint Vargyas László és Bereczki Gábor munkáira támaszkodva bevonom az elemzésbe a Volga–Káma–Bjelaja-vidék török népeinek dalait is. Ugyanitt egy összefoglaló áttekintés és a kutatás tanulságainak összefoglalása is olvasható.

Lehetőség szerint utalok e népzenéknek a törökséggel szomszédos népekhez illetve a magyarokhoz fűződő kapcsolataira is. A magyar népzene keleti kapcsolatairól részben a magyar pentaton kvintváltó, a sirató valamint a pszalmodizáló és a gyermekjáték dallamok törökségi hátterét tárgyalom. A hivatkozott művek jegyzéke a válogatott publikációkban található meg.