|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Hírek, események |
|
|
|
Tallián Tibor: „Pest (die unmusikalischste Stadt)” Wagner Richárd a magyar fővárosban |
A Lohengrin 1850. augusztus 28-án Weimarban lezajlott premierje után másfél évtizedig nem került ki újabb opera Richard Wagner műhelyéből. Megmagyarázhatatlannak tetsző ellentmondás, hogy éppen ebben a zeneiszínpadi tekintetben néma időszakban érte el minden korábbi operakomponistát árnyékba borító európai hírnevét. E notorietást előzetesen nyilvánosságra hozott poétikájának és politikájának köszönhette. Ezeroldalszámra kibocsátott írásai telve voltak izgalmas, provokatív, modern, ugyanakkor ingerlően homályos gondolatokkal és fogalmakkal, és önmagukban is elérték volna a kívánt hatást, de átütőerejüket sokszorosan megnövelte evangéliumi attitűdjük. Wagner egy messiás képességével vonzotta magához a híveket és hitvallókat, akik felesküdtek rá, és harcba indultak érte. Ami annyit is jelentett: égisze alatt megvívták saját harcaikat is. A magyar zenekultúrában mindenesetre így történt. Hogy hogyan, arról faggatjuk az előadásban a Zenészeti Lapokat, az első magyar zenei szaklapot, melynek megindítását Mosonyi Mihály kezdeményezte. Kodály szavával: „Mosonyi lelkes híve és propagátora volt Wagner művészetének”. Nem csoda, hogy a folyóirattal afféle magyar Revue Wagnérienne indult útjára.
