A nyilvánosság előtt

Születtem 1881. március 25-én Nagyszentmiklóson, Torontál megyében és hatévesen kezdtem zongorázni tanulni édesanyámtól. Atyámban, aki egy gazdászati iskola igazgatója volt, meglehetősen magas fokú zenei tehetség élt [...] Nyolc éves voltam, amikor meghalt. Halála után anyámra hárult a gond, hogy mint népiskolai tanítónő mindennapi kenyerünket megkeresse. [...] már kilencéves koromban kezdtem apró zongoradarabokat komponálni és, 1891-ben Nagyszöllősön mint „zeneszerző” és „zongoraművész” a nyilvánosság előtt is felléptem [...]

Fölismertem [...], hogy a tévesen népdaloknak ismert magyar dallamok – melyek a valóságban többé-kevésbé triviális népies műdalok – kevés érdekességet nyújtanak, és 1905-ben hozzáfogtam a mindaddig teljesen ismeretlen magyar parasztzene fölkutatásához. E munkámban nagy szerencsémre kiváló zenész munkatársat találtam Kodály Zoltán személyében, aki kitűnő érzékkel és ítélőképességgel nem egy megbecsülhetetlen útmutatást és tanácsot adott számomra a zene minden terén.
            Kutatásomat tisztán zenei szempontból kiindulva és kizárólag magyar nyelvterületen kezdtem meg, később azonban a szláv és román nyelvterületeken is folytattam. Mind e parasztzenének tanulmányozása azért volt számomra döntő jelentőségű, mert rávezetett arra, hogyan függetleníthetem magam teljesen az eddigi dúr-moll-rendszer egyeduralma alól. Mert a gyűjtés útján nyert dallamkincs túlnyomó és éppen legértékesebb része a régi egyházi hangnemekben, vagyis a görög és bizonyos még primitívebb (pentatonikus) hangnemekben mozog, azonkívül a legváltozatosabb és legszabadabb ritmikus alakulatot és ütemváltozást mutatja úgy a rubato, mint a tempo giusto előadásban. Kiderült, hogy a régi, a mi műzenénkben többé nem használatos hangsorok egyáltalában nem vesztették el életképességüket. Alkalmazásuk újszerű harmonikus kombinációkat is lehetővé tett. A diatonikus hangsor ilyen kezelése a merev dúr-moll-skálától való megszabaduláshoz vezetett és végső következményében ahhoz, hogy teljesen szabadon rendelkezhetünk kromatikus tizenkéthang rendszerünk minden egyes hangja fölött.

Bartók, „Önéletrajz” (1921–1923), lásd Bartók Béla Írásai 1, közr. Tallián Tibor (Budapest, 1989), 32–33.

Még én is akarok pár sort írni a párizsi meg londoni ügyekről. Nem csupán az látszik a „Temps” ismeretetéséből, hogy „nem szidnak”, hanem a legmelegebb hangon írnak rólam. Mindjárt azzal kezdik, hogy „most már vitán felül áll ép ugy Schönberg mint Bartók tehetsége”. A többiekkel való összehasonlításban pedig Dukas és az én darabomról írnak legszimpatikusabban. Különben pedig az egésznek főleg a beállítás ad fontosságot: a tiz mai reprezentáló zeneszerzők közé engem is bevettek. [...]

            A londoni cikk (a „Sackbut”-ban) pedig egyenesen szenzációs tartalmú. Már a külsőségekben is: 8 sűrűn telenyomtatott apró betűs oldal. Hát még a tartalom, pl. az 1. Suite-ről azt mondja, hogy ez ugyan fiatalkori mű, de a szó legjobb értelmében, mert benne máris olyan tökéletesség nyilvánul meg, amilyent zeneszerzők rendesen csak akkor szoktak elérni, mikor gondolataik fiatalos üdesége már elfakult. Az 1. quartettről azt állapítja meg, hogy ez a legjobb kvartett Beethoven óta [...] Nagyon érdekes még a cikkben annak a hangsúlyozása, hogy par excellence „melodista” vagyok; hogy a lehető legegyszerűbb eszközökkel dolgozom; és hogy azok közé a kevésszámú ujabb zeneszerzők közé tartozom akik képesek nagyszabású, nagyvonalú művek megirására. (N. b. pedig épen a legnagyobb szabású munkáimat, a 3 szinpadit, még nem is ismeri) és végül hogy a zene fejlődésére vonatkozólag mondja jelentősnek műveimet. Ilyen módon magyar művészről nemcsak zenészről, de képzőművészről vagy íróról sem írtak soha még külföldön. [...]
 

            Márta azt hiszem nem irt arról, hogy a napokban egy olasz zenekritikustól, Gatti-tól, a ki a legtekintélyesebb most Olaszországban, levelet kaptam, melyben írja, hogy propagandát szeretne csinálni műveimnek olasz folyóiratokban és ezért kéri a Pesten megjelent műveimet, melyeket még nem ismert (a Bécsben megjelenteket persze már ismeri; egypárról már irt is rövidebb ismertetést). Márciusban a „Revue Musicale”-ban jelenik meg Zoltánnak hosszú tanulmánya rólam; még nem tudom, mit írt, de kétségkivül az övé lesz a legjobb, már csak azért is, mert legjobban van beavatva mindabba, ami fejlődésemre hatással volt.

Bartók édesanyjának, 1921. január 8., lásd Bartók Béla Családi levelei, szerk. ifj. Bartók Béla és Gomboczné Konkoly Adrienne (Budapest, 1981), 310–11