A „szigorú foglalat”

[...] alkalmam adódott, hogy tanulmányozzam a zongorára írt Bagatelleket (op. 6). Szégyenkezve kell bevallanom, hogy a darabok nyelvének döbbenetes merészsége zavarba ejtett. [..] a 2. vonósnégyestől a húros hangszerekre és ütőkre írt Zenéig bámulatom nőttön nőtt. Röviddel megjelenése után néhányan, Yvonne Giraud, Delgrange, Darius Milhaud és jómagam, átjátszottuk a 2. vonósnégyest. Nem ment hibátlanul, mert a darab elég nehéz, de mindnyájunkat rendkívüli módon érdekelt.

Arthur Honegger, „Előszó” [Serge Moreux, Béla Bartók c. könyvéhez], vö. Bartók és a szavak, Arion 13,
szerk. Somlyó György (Budapest, 1982), 229.

[Az Eschig zeneműboltban] vásároltam meg Bartók 1. vonósnégyesét. Rendszeresen kvartetteztem konzervatóriumi osztálytársaimmal lakásomon, s lelkesedtünk ezért az életteli, egészen személyes lírájú műért.

Darius Milhaud, “Hommage à Bartók,” lásd Béla Bartók. L’Homme et l’Oeuvre, a La Revue Musicale különszáma, 224 (1955), 16.

III. tétel. Ebben a tételben megpróbáltam alkalmazni a az úgynevezett „bolgár” ritmust, részben imitációban és ellenpontban is. „Bolgár” ritmus úgy jön létre, ha nagyon gyors ritmikai alapértékek (MM 300–400 vagy még több) aszimmetrikusan vannak csoportosítva, mint például 4+2+3 (és nem 3+3+3!). Nem tudom ismeri-e ezt a ritmusfélét. Ha nem, érdemes előzetesen gyakorolni, ami hegedű nélkül is lehetséges [...]

Bartók az 5. vonósnégyesről Rudof Kolisch hegedűművésznek, 1934. október 23.

III. tétel. Ezt a tételt gyakoroltuk a legtöbbet, mivel ez a legnehezebb, s reméljük, hogy mostanra már eléggé megszoktuk a bolgár ritmust. A visszatérés strettója kétségkívül a vonósnégyes-irodalom egyik legnehezebb helye; annál nagyobb öröm, ha már jól megy.

Rudolf Kolisch válasza Bartóknak, 1935. március 14., lásd Documenta Bartókiana 3, szerk. Denijs Dille (Budapest, 1968), 173.

Dille: Az Ön véleménye szerint, kedves Mester, van-e valami technikai vagy irányzati különbség egyfelől „tiszta zenei” művei: a híres vonósnégyesek és a zongoraversenyek, valamint három általunk ismert színpadi műve, – másfelől eredeti magyar dallamokon vagy saját dallamain épülő szabadabb alkotásai: a Táncszvit, a hegedűre és zenekarra írt Rapszódiák között?
 

Bartók: Ez a különbség csak külsőleges; talán a feladattal és az anyaggal függ össze. Biztosan megfigyelte, hogy a technika ugyanaz; hogy az úgynevezett abszolút zenei formák alapjául szolgálnak a szabadabb zenei képleteknek, akkor is, ha ez utóbbiak sajátos dallami és ritmikai típusokat hoznak magukkal. Világos azonban, hogy a népi dallamok nem igen alkalmasak az úgynevezett tiszta zenei formákban való felhasználásra, mert kivált eredeti alakjukban nehezen tűrik az ilyen formákban szokásos feldolgozást. Az én vonósnégyeseim dallamvilága lényegében nem különbözik a népdalokétól; csak épp hogy a foglalatuk szigorúbb. Bizonyára megfigyelték, hogy nagy súlyt helyezek a technikai feldolgozás munkájára, hogy nem szeretem a zenei gondolatot változatlanul megismételni s egyetlen részletet sem hozok vissza ugyanúgy. Ez az eljárás a variálásra, a témák átalakítására való hajlamomból fakad. Nem puszta játék, amikor második zongoraversenyem végén visszájára fordítom a témát. Az a szélsőséges változatosság, mely a mi népi zenénkre jellemző, egyben a magam természetének megnyilatkozása.

Denijs Dille interjúja Bartók Bélával, Brüsszel, 1937. február 2., lásd Bartók breviárium, közr. Ujfalussy József (Budapest, 1980), 479–480.

I. tétel, A-ban. Bizonyos elvek szerint meglehetősen szigorúan kezelt fúgafajta. Éspedig a 2. szólam egy kvinttel magasabban lép be, a 4. a 2.-hoz viszonyítva ismét egy kvinttel magasabban, a 6., 8. ugyanígy stb.; a 3., 5., 7. stb. ezzel szemben mindig egy kvinttel mélyebben. Miután mindkét irányban elérték a legtávolabbi hangnemet – Esz – (a tétel csúcspontja), a további belépések a témát megfordításban hozzák, amíg ismét elérkeznek az alaphangnemhez – A –, s ezután rövid kóda következik. NB. 1. Néhány egymásutáni belépés szűkmenetet ad; 2. más belépések a témát nem teljes formájában, csak töredékesen szólaltatják meg.

II. tétel, C-ben. Szonátaforma (melléktéma G-ben). A kidolgozási részben az 1. tétel témája is megjelenik megváltozott alakban, később a IV. tétel főtémájára történik utalás. A visszatérés az expozíció 2/4-es ritmusát 3/8-ossá változtatja.

III. tétel, Fisz-ben. „Hídforma”: A, B, C, B, A. Az egyes szakaszok között az I. tétel témájának egy-egy szakasza jelenik meg.

IV. tétel, A-ban. Formai váz: A+B+A, C+D+E+D+F, G, A. A G rész (203–234. ütem) az I. tétel főtémáját hozza vissza, de eredeti kromatikus formája helyett diatonikussá tágítva.
 

Bartók, „Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára”, szerzői elemzés (1937), lásd Bartók Béla Írásai 1, közr. Tallián Tibor (Budapest, 1989), 80.

[...] De még a legelvontabb művekben is, mint például az én vonósnégyeseim, melyekben ilyen utánzás nem jelenik meg, ott van valami leírhatatlan és megmagyarázhatatlan szellem – valami „je ne sais pas quoi” –, amely mindazokban a hallgatókban, akik ismerik az illető paraszti hátteret, azt az érzést kelti: ezt a darabot csakis kelet-európai muzsikus írhatta.

Bartók, „Magyar zene” (1944), vö. Bartók Béla Írásai 1, közr. Tallián Tibor (Budapest, 1989), 188.