Rajeczky Benjamin
(Eger, 1901. november 11. ‒ Pásztó, 1989. július 1.)
zenetörténész és népzenekutató, a zenetudomány doktora (1985).
1917-ben lépett be a ciszterci szerzetesrendbe, 1920‒26 között teológiát tanult és zenetörténetet hallgatott az innsbrucki egyetemen (teológiai doktorátus: 1925). Ugyanitt a teológusok nemzetközi bentlakásának (Canisianum) énekvezetője volt. 1932‒35 Kodály Zoltán zeneszerzés tanítványaként tanult tovább a budapesti Zeneakadémián. Pályáját középiskolai énektanárként kezdte (1926, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium), s csatlakozott a reformhoz, amelyet Kodály a zenei nevelés terén kezdeményezett. Aktivitásáról, elkötelezettségéről tankönyvek (Énekes Ábécé, Kis zenetörténet), újságcikkek (Énekszó, Magyar Kórus) és a korabeli kórusmozgalom egyéb dokumentumai tanúskodnak.
A II. világháború után a népzenei gyűjtemény rendezését kapta feladatul a Néprajzi Múzeumban (1946‒60), így közreműködött Lajtha László gyűjtéseinek lejegyzésében, és bekapcsolódott a népdalgyűjtésekbe, a Magyar Népzene Tára előkészítésébe. Utóbbi V. kötetének (Siratók) szerkesztésére került a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjához helyettes igazgatói megbízással 1960-ban. Kodály halála után megbízott igazgatóként vezette a népzenei csoportot (1967‒70). Nevéhez fűződnek többek között a hazai csángó gyűjtések (Domokos Pál Péterrel), valamint a magyar népzenei hagyományokat bemutató hanglemez-összeállítások (Hungarian Folk Music; Magyar Népzene I‒III.). Más külföldi meghívások mellett az International Folk Music Council (ma: ICTM) konferenciáinak rendszeres előadója, vezetőségi tagja (1965‒80) és a népzene történeti forrásait kutató munkacsoport (Study Group on Historical Sources of Traditional Music, 1968) megalapítója volt. A történeti korokba datálható népzenei adatok első jelentős magyar áttekintése az ő bevezetőjével, Dobszay László és Szendrei Janka szerkesztésében jelent meg két kötetben (XVI‒XVII. századi dallamaink a népi emlékezetben).
A nyugdíjazása (1971) utáni bő évtizedre esett a Magyarország zenetörténete I. Középkor kötetének szerkesztése a Zenetudományi Intézet Dallamtörténeti Osztályának keretén belül, Dobszay L. és Szendrei J. közreműködésével. A középkori magyarországi zenekultúráról és gregoriánumról készített új összefoglalások mögött Rajeczkynek a liturgikus dallamok és a többszólamú emlékek körében végzett több évtizedes munkássága állt. Kutatásait a forráshelyzet és ismeretek szegényességének felismerésén kívül Kodály és Walter Wiora tudományos szemlélete inspirálta. Forrásfeltáró és dallamközlő kötetei (Melodiarium Hungariae Medii Aevi I. Hymni et Sequentiae), melyekben javaslatot tett a gregorián műfajok énekkészletének zenei rendszerű közlésére, az egyetemes összehasonlító dallamtörténet mérföldkövének tekinthetők. Tapasztalatai alapján később dallamok ezreinek elemzésével és rendezésével készítette elő a magyarországi kódexek antifónaanyagának ‒ csak jóval halála után megvalósult ‒ összkiadását (Monumenta Monodica Medii Aevi V.). Egyúttal a zenei ismeretterjesztésben is elévülhetetlen érdemeket szerzett (pl. a Dobszay és Szendrei vezette Schola Hungarica Magyar Gregoriánum c. hanglemezsorozatának gondozásával; Mi a gregorián? c. könyvével). 1980-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi tanszakán oktatott.
1963-tól haláláig tagja volt a MTA idegennyelvű zenetudományi folyóirata, a Studia Musicologica szerkesztőbizottságának. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki.
