A „legszemélyesebb hitvallás”

Abban az időben, amikor e sorok írója a Cantata szövegét németre fordította (1930–31),
Bartók kijelentette előtte, hogy ezt a művet az ő legszemélyesebb „hitvallásának” érzi és vallja.

Szabolcsi Bence, „Bartók Béla: Cantata profana”, lásd Miért szép századunk zenéje?,
szerk. Kroó György (Budapest, 1974), 186.

Ami a fent említett ének-kategóriák zenei anyagát illeti, közülök a „karácsonyi énekek” (románosan „kolindá”-k) kategóriája a legfontosabb; ezek szövege is rendkívül értékes és érdekes, folklorisztikus és művelődéstörténeti szempontból egyaránt. – E „karácsonyi énekeken” azonban ne értsünk semmi olyat, ami megfelelne az ájtatos nyugat-európai karácsonyi énekeknek. A szöveg legfontosabb része – talán egyharmada – semmi kapcsolatban nincs a keresztény karácsonnyal: a betlehemi történet helyett csodálatos, győzedelmes harcokról szól a még soha le nem győzött oroszlánnal (vagy szarvassal); egy legenda kilenc fiútestvérről tud, akik addig vadásztak a rengetegben, míg szarvasokká nem váltak [...] Tehát csupa pogánykori szövegemlék! [...] 

            A kolindálás a következőképpen történik: miután a csapatvezető irányításával több hétig „tanulták” (unisono kórusban) a kolinda-énekeket, karácsony estéjén 8–10 ifjúból álló csapat kolindálni indul. A falu minden háza előtt megállanak és megkérdik a lakóktól, szabad-e kolindálni. A szobában azután 4–5 kolinda-éneket adnak elő váltakozó énekként, oly módon, hogy a csapat két részre oszlik és a versszakokat fölváltva éneklik. Végül ajándékot kapnak és tovább mennek a szomszédba. [...]
            Érdemes megfigyelni a folytonos ütemváltozást. Gondoljuk meg: ezeket és sok hasonlóan „bonyolult” dallamot írástudatlanok éneklik, egészen magátólértetődően és a legnagyobb biztonsággal! Kitűnő bizonyítéka annak, mennyire téved némely teoretikus, aki azt hiszi, hogy a gyakori ütemváltozás mesterkélt.

Bartók, „Román népzene” (1933), lásd Bartók Összegyűjtött Írásai 1,
 közr. Szőllősy András (Budapest, 1967), 478–479.

[...] volna szíves annak a kolindának a mellékelt szövegét, amelyet én megzenésítek, pontosan átnézni és az esetleges helyesírási és másfajta hibákat kijavítani? Augusztus közepéig van erre ideje. Kérem, ellenőrizze a szótagolás helyességét is.

Bartók levele Constantin Brăiloiunak, lásd Bartók Béla levelei,
szerk. Demény János (Budapest, 1976), 378.

A „Cantata profana”-ban csak a szöveg román; tematikus anyaga saját szerzemény, nem is utánzása a román népzenének, egyes részeiben egyáltalában nincs is népi hang. Ezt a művet tehát csak úgy volna szabad említeni, mint „román kolinda-szöveg megzenésítését”.

Bartók Octavian Beunak, 1931. január 10., lásd Bartók Béla levelei,
szerk. Demény János (Budapest, 1976), 398.

[...] magyar zeneszerzőnek tartom magamat. Azon eredeti műveim alapján, amelyekben román népzenén alapuló vagy attól ihletett saját dallamaimat használom fel, éppoly kevéssé tekinthetnek engem román zeneszerzőnek, mint ahogyan Brahms, Schubert és Debussy sem nevezhetők magyar, ill. spanyol zeneszerzőknek a magyaros, ill. spanyolos tematikát felhasználó eredeti szerzemények alapján. [...]
            Az én zeneszerzői munkásságom, épp mert e háromféle (magyar, román és szlovák) forrásból fakad, voltaképpen annak az integritás-gondolatnak megtestesüléseként fogható fel, melyet ma Magyarországon annyira hangoztatnak. [...] Az én igazi vezéreszmém azonban, amelynek, amióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré-válásának eszméje, a testvérré-válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem – amennyire erőmtől telik – szolgálni zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle más forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás!

Bartók Octavian Beunak, 1931. január 10., lásd Bartók Béla levelei,
szerk. Demény János (Budapest, 1976), 396–397.